Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-09-11 / 37. szám

A bántalom — és épen ez a veszélyes — nagyon mindennapi, s nyilvánulásaival oly gyakran találkozunk, hogy azokból a betegség természetére, jellegére és lefolyására következtetni nem nehéz feladat, de már a gyógyszer, az orvosság, a betegség okozóival való elbánás oly rendkívüli tapintatosságot, erélyt és életbölcsességet igényel, hogy mindezeknek előírására s az eljárás kötelezővé tételére csakis a mesterek és doktorok hivatvák. A betegséget néven nevezni akarván, megvallom, hogy rövid, egyszavú s mégis kimerítő kifejezést találni nem bírok, ha azonban némelyek előtt az általam használt elnevezés komplikáltnak tűnnék fel, szolgáljon némi mentségeműi az, hogy igen sok betegség régi s megszokott egyszerű neve helyett korunkban már új, szokatlan s összetett elnevezés divatozik. Ennek előrebocsátása után megpróbálom a betegség nemét ilyformán határozni meg : »Merevséggel határos közönyösség a vasárnap megszentelése iránt, párosulva a tiz parancsolat 4-dikébe letett isteni törvény sérelmével*, mely a 7-ik napot nyugalom napjául állapítja meg, mely megállapítást a krisztusi elvek a megszenteltetés azon magaslatára emeltek fel, hol ez a 7-dik nap nem pusztán az általános megnyugvás kimért időszaka, hanem a lelki élet mívelésére és táplálására rendeltetett nap is, melyet mint ilyent, illő módon megünnepelni, még a magát legfelvilágosultabbnak képzelő keresztyénre nézve is, szent és elengedhetlen kötelesség. És már épen ezen az oldalon van a sérülés, innen származik a bántalom, mely a vallásos érzület s az egyháziasság üterét vagy egészen megbénítja, vagy a vérkeringést oly irányba tereli, hogy ennek miatta nemcsak magának a betegnek lelki állapota enged sorvasztó lázra következtetni, hanem még a környezetre is ragályossá és végzetessé válhatik. Honnan ered voltaképen a baj ? 1 Bizony nehéz lenne úgy rövidesen, egy cikk keretében, valamennyi okot kikutatni és felszínre hozni; nem is ringatódzom a hitben, hogy csak a főbb motoroknak is mindenikét felmutathatnám s részleteiben ismertethetném; hanem mégis kísérletet teszek egy párt feltüntetni azon okok közül, melyek az én egyéni tapasztalatom és meggyőződésem szerint, a vasárnap kellő meg nem szentelésének, sőt tényleges megrontásának s ezekkel kapcsolatosan a templomok ürességének nem kicsiny tényezői. Egy ilyen erősen zakatoló motornak ismerem már én, a minden irányban túlságosan érvényesült »létért való küzdelmet*, mely úgy az időszaki, a pillanatnyi krajcáros haszon megragadása, mint a később dúsan kamatozó műveletek keresztülhajtása, a kilátásba helyezett jövedelem biztosítása végett, egész erőmegszakadásig dolgozik. Szomorú ugyan, de igaz, hogy a társadalom minden rétegében találkozhatni oly ember-tömeggel, mely saját énjével együtt a testieket, az anyagi jóllétét mindeneknek elébe tevén, a zsebre, a birtokra fektet súlyt, lelki világát míveletlenül elparlagiasodni hagyja, engedi ott az apró gyomokat mindinkább, inkább felburjánozni, s nem gondol vele, ha ezek ott felette elszaporodván a vallásosság, az erkölcsiség nemes virágainak tápnedvét magukba szívják s ez utóbbiak elcsenevészesednek ; természetes, hogy itt aztán hiában keresünk közérdeket, egyháziasságot avagy áldozatkészséget, mert hiszen az ilyen tömeg szerint mindezek hibavalóságok, melyek a tárcába nem hogy hoznának valamit, sőt sokkal inkább onnan kivisznek. Nézzünk szét elsőben is a vidéken, hol a közönség nagy része gazdálkodással, mezei munkával foglalkozik. Im ! nemcsak az új földesurak, hanem a tősgyökeres földbirtokosok s ezek közül nem egyszer olyanok is, kiknek társadalmi, vagy hivatalos állásuknál fogva kötelességük az egymástól okszerűen el nem választható polgári és egyházi életben az erkölcsiség felvirágoztatását gondozni, a szép, jó és nemes iránti érzéket a nép alsóbb rétegében is fejleszteni, mondom, még ily kimagasló földbirtokosok uradalmában is hányszor megtörténik, hogy vasárnap reggel az igás szekerek hosszú sora vonul végig az utcákon, szállítva terményt, gépeket avagy más valamit és ha tán épen ilynemű munkásságra szükség nincs, egy kevés áldomás, valami csekély adomány fejében a szolgaszemélyzet mezei munkára hivatik fel és állíttatik ki. S vájjon melyik ne tenné meg, holott, bár nem parancsolat, az engedetlenség, vagyis maga kivonása kárral és kellemetlenséggel járna. A földműves osztály, a maga gazdája, sem marad hátrább az uraságnál, a kinek csak jobban kell tudni mi illik és szabad ?! ha reggeli templom előtt nem is, ennyire még nem vitte a példa, de jókor délután munkaeszközökkel kezében, vagy szekerekkel siet a mezőre, végzi a hétköznapi munkát, mert mint az urasági rendelkezőtől hallotta, »most sürgősségi eset forog fennt*, holott ez csak nagy veszély, csak közkárosodás megakadályozha tása végett alkalmazható. Nincs ez másként a nagy, a népes városokban sem. Beszélik, hogy ezekben az építkezés vasárnapon is teljes munkaerővel foly. Palérok zajos rendelkezése, mesteremberek, napszámosok kiabálása, emelő-gépek csikorgása stb. fülsiketítőén készítik elő az Isten házába siető keresztyént az áhitatosságra. Hát a tőzsde, a kereskedelem méhkasa ? Csak úgy zsong, bong, a csarnok épen oly lármás és élénk, az »ad és vesz* szintúgy betölti a levegőt, mint akár egy európai nagy válság hire ; míg az ujság-lapokban gyakran olvashatjuk : »a tőzsde a zsidó ünnepek miatt zárva,* a »vasárnap* ezen megtiszteltetésben épen nem részesül, legfeljebb nagy ritkán annyi jegyeztetik föl: »a vasárnapi üzlet csendes«, »a tegnapi árakkal*. E szerint a pénz- és terménypiac vasárnap is nyitva áll, a forgalom guríttatik tovább, a tőzsde-látogatók ép úgy spekulálnak, contramináznak, kötnek és felmondanak, mintha e nap nem is volna a kalendáriumban vörös betűkkel nyomatva vagy más módon kiemelve. Vidéken, hol a tőzsdei nagy élet nem kisért, de meg a fővárosban is, a mindennapi szükségletekbeszerzése végett, a piac tér, a nyilt utca-közök és bolthelyiségek még több nép által lepetnek el, a kínálat, a vétel még nagyobb mérvű és sürgősebb, mint egyébkor, s vájjon ki is gondolna arra, hogy »vasárnap van, templomba kellene menni*, a leiekre is kellene áldozni egy pár pillanatot. Mondjam-e még azt is, miszerint nem egy példa van reá, hogy országos vásárok épen vasarnap tartatnak, sőt a mi még eddig e'ő nem fordult, a legújabb időben azt is megtette némely törvényhatóság, hogy a képviselőválasztást vasárnapra tűzte ki. Felfogásom szerint, bár a helyi és személyi vis/onyok ismeretével nem birok, de legkisebb habozás nélkül ezen cselekményt is »a létért való küzdelem* mozzanatai kö/.é számítom. Az államközegek szintén nem engedik magukat az előtérből kiszoríttatni. A hivatalos órák betartása ép oly parancsszerűleg történik, mint más törvénykezési napon. Szabadnak csak a vasárnapi délután marad. A közigazgatási hivatal, ha a község bíráinak s jegyzőinek