Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-07-31 / 31. szám

mint Kálvin valaha ment. Melanchton eleinte csaknem fatalista volt ebben a kérdésben — nyomozván az Ádám esétét, Dávid házasságtörését és Júdás árulását az Isten akaratával szemben •— de később a synergismus rend­szerét fogadta el (tökéletesebb evangeliumi formája a semipelagianismusnak és anticipálása az arminianismus­nak.) Mindazonáltal a Formula Concordiae visszavetette e tant, és feltétlen kiválasztást tanít, összeköttetésben az egyetemes vocatióval vagy Istennek őszinte üdvözítő akaratával és az isteni keygelem ellánállhatlan voltával. A praedestinatiöt illető különbség a református és lutheránus symboücus könyvek között az, hogy az előbbiek inkább megegyeznek az augustinusi anthropo­logiával és így nagyobb tért engednek a kiválasztásnak, míg az utóbbiak inkább a keresztségi kegyelmet és az egyetemes üdvösségre hívást hangsúlyozzák. De tényleg az emberi nem roppant tömege sohasem halija az evan­gelium hívogató szavát az emberi élet határai között, a hova szorítja minden oithodox rendszer az üdvözülés lehetőségét. A calvinismus kész tényekkel vet számot, a mint azok minden szemlélő előtt megjelennek és nyo­mozza azokat vissza Isten kinyomozhatlan akaratára, mely bölcs és szent, jóllehet mi nem nyomozhatjuk ki azt. A reform, confessiók praedestinationalis tana rö­viden ez: »Hisszük, hogy Isten az egyetemes romlottsághói, a melynél fogva mindenek kárhozat alá jutottak, kiszaba­dítja azokat, kiket örök dicsőségre választott a Jézus Krisztusban, örök és változhatatlan tanácsa szerint, szabad kegyelméből és szeretetéből, nem pedig az ő hitöknek előre­látásáért : míg a többieket a teremtmények feletti hatalmá­nak megmutatására megromlásban és kárhozatban hagyta, a melybe vetették magukat.« Bizonyíték : Zwingli fid. rat. Art 3., Confessio Helvetica I. Art. 11., Confessio Gallicana Art. 12., Con­sensus pastorum ecclesiae Genovensis de aeterna Dei praedestinatione. Anno 1551., Art. XXXIX. Eccl. Angi. Art. 17., Confessio Scotica Art. 8., Confessio Helv. II. Art. 10., Confessio Belg. Art. 16., Catech. Heidelb. Indictum Synodi Dort. 1619. I., Conf. Westm. caput 3. (Vége köv.) Szőts Gerő. ISKOLAÜGY. Iskolai értesítők. (Második közlemény.) 6. A kunszentmiklósi ev. ref. gymnasium érte­sítője »terhes, várakozó állapotról beszél, mely a bizony­talanság ólomsúlyával nehezedett reájuk* s általában az egész igazgatói jelentésen a resignatiónak bizonyos komor hangja vonul végig, bár eléggé kiemeli, a mit dicsérni lehet. Természetesen egy intézetre már maga az az egy tény is rendkívül leverőleg hathat, hogy tanári kara folyton-folyvást változik. A mult iskolai év munkáját is csak szeptember közepén kezdhették meg, mert a tanári testület -egyszerre négy tanárral apadt meg s csak később lett helyük betöltve. A tantestületnek ez az évről-évre való változása nagy hátrányára van persze a tanítás egységének is. Szegénységük és bajaik mellett is azon­ban némileg gyarapodtak. Az épület kitataroztatott, a szárnyépület két terme lepadoltatott s az egyik vasáll­ványú 4 üléses padokkal lett ellátva. Megvetették ez évben egy tanári kézi könyvtárnak is alapját, részint a gymnásiumi nagy könyvtárból ide áttett, részint vétel és ajándékozás utján szerzett munkákkal. E könyvtár 202 művet tartalmaz, 270 kötetben és 234 füzetet. Az évi gyarapodás értéke 58 frt 60 kr. A kunszentmiklós­dabasvidéki takarékpénztár 150 frtot adományozott a , gymn. szükségeinek fedezésére. A tantestület a mellék­• tanárokkal együtt 9 tagból állott; a növendékek száma az intézet 6 osztályában az év végén 71 volt, köztük magántanuló 13. Vallásukra nézve 45 ev. ref., 15 róm. kath. és 15 mózesvallású. Az ifjúsági könyvtárban van 311 munka 350 kötetben. A kiosztott stipendiumok összege 123 frt 70 krt tett ki. A tanév megnyitása szept. i-én lesz. 7. A miskolci ág. hitv. ev. gymnasium és elemi iskolák értesítőjét Horváth Sándor gymn. és Gebe Endre elemi isk. igazgatók közlik. A jelentés szerint a külső érdeklődés kissé hideg volt, a gymnasium jövő sorsa | iránt mutatkozott kevés életrevaló eszme. A gymnasium 100 éves fennállása alatt kétszer ingadozott, 1811-ben I és 1850-ben, s most újra mozog alatta a föld és az igazgató lelkes szavakban kéri az egyház híveit, hogy ne engedjék szegénységében meghalni az intézetet, ha­nem mentsék meg az életnek újra. Nagyobb adomány­ban a Rácz Ádám féle hagyatékból részesült az intézet 100 frtnyi összegben. Nem hagyhatom megemlítés nél­kül, hogy miért van közölve az a nagy névsor az ada­kozó növendékeknek?! Hogy hiúság táplálgatásával buz­díttassanak a további adakozásokra ? Igen ferde paeda­gogiai eljárás ! Elég csak megemlíteni az egész dolgot s végösszegben adni a gyűjtött adományokat. Az algym­nasiumban működött összesen 9 tanár a melléktanárokkal együtt; a növendékek száma pedig az év végén 82 volt. A tápintézet teljes jótéteményében 4 tanuló része­sült, kedvezményt 11 nyert. A tápintézeti díj egész évre 80 frt, melyért a növendékek szállást, fűtést, mo­sást, ebédet, vacsorát kapnak. Az új iskolai év szept. 5-én nyilik meg. Az elemi iskolában volt 83 fiú és 101 leány. Itt is kifogáso'om annak a lapokra terjedő név­sornak közlését, mely az adakozó gyerekek jegyzékét adja. Az iskolai takarékpénztár betéte 100 forint 76 kr volt. A tanítói kar 5 tagból állott. 8. A rozsnyói kerületi ág. hitv. ev. felső leány­iskola értesítőjét Lehr Emma igazgatónő adta ki, A felső-leányiskola 5 évi készülődés után a mult évben nyilt meg, mint két tanfolyammal biró, bennlakással összekötött intézet, mely a maga létrejövetelét Rozsnyó áldozatkész hívein kívül leginkább Czékus István püspök­nek köszönheti, kinek közbenjárására még a külföldi nőegyletektől is kapott az intézet 1000 frtot. A tantes­tület az igazgatón kívül még 2 rendes és 4 óraadó tan­erőből ál'ott. A főgymnasium tanszer gyűjteménye se­gítette ki őket a hiányzó tanszerekben ; de úgy a köz­oktatási minisztérium, mint egyesek adományai már meg­vetették egy kis tanszer muzeum alapját. Az intézet összes létszáma 58 volt, köztük 9 rendkívül tanuló, kik csak egyes órákra jártak be és 36, kik a külön kézimunka tanfolyamot látogatták. A tanév szeptember i-én kez­dődik. — Szívünkből üdvözöljük az új tanintézetet s kérjük reá a kegyelem Istenének áldását és szívünkből üdvözöljük a nemes püspököt, ki az intézet létrejövetelén fáradozott és a nemeslelkű alapítókat, kik létrejőni se­gítették a nagy fontosságú iskolát. Ennek nemzeti és egyházi missziója van. Tudja mindenki, hogy »a gyer­mekszobából nő ki a nemzet«, a gyermek őrangyala pedig az anya s a minő benyomásokat tőle vesz a gyer­mek olyan lesz, mert »quo semel est imbuta recens

Next

/
Thumbnails
Contents