Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-07-31 / 31. szám

római katholicismust, mint a protestantismust támogatják. Zwingli a maga inkább classicus, mint középkori nevelésével független volt a patristicai tekintélyektől és szelídebb felfogást tanúsított az eredendő bűnről, mint akár Luther, akár Kálvin. Az augustinusi rendszer mindig talált egy néhány kiváló védőre a kath. egyházban, de azt nemsokára túlszárnyalták a hierarchicus, sacramentarius és asceticus tendentiák, míg a görög egyház kevésbbé ragaszkodott az egyházi atyák ezen, mondhatjuk semipelagianus felfogásához és nagy súlyt fektet az akarat szabadságára. A protestáns soterologia — alakilag legalább — különbözik az augustinusitól és annál sokkal evangeliumibb. Augustinnak — ki a héberrel és göröggel csak kevéssé volt ismeretes és a ki a bibliának latin fordítását használta — a megigazulásról katholikus felfogása volt, értvén a megigazulás alatt az igazzátétel fokozatos processusát. Míg a reformátorok — egyértelműleg a megfelelő görög szó (őixauooia, őuaióoj) hellén használatával — megigazulás alatt értették a bűntől és bűn kárhozatától való fölmentésnek törvényszéki vagy declaratorius tényét a Krisztus érdeméért. A megigazulás kezdete ugyan a megszentelődésnek, de mégis különbözik attól épúgy, mint egy egyszerű tény a folytonos ténykedéstől, mint a születés a haláltól, mely azt követi. A reform, confessiók bűntana röviden így fejezhető ki: »Hisszük, hogy Isten saját képmása után teremtett tökéletes embert — férfit és nőt — és felruházta őket bölcsességgel, igazságossággal, szabad akarattal és tiszta önismerettel, de az ember a, Sátán által elcsábítva, saját bűne miatt kiesett az isteni kegyből és természete annyira megvomlott, hogy saját hatalmából, értelméből és akaratából nem közeledhetik a Istenhez.a Továbbá: »Hisszük, hogy az eset következtében történt megromlás mint örökség átszállott Ádám maradékaira és hogy az eredendő bűn valósággal bűn, mely mint gonosz concupiscentia nyilvánul az if júságtól elkezdve és tökéletesen képtelenné teszi az embert a jóra, úgy hogy semmit sem tud tenni, csak bűnt.« Bizonyíték : Zwingli fid. rat. Art. 2. Conf Helvetica I. Art. 7—9. Confessio Gallicana Art. 9 — ír. Art. XXXIX. Eccl. Angi. Art. 9—10. Conf. Scotica Art. 2—3. Conf. Helv. II. Art. 8 — 9. Confes. Be'g. Art. 14—15. Conf. Westmonast. cap. 6. A ref. confessiók soterologiája dióhéjban ez : »Hisszük, hogy Isten mi hozzánk való végtelen szeretetét és kegyelmét bebizonyította az által, hogy megmutatta nekünk az ő igazságosságát saját fián, midőn a mi bűneinkért halálra adta őt és a mi megigazíttatásunkért feltámasztotta Őt a halálból, hogy mi ő általa halhatatlanságot és örök életet nyerjünk.« Továbbá: »Hisszük, hogy Jézus, ami egyedüli közbenjárónk, önkénytes engedelmességével és egyetlen áldozatával — melyet a kereszt halálában hozott az Istennek — tökéletesen kielégítette az atyának igazságosságát és végrehajtotta a mi kiengesztelődésünket, annyira, hogy Isten által mint igazak fogadtatunk, bár még bűnösek vagyunk és ezért az Istennel való kibékülés minden más útja mellőzendő, kivéve az áldozatot, mely egyszer mindenkorra tétetett.« Bizonyíték : Zwingli fid. rat. Art. 2 — 3. Confessio Helv. I. cap. 12. Conf. Gall. Art. 16—17. Art. XXXIX. Eccl. Angi. Art. 2. Conf. Scotica Art 9—11. Továbbá: »Hisszük, hogy a mi összes igazságosságunk a bűnök megbocsátására van alapítva, melyek megbocsáttattak a Krisztus érdemeért és hogy mi ezen igazságosságban hit által részesülünk, melyet az Isten igéje és a szent lélek ébresztenek az emberek szíveiben, hogy a hit Istennek különös ajándéka, melyet annak ajándékoz, a kinek akar. Hisszük, hogy a hit által újjá születünk, szabaddá téve a bűn szolgaságából és a fiúság állapotába helyeztetünk; hogy a szent életet nemcsak nem gyengíti a hit, hanem épen erősíti, de ez a megszentelődés a földi életben mindig tökéletlen marad.« Bizonyíték : Confessio Tetrapol. caput 3—4—5., Zwingli fid. rat. Art. 3., Confessio Helvctica I. cap. 13., Confessio Gallic. Art. 18 — 22., Art. XXXIX Eccl. Angi. Art. 11 —14., Confessio Scotica Art. 12—14., Confessio Helv. II Art. 14—16., Confessio Belg. Art 22—24. Catech. Heidelberg. 62—64., Confessio Westmonast. cap. 10—16. 4. Praedestinatio. A ref. confessiók a hívők szentségre és üdvre történt kiválasztásának örök és változhatlan decretumát tanítják, a hitetleneket pedig saját bűneik következményeire hagyják. Minden ember jogosan van elkárhoztatva, de Isten a maga souverain kegyelméből kifolyólag kiválaszt egy részt a megromlottak eme nagy tömegéből, hogy kijelentse bennük az ő kegyelmének végtelen gazdagságát a Jézus Krisztus által. Ez az összege a praedestinatióról szóló református dogmának, a mennyiben annak valami practicus vallásos értéke van és a mennyiben directe vagy indirecte mindenik symbolikus könyvben taníttatik. Á reprobatio negatív decretumán confessióink bölcsen átsiklanak vagy pedig csak úgy említik azt, mint egy Ítéleti tényt a mo?tan elkövetett bűnökre való tekintetből. Az Ádám esete egy permissív — nem pedig efficiens vagy causalis — decretum alá van helyezve és az a tan, mintha Isten valamiféle értelemben a bűn szerzője vagy segítője volna, kifejezetten és élesen kárhoztatva van. Ez a megváltás infralapsarius tervezete, melyet Augustin úgy tanított, mint az ő Ádámban történt univerzális elkárhozásról szóló tanának és az ember teljes erkölcsi képtelenségének szükségszerű következményét. A supralapsarius felfogást, mely az előbbitől a decretumok rendjében különbözik és a mely szigorúbb, borzasztóbb logicával úgy tünteti fel az esetet, mint a kiválasztottakkal közlött isteni kegyelemnek és a reprobaltakon végrehajtott büntető ítéletnek szükséges negatív feltételét — mint egyéni véleményt vallotta ugyan néhány kiváló kálvinista theologus, mint Béza, Gomarus, Twiss, de az confessioban sehol sincs tanítva, sőt még a dortrechti canonok és westminsteri confessio is — melyek pedig legtovább mentek e tanban — megállottak az ifralapsarismus korlátai között. Es itt megjegyezhetjük, hogy a westminsteri confessio kifejezetten tanítja az akarat szabadságát is és az Isten soverainitását is, a tudományos theologiának hagyván fenn a szembetűnő collisio elenyésztetését. A praedestinatióról szóló tan feltűnő és — mondhatjuk —- nem arányos helyet foglal el a kálvinista rendszerben. A szükséges és egészséges reactio volt az emberi érdem pápai tana ellen. Úgy volt az tekinthető, mint halála minden büszkeségnek és önigazságosságnak, mint mozdíthatatlan alapja az időbeli üdvözülésnek az örökkévalóságban. A hivőre nézve ez a legjobb vigasztaló az elcsüggedés és kísértés idején. Ezért mindenik reformátornál megtaláljuk azt. Luther Erasmus ellen írt munkájában, melyet sohasem vont vissza és a melyet úgy tekintett, mint legjobb könyvei egyikét (az emberi akarat rabszolgasága), tovább megy ebben az irányban,