Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-09-11 / 37. szám

valamely rendeletet felolvasni, vagy utasítást adni akar, erre többször mint nem, a vasárnapot használja ki, mert így egy munkanapot mind magának, mind alárendeltjeinek megspórol, nem példanélküli az sem, hogy katonaszemle, lóelőállítás, ugyanezen okból, vasárnapra tűzetik ki. Piát a tanács-ülések, egyesületek, társulatok, jótékonycélú és magán zsebre, részvénynyel dolgozó pénzintézetek nem mind vasárnapra hirdetnek összegyülekezéseket ? De hiszen lapokra terjedne, ha a társadalmi életben nyilvánuló mindazon cselekményeket elősorolni akarnám, melyek a »vasárnap kellő meg nem szentelésére* mint »a létért való küzdelem tényezői* csaknem erőszakosan működnek közre. Nem szükség talán annak bizonyítgatásába ereszkednem, hogy a fenntebb elmondott tények és intézkedések nem valami épületes dolgok s egyáltalában nem alkalmas tényezők arra nézve, hogy a jó keresztyének a vasárnapot, még ha különben akaratuk és kedvük volna is, a lelki buzgóságnak, az Isten igéjének hallgatására, s így nemesebb részük szükségleteinek kielégítésére szenteljék. Ebben egy részük parancsszó, vagy szabályzat által épen gátolva van, másik részük pedig az igás barmok hajszolása körül kifejtett szó és ostor-pattogással vegyített lárma, a piaci élet, tarkabarka tömege, az adás-vevésnél előforduló viszálykodás, alkudozás és más ily zajos természetű jelenetek és magaviselkedések hatása alatt nem valami előnyösen készíttetik elő a lelkiekkel való foglalkozásra, a templomi áhitatosságra. Vájjon az intéző körök nem látnák-e még itt az idejét a »vasárnapi munkaszünetet* kötelezőleg rendezni, s országos törvényekkel határolni körül? Ezzel talán egy nagy világra szóló társadalmi törekvésnek, a socialismusnak, ha bár csak némi részben, is korlátot vetnének, vagy legalább' az ezen mozgalommal szorosan kapcsolatos, ma már nap-nap után felmerülő munkás-zavargásoknak egyik jelentős okát beszüntetni, s eltávolítani megkisérlenék. Hogy pedig félre ne értessem »a vasárnapi munkaszünet* törvényben való kimondását s módozatainak megállapítását, nem a merev judeismusi rendszerre óhajtanám fektetni s valamely orthodox zsidóféle szombatiasságot róvní az emberek nyakába, hanem a krisztusi elvek szem előtt tartásával, a mai kor ész és szívbeli kívánalmaihoz mérten, alkalom és mód adásával a legutolsó béresnek vagy gyármunkásnak is, hogy ezen egy napot — feloldoztatva a farasztó munka alól — lelki vágyódásuk kielégítésére, az ünnepélyes istenitiszteletben résztvevésre fordíthassák, s e tekintetben sem rákényszerítéssel, sem rábeszélő módon külön jutalom ígérgetésével ne legyenek akadályozva, továbbá más részről, az Istenháza iránt buzgó szere emmel viseltető keresztyének a magukba szállás csendes óraiban s templomi előkésziilgetésiikben, vagy épen templomi ajtatosságukban, a tömeges átvonulások, a piaci csoportosulások altal . okozott, az utcakon vagy korcsmai hel) isége'v ken felhangzó botrányos zajongás által ne zavartassanak, szóval, hogy a 7-dik nappal minden keresztyén kivétel nélkül szabadon rendelkezhessék, s azt lelkében érzett szükségeinek kielégítésére szentelhesse, de e mellett a vasárnap ünnepies volta, nyugalma és csendessége, legalább a két istenltisztelet végeztéig, senki és semmi által erőszakosan megtorlás nélkül meg ne háboríttathassák, értve mindezt, az emberi önelhatározás és szabad akarat határai között. Másik motor gyanánt, mely a vasárnap kellő megszentelésére romboló hatással foly be, ismerem és tartom én, az élvezet a gyönyör vágy — főleg kisebb városokban divatozó — azon kielégítését, mely szerint bálok, hangversenyek s egyéb társas mulatságok nagyon kevés kivétellel, szombat estére rendeztetvén, azoknak zaja és mámora messze benyúlik a vasárnapi órákba is, mi természetesebb aztán mint az, hogy az egész éjszakát átvirrasztott szempillák alvásra csukódn hajlandóbbak, mint a vallásos könyvekbe mélyedve a lelki élet mezején tarlózni, a zene bűbájos hangjaiva" telített fül pedig nem vágyakozik az élvezet utóizét az orgona szelíd zsolozsmájával felvegyíteni, végre a széptevések rózsás keitében ábrándozó fő és szívre nagyon is lehűtőleg hatna az Úr szolgája ajkairól bármily kiméletességgel összeállított, de az élet komoly oldalát okvetlen érintő prédikáció ; hogy ezen kellemetlen érintés elharíttassék, a szórakozások tündéries világában kalandozók egy cseppet sem sietnek az Isten igéjének lelket üdítő forrásához, s templomi székük is ürességgel tátong. (Vége köv. ) Sütő Kálmán, bereg-somi lelkipásztor. ISKOLAÜGY. Tanügyi mizériák. (Ajánlva Pest-Pilis-Solt-Kiskunmegye tanügyi bizottsága s tanfelügyelője becses figyelmébe.) Az iskolaév küszöbén állva, a jövőért egy pillantást vetek a múltba s elmondom a viszásságokat, melyeket a tanügy körül s annak hátrányára tapasztaltam. Elmondandó tapasztalataim az iskolába lépés, iskolalátogatás és mulasztás körül csoportosulván, e címek alatt fogom azokat elősorolni. I. Iskolaév kezdete. A pesti ref. egyházmegye 1884. évi tavaszi közgyűlése, a megelőző évi egyházkerületi gyűlés végzése nyomán elhatározta a szorgalmi időnek a két alsó osztályban tíz hónapra leendő kibővítését, s a gyermekeknek már szept. i-én iskolába járatását; mely határozatát a következő években, s jelesen 1886-ban éppen Pest-Kiskunmegye kir. tanfelügyelőjének hozzájárulásával is, megújította. E határozatnak a tanügyre nézve átalában, a túltömött vagy csak egy tanítóval biró falusi iskolákat illetőleg pedig különösen is iidvös és célirányos \*oltát lehetetlen mindenkinek be nem ismerni. De könnyen keresztülvihető is volt e határozat, mert a munkára még éppen nem, vagy csak kevéssé használható gyermekekre nézve rendelkezvén: a szülők legnagyobb részben vonakodás nélkül küldték azokat iskolába. Jött azonban Pest-Kiskunmegye közigazgatási bizottságának 1886. aug. 19-ikén tartott ülésében hozott határozata, mely a kir. tanfelügyelő előterjesztése alapján az iskolaév kezdetéül s^ept. 15-ét tűzi ki, s ez időponttól fogva az iskolaba járást mind a hat osztályra nézve kötelezővé teszi. Elvi szempontból nem lehet senkinek kifogása e határozatot illetőleg, mert hiszen minél előbb megy iskolába a gyermek, s mennél tovább látogatja azt, annál többet tanulhat. Azonban sajnálattal kell kijelentenem, hogy a megyei bizottság határozata legalább a múltban és nálunk, nem hogy hasznára lett. volna a tanügynek, de egyenesen hátrányára, mert hiszen nem