Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-08-21 / 34. szám
mesen több is. Pedig 1500 forintot évenként tőkésíteni lehetséges, már t. i. addig, míg az államsegély ha nem csurran, de cseppen a mi kebelünkbe; lehetséges a nélkül, hogy csorbulást ne szenvedjen, a mi eddig ezen forrásból tápláltatott. Csakhogy aztán a tőkét nem kell hamarosan megsokallani s szaporítását nem kell beszüntetni, a kamatokhoz is félve kell nyúlni, hogy könnyelműen ki ne utalványoztassanak 1 A Bdlddcsy alapból esett jutalékot, kivévén azt, a mi a püspöknek jár, egyik reform, kerület — nem tudom megmondani hogy melyik, de jegyzőkönyvében olvastam — már tőkésíttetni rendelte az egyházmegyei gyámoldák s kerületi közalap javára, csak a kamat jövedelem lévén a végrendeleti célra kiosztható. Kövessük a jó példát s idővel lészen gydmintézetünJenek, lészen gyámőlddnknak ebből is szép tartaléktőkéje. Tervben van, sőt kivitele e tervnek is megkezdetett már, a Iíirdlyföldi alapítvány tőkéjét 50 ezer frtra felszaporítani. Miért épen 50 ezer forintig? Ha Isten segített 50 ezerre, folytassuk tovább, a mely úton eddig elkezdtük, s addig folytatan djuk, folytassuk tovább, három négy annyira és biztosítsuk anyagilag főtanoddnk, képezdénk fenállását, felvirágzását. Kilátás van a lapok hire szerint, hogy Simunyák kegyes végrendelkezése után szép örökség birtokába jut kerületünk. Mekkora lesz még nem tudni. Hallottam egyik befolyásos emberünk elejtett szavából, hogy ő már elszánta szívében ez alap jövedelmét a fotanodának. Igénytelen nézetem szerint ennek az alapnak általános kerületi alapnak kell maradnia, a melynek eddig állandóan sehová le nem kötött, le sem köthetett, de szerintem le sem is kötendő, egyhamar fel sem is osztandó jövedelméből tetemes tőkét kell gyűjtenünk, mely tőkének kamataiból majdan a kerület édes gyermeiket, nevezzük fotanodának, képezdének, tanári nyugdíjintézetnek, gyámoldának, tápintézetnek, kerületi árvaháznak, leánynöveldének, (melyek még meg sem születtek), Ínséges gyülekezeteknek, rozzant iskolának, diasporának vagy akárminek, nyomorgó tanítónak, koplaló lelkésznek, teendőkkel túlhalmozott püspöknek, esperesnek, püspöki titkárnak, esperességi káplánnak, (kezdjünk immár gondolkozni ezekről is) fő- vagy alpénztárnoknak, számvevőnek, stbnek . . . mondom a kerület ezen és minden édes gyermekeit akkor és ott, a hol és a mikor leginkább szükséges, támogatásában részesítse. Egyszerre lekötni a tőkét egy intézetnek, azonnal s örök időkre rendelkezni a jövedelmekről, ezeket évről-évre a mint befolynak, azonnal el is költeni: ez ép oly szerencsétlen gazdálkodás volna, a milyen tiszteletlenség az örökhagyó intentiója iránt, és a milyen igazságtalanság s jogfosztás azok sérelmére, a kik ezután képezendik az egyházkerület intéző tényezőit. A mi végül a tanári nyugdíjintézet túlmerész alap számítását illeti, azt az intézet, az ügy, a tanárok érdekében rectificálni kell, az alapszabályok módosítandók akkép7 hogy nagyobb befizetési díjtételek állapíttassanak meg} a melyek azonban még mindig kedvezőbbek legyenek, mint (állami, vasúti, takarékpénztári tisztviselőkről nem is szólva) akár a szegény néptanítóktól beszedett nyugdíjtételek, melyek legkissebbek. Számításom szerint az arány lenne ím ez : a tanító fizet alkalmaztatásakor nyugdíjának 5°/0 -át az 15 frtot (nyugdíj törvény 28. §), minden 100 frt után, melylyel 300 frt nyugdíja gyarapodhatik 50 frtot, ez tenne 600 forint gyarapodás után 300 frtot. Ám fizessenek tanáraink ezután is alkalmaztatásukkor 800 frt tiszti fizetésűknek 13 °/0 = 104 frt, a tanári fizetésnek 300 frttal utóbb történt javítása után 3O°/0 = 90 frt, összesen tehát 194—200 frtot, könynyebbség a tanítók kötelezettségével arányban 115 vagy 120 forint, ezen felül könnyebbség az országos tanítói nyugdíj-törvény 28. § 3. pontja szerint fizetendő 2°/0 . Fizet továbbá a tanító IOO frt nyugdíj után 2 frtot, ha nyugdíja 300 frtot meghalad 3°/0 -ot, ez tenne 900 frt várható nyugdíjnál 27 forintot, ám fizessenek tanáraink csak 25 frtot évenkint. Méltányos ez a befizetés, mely miatt nem panaszkodhatnának, hogy az egyház mostohábban bánik a tanárokkal, mint az állam az ország napszámosaival, kikre nézve ezenfelül az igényelhető nyugdíj is aránylag kisebb, azaz hosszabb szolgálathoz van kötve, mint tanárainké. »Bizonyosan pap vagy tanító e cikk névtelen irója, de mindenesetre oly szent, kinek maga felé hajlik a keze, és oly farkas, mely a tanárokat felfalná, ha lehetne ; különben nem feszegetné a tanári nyugdíjintézet befizetési díjaínak felemelését, míg a gyámoldáról bölcsen hallgat.* Nohát hasonlítsuk össze a gyámolda díjtételeit a tanítói nyugdíjintézet díjtételeivel, mint a melyekkel arányba akarom hozni a tanári nyugdíjintézet díjtételeit. A gyámoldánál a várható nyugdíj I. o. szerint (a többi osztályok ugyanezen kulcson alapulnak) 210 frt. Ezért fizet a gyámoldai tag beíráskor 10 frt 50 krt (könyvecske árát is beletudva) azaz a várható nyugdíjösszeg 5 °/0 -át, ép úgy mint az országos tanítói nyugdíjintézetnél. Azután fizet évenkint 25 frtot, azaz a várható nyugdíjösszegnek egy hajszálhiján i2°/0 -át, míg az országos tanítói nyugdíjnál a díjtétel csak 2°/o. A gyámoldai díjtételekkel való ezen összehasonlítása az országos tanítói nyugdíjintézet díjtételeinek is csak azt az állításomat erősíti meg, hogy nagyon méltányos, igazságos, de szükséges is a tanári nyugdíjintézet befizetési díjainak felemelése. Ezek a dunántúli ev. egyházkerület pénzügyeire vonatkozó nézeteim. Érjenek, a mennyit érhetnek. Ajánlom a pénzügyi bizottságnak, ajánlom a kerületnek, ajánlom Dunántúl minden hitrokonunknak becses figyelmébe. Nézeteimet elmondván, egyházamért, ennek intézeteiért aggódó lelkem oly gondolattól menekült meg, mely régen, régen bánt, foglalkoztat. Tévedni emberi dolog, tévedhettem egyben-másban én is. Világosítsanak fel, a kik tudnak; jól fognak cselekedni egy aggódó kebel megnyugtatása által. Egyben hogy tévedtem, annak magam is nyomára jöttem. Előző cikkemben ugyanis azt állítottam, hogy a képezdi növendékektől beszedett egy-egy forint orvosi díj a képezdei számadásban külön elszámolva nincs. Nincs is az igaz; csakhogy azóta ötlött böngésző szemembe a mult évi kerüieti jegyzőkönyv 35. lapján a) pontja alatt, hol azt olvasom, hogy a képezde orvosául megnyert kezelő orvos díjazására fordíttatik a növendékektől fizetendő 1 — 1 frt járulék. Sajnálom, hogy ez a pont eddig elkerülte figyelmemet; szánom, bánom előző cikkemben tett nyilatkozatomat, s a mennyiben ez sértő volna, igazgatótanár úrtól bocsánatot kérek. Formai tekintetben azonban kifogásom ez eljárás ellen az (távol minden gyanúsítástól, gyanakodástól), hogy az ifjaktól beszedett orvosi járulék a képezde jövedelmei s kiadásai közt volna elszámolandó, ép úgy mint a lakbér, orgona-díjak. Igaz, hogy eddig is az igazgató úr szokta leróni egy összegben az orvosi díjakat a növendékek helyett. Évről-évre olvassuk az értesítőben: »különös hálával kell felemlítenem e rovatban, orvos urak nevét, kik beteg ifjainkat a legnagyobb készséggel s előzékenységgel orvosolták.« Közel feküdt tehát a gondolat, hogy miután hála Isten! képezdei növendékeink annyira megvagyonosodtak, hogy ingyenes orvosi szolgálatot nem igényelhetnek, mert