Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-08-21 / 34. szám

Harmincadik évfolyam. 34. sz. Budapest, 1887. augusztus 21. PROTESTÁNS r SZERKESZTO-és KIADÓ-HIVATAL: IX. ker. Ki ni zsy-utca 29, sz. I, em. Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdi külön 30 kr. Teljes számú példányokkal rn.ind.ig" szolgáLl3aaLtu.zilc. A hunyadmegyei magyarok eloláhosodása és a református egyház. (Második közlemény.) A hunyadmegyei magyarság körében óriási pusztítást vittek véghez 2. A gyakori háborúk és a vérengző oláh zendülések. E lap minden olvasója tudja a történelemből, hogy Erdélyország népe hosszú időn át, két ellenséggel vívott folytonosan megújult harcot: egyfelől a törökkel, másfelől a némettel, jobban mondva az osztrák császári ház hadseregeivel. Nehéz s elkeseredett harcok voltak ezek, melyekben igen gyakran testvér testvér ellen fogott fegyvert. Erdély történelmének leggyászosabb lapjai azok, ahol e kétfelé folytatott védelmi harc históriái vannak megírva. Most török-tatár csapatok dúlják föl a békeszerető nép hajlékait, majd német hadak nyomában járó Kriegs-Gerichtek Ítélik halálra a szabadságszerető magyarok jobbjait. Gyakran volt Erdély magyarsága tűz és víz között. Amaz fölperzselte, emez elöntötte legszebb vidékeit. Az a nemzet testén ejtett soha ki nem gyógyítható sebeket, ez a nemzet lelkét kivánta megölni, hogy többé föl se támadhasson a leigázott népek oltalmára. E veszedelmes harcok pusztító árja nagyon megtizedelte Hunyadvármegye magyar lakosságát. A vérengző hadak útja legtöbbször e megyén vezetett keresztül. A vaskapui szorosan átjőve, Hatszegvidékét és a Sztri gy mentét, a Maros völgyén fölfelé haladva pedig a Déva, Piski és Szászváros környékén fekvő községeket borították legelőbb lángba az ellenséges táborok. Épen azokat a falvakat, melyekben tömegesen élt a magyarság. A lakóházakat fölégették, a nőket és a gyermekeket legyilkolták vagy magukkal vitték, a fegyvert fogható férfiak pedig legtöbbnyire csatatéren véreztek el. A Maros, Sztrigy és a Cserna folyók mentén számos magyar község lett ily módon kipusztítva s később oláhokkal betelepítve. Szántójhalma, Szent-András, Piski, Tompa, Batiz, Zeykfalva, Oralja-Boldogfalva, Sztrigy-Szent-György, Kalán, Hátszeg, Zajkány, Cserna-Keresztúr, Kis- és Nagy-Barcsa, Bojsur, Pestes, Hunyad, Déva, Tordos, Maros-Ilye, Laposnyak, Solymos stb. községek lakossága vagy egészen vagy részben e gyakori háborúk folytán pusztult ki, a XVI. és XVII. század folyamán. Az életben maradottak visszatértek ugyan lerombolt tűzhelyeikhez s újra építgették a felégetett templomokat, de számban, erőben megfogyatkozva, a túlnyomó oláhság mellett háttérbe szorultak, annyival is inkább, mert a háborúk lezajlása után, Erdély kormánya és politikai élete a magyar faj érdekeinek épen nem kedvezett. Okmányok vannak egyházközségem levéltárában, melyek e háborús esztendőkről, mint »nagy veszedelem idejé«-ről tesznek említést, midőn az »Istennek választott serege irtózatos megpróbáltatásoknak volt kitétetve az pogány törökök és az német katonák miatt, akiknek kezeik által sok derék ekklézsiánknak örökre való pusztulása lött.« Csak azon magyar faluk maradtak e veszedelmes időben érintetlenül, melyek a fő közlekedési utaktól távolabb feküsznek, mint Lozsád, Nagy-Rápolt, Rákösd, Hosdát (eredetileg Hasdad) és Haró, melyekben a magyal ság ma is nagyobb számban él. Itt a rombolás nyom-:

nem mutatkoznak; valószínű azonban, hogy az lett veszedelmes idők emberpusztító munkája e községek magyar lakosságára is csökkentő hatást gyakorolt. Nem hagyható számításon kívül az a pusztítás sem, melyet a felbőszített oláhság többszöri lázadása, mondhatni kegyetlen vérengzése vitt véghez a hunyadmegyei magyarság között, kivált a régi Zaránd területén. Legnagyobb mérvű volt ezek közt a Hóra—Kloska-féle zen•i 'és 1784-ben és a Janku-féle, az 1848-kÍ függetlenségi ; ) idején. Sok magyar nemesi család lett e két alkalommal, a szó igaz értelmében, kiirtva vagy megtizedelve. Kőrösbánya, Brád, Kristyór és Ribicze magyar lakossága 9

/i

0

-ed részben e gyilkos zendüléseknek esett áldozatul. Az ember megborzad ma is, ha az ezen helyeken végbevitt vandalizmus részleteiről olvas vagy épen szemtanuktól beszélni hall. Ki is pusztult e helyeken a magyarság úgy, hogy 1000—1500 • kilométer területen nem él ma többé 4—500 lélek, aki testünkből való test és vérünkből való vér volna. »Czárá noste« (A mi országunk) lett belőle, mint az oláh mondja, mely ránk, magyarokra nézve, talán örökre elveszett. Joggal állíthatom tehát, hogy Hunyadmegye magyarsága legnagyobb részben a török és német hadakkal folytatott háborúk, továbbá az oláhok többszöri vérengzései folytán pusztult ki. Ezek apasztották le, ezek csökkentették meg létszámát annyira, hogy ma megfogyva és nyelvét veszítve az oláh néptömeggel szemben csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudja magát úgy — ahogy fenntartani. És itt eljutottam a harmadik főokhöz, mely a megyénkbeü magyarság nagymérvű megapadását érthetővé teszi. Nem egyéb ez, mint 3. Erdély kormányának magyar- és protestáns elleríes magatartása. <