Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-08-21 / 34. szám

Szomorú nap virradt az erdélyi magyarokra, kivált 1 a reformátusokra, midőn Magyarország jobb keze, a bérces kis haza, független államiságát és nemzeti kormányát elveszítve, 1690-ben a Bécsben székelő birodalmi kormány uralma alá került. I. Leopold, III. Károly, Mária Terézia és II. József erdélyi nagyfejedelemsége gyász- ; betűkkel van beírva a magyar reformált egyház történetébe. II. Apaffy Mihály bukása a germanizmus és a katholicismus felülkerekedését, s ezzel együtt a magyar reformált egyház sülyedését vonta maga után. Amint Erdély Guberniuma Bécsből nyerte hatalmát, amint az erdélyi kath. püspökség a 18. század elején visszaállít- I tátott s a többször kiűzött jezsuita-rend ismét bebocsáttatást és szabad kezet nyert, törekvéseit, céljait a Királyhágón túl Ís érvényesíteni: egészen megváltozott a világ Erdély területén. Nem a református, hanem a katholikus piispök lett ez időtől kezdve a domináns. Nem támogatást, nem segedelmet nyert ez időn túl a magyar református elem, ellenkezőleg: befolyásától, jogaitól, ja- j dalmaitól fosztatott meg, a hol és amikor csak alkalom nyilt reá. Híveinek jó nagy része ez időszakban téríttetett át a katholikus vallásra. — Ki Ígérettel, ki fenyegetés- j sel. Címet, rangot, hivatalt csak az nyerhetett, előmenetelre csak az számíthatott, aki református hitét megtagadta s nemzeti érzületén erőszakot téve, katholikussá és »gutgesinnt« hazafivá változott. Ez időszak még többet ártott a magyar reformált hívek kisded seregének, mint a megelőző vérengzések és a gyilkos háborúk. Mennyi vagyonát, mennyi emberét vesztette el ez időben az erdélyi református egyház, miknek következményei ma is érezhetők. Desolata egyházainak jelenlegi nagy száma e siralmas korszak katholizáló törekvéseinek tulajdonítható. Köteteket lehetne összeírni e szomorú időszak gyászos műveiről. De maradjunk csak Hunyadmegye területén. Itt is van feljegyezni s megsiratni való elég. Déva, Hátszeg, Huny ad és Kristyór ez időszakban vesztették el a nemzeti fejedelmektől nyert addigi beneficiumaikat s lettek financialis nyomorral küzdő ekklézsiákká mind e mai napig. Egyedül Déva ezreket veszített a kamarai járandóságok elvonása miatt. Papjai és tanítói több jövedelmet élveztek hajdan a kir. fiskustól, mint nagyszámú híveiktől és a gyülekezettől együtt véve. Még az egyházfiaknak és a harangozóknak is jelentékeny évi járandóságot rendelt volt a boldog emlékű nagy fejedelem, Bethlen Gábor. De I. Leopold kormánya elvonta mindezeket, erét metszve ezzel a hajdan virágzó egyház életének. A fiskustól húzott jövedelmek elvesztése miatt előbb segéd-, illetve második papi állomását szüntette be 1706-ban, majd praeceptor deákjait eresztette szélnek, végre gymnasiumát adta fel 1773-ban. Elemi iskoláját egyetlen kántortanítóval fenntartotta még évtizedekig, de 1885-ben, nyomoráságos anyagi helyzete miatt, ezt is beszüntetni kényszerült. Plíveínek száma 200 év lefolyása alatt felényire apadott. Hasonló helyzetbe jutottak a fentebb említett egyházak is, úgy hogy Plunyadmegye centrális helyein határozottan tért veszített és leolvadott a kálvinista magyarság. Hátszegen ez idő szerint 134, Vajda-IIunyadon 109 református lélek dicséri az Istent, Kristyóron pedig csak 58. Nagyon szomoiú állapot ez akkor, midőn tudjuk, hogy 2—300 év előtt, 10-szer annyi lélek hallgatta bennök, magyar nyelven, az evangélium igéit. Hunyadon, Kristyóron 300 írtért nyomorkodik s ez utóbbi helyen még tanítói tisztet is végez] ma a pap. Szerencsésebb helyzetbe jutott anyagilag Hátszeg a Háver Mihály alapítványa folytán, de sajnos, hogy immár alig vannak közelben és a távolban, kiket a magyar ref. egyháznak s ez által a nemzetnek megtarthasson. Rendkívül sokat ártott a református magyarság ügyének az is, hogy az előkelő földesurak és patrónus családok egy része, a fentebb említett okból, katholizált s ennek folytán a református gyülekezetektől anyagi és erkölcsi támogatását teljesen megvonta. A nagy kiterjedésű Barcsay, Várady, Ribiczey, Naláczy, Makray stb. családok részben vagy egészen, a 17. és 18. század folyamán a katholikus hitre tértek át. Igaz, hogy ők magok, új vallásukban is magyarok maradtak; de azon reform, egyházközségek, melyek az aversio folytán jövedelmökben jelentékeny csökkenést szenvedtek, s e miatt papjokat, tanítójukat fizetni, templomukat, iskolájukat, parochialis és schola mesteri épületeiket renoválni és újból építeni nem voltak többé képesek: előbb hanyatlásnak, majd rohamos pusztulásnak indultak s végre teljesen elenyésztek. Önként értetik, hogy a református egyházak megsemmisülése, egyszersmind a magyarság kipusztulását is jelenti. És megfordítva. A hol a magyarság megfogyott vagy épen kipusztult, ott a református eklézsia is filiává, díasporává vagy desolata egyházzá változott. E vidéken élő katholikus értelmiség, élén néhány magas állású férfiúval, az eloláhosodás kérdésében bámulatos elfogultságot tanúsít. Minket dehonestálva és önmagának tetszelegve hirdeti, hogy a hunyadmegyei magyarok körében nem történt volna eloláhosodás, ha őseik hitében a katholikus egyházban megmaradnak vala. A katholikus egyház a maga vagyoni erejével hierarchikus szervezetével és a népnek tetsző liturgiájával meg tudta volna őket tartani a magyar nemzet számára. Oh beata simplicitas 1 Mintha bizony a nép által nem értett latinnyelvű istenitisztelet, az iskolában és a templomban ápolt német szellem és a világ minden natiójából ide plántált papság, szerzetesek és apácák képesek lehettek volna gátot vetni a török hadak pusztításainak és a megmaradt csekély számú magyarság eloláhosodásának! ? mikor e nagy nemzeti sorvadásnak még a református egyház sem tudta útját állani. Az az egyház, mely minden ízében magyar volt eleitől fogva s mely szellemében, nyelvében, törekvéseiben soha sem volt a magyar nemzetétől különböző, annál kevésbé idegen vagy épen ellenkező. Nagy meghamisítása az igazságnak, mikor egy internationalis egyház, minő a katholikus, azt állítja magáról, hogy ő nemzeti érdeket ápol és védelmez. És épen Magyarországon, de legkivált Erdélyben és különösen Hunyadmegyében. Ám nézzük, mennyiben volt itt a katholikus egyház nemzet fenntartó elem a múltban és mennyiben teljesíti e nationalis missziót ma is? Nem szólok a rer

ormatiót megelőző időszakról, amidőn egymaga képviselte itt a magyarságot a dákok, hegylakó géták s a Balkán aljáról beözönlött rumunokkal szemben, s a midőn a nemzetiségi kérdés, korunk ezen legfőbb mozgató eszméje, úgyszólva még nem is létezett. Én csak a 17., 18. és 19. századbeli működését kívánom egy pár szóban feltüntetni. Adataimat az erdélyi róm. kathol. püspökség által 1882-ben kiadott »Schematismus venerabilis Cleri Dioecesis Transsylvaniensis«-ből merítem, melyben az anya- és filiális egyházak keletkezésének rövid története is adva van. Csupán Hunyadmegyét tekintve a róm. kath. egyháznak 15 parochiája, illetve administraturája van, két esperes felügyelete alá helyezve. Az »Archidiaconatus Albensis Montanus* 4, az »Archidiaconatus Hunyad« 11 egyházközséggel van képviselve, melyeknek együttes lélek-