Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-07-17 / 29. szám

Az Q^ty főnév (oSy-tól, a nifalban rejtve lenni) fordításainkban örökkévalóság, örök, örökké, vagy mindörökké szavakkal van visszaadva. De e kifejezés nagyon kétes és nem jelöli adequate azon szavakat, melyekkel azt kénytelenek vagyunk helyettesíteni. A Q^^ft és kifejezés, valamint mindazon helyek, a hol az E^iy a

veszendő dolgokra, a régtől fogva elavult intézményekre és az oly állapotokra alkalmaztatik, amelyeknek vége positive megjelentetett, bizonyítják azt, hogy e szónak nincs az az absolut értelme, amelyre néha emelkedett. E szó épen nem jelent egy oly időtartamot, mely nem kezdődött és nem is végződik soha, se pedig egy meghatározhatlan jövendőt, még kevésbé a metafizikai örökkévalóságot, azaz egy különös az időnél felsőbb létezési mődot, hanem csupán egy többékevésbé hosszú korszakot, melynek határai az alany természetétől függenek, melynek végét kutatni tartózkodunk. A héber C/Í2? e

gy oly korszak, mely a múltba vagy a jövőbe beláthatatlanul terjed, sajátkép szólva a határozhatatlan, mely egy gyermek-népnél a végtelennel zavarodik össze. A Dánielnek tulajdonított költői könyv egy textusa érdemli meg itt figyelmünket, mely így hangzik : »Es sokan, kik a föld porában alusznak, felébrednek, némelyek örök életre, némelyek örök szégyenre és gyalázatra.* Dán. XII. 2. E versben a gyötrelmek örökkévalóságát látta az orthodoxia. Ez értelmezés előttem tarthatatlannak látszik. Ha a fordítás, a mit most mu tattam fel, pontos, a »gyalázat*, melyhez az örökkévalóság ismerete nincs alkalmazva, jelenti az Ítélet napján a bűnösök által érzett szégyennek lesújtó érzetét, míg a szövegnek végső szavai, az isteni harag által méltán sújtott pártütők által ihletett érzelmet rajzolják. A hitetlen izraeliták szégyenre és szenvedésre vannak szánva. De ez nem azt teszi, hogy ez a szenvedés örökös ; ellenkezőleg a próféták több számos nyilatkozata szerint az jelenti és vezeti a sajátképeni büntetést: a halált. De valami túléli a kárhozottak elitéltetését: ez a feliilmulhatlan visszahatás, az örökös iszonyat, a mit hű honfitársaik éreznek biintetésök látásakor. így elvesztett lételöknek és szörnyű pusztulásoknak gyalázatos emléke ad dig terjed, míg az igazak élete, az egész erkölcsi világnak üdvös intésül szolgálván. Ez a magyarázat nemcsak támogatva van, hanem szükségessé is van téve azon hires vers által, mely Esaiás könyvét bezárja. — Dániel XII. 2-nek fő szava 1ÍX117 cs

a

k itt található, és a két helynek összehasonlítása semmi kétséget se hagy az értelmezés felől, melyet annak adni kell. A nabi azon pártütőkről szólott, kiket Jahveh vassal és tűzzel elvesztend (Ésai. LXVI. 16. 17.). Mikor a megtisztított nép eljövend, hogy az ünnep napjain benyújtsa tiszteletét az örökkévalónak, látni fogja Jeruzsálem kőfalai alatt e pártütőknek hulláit ; mert férgölc meg nem hal, tűzök ki nem a'szik és azok minden testre nézve iszonyat tárgya lesznek (24. v. TÍXn)- Egy meg nem szűnő lelki mardosásról, vég nélkül való fájdalmakról van itt szó ? Nem. A féreg és tűz nem gyötri az élőket, azok a hullákat enyésztetik el. Világos célzás van itt arra a 140,000 assyriaira, kiket az örökkévaló angyala egy éjszaka levágott, midőn a szent várost ostromolták. És mikor reggel felkeltek, Íme mind hullák valának (Q71Ö C^T.SS) Esa

5

XXXVI..

_ qő. Ép így az utolsó ítélet szerint az Isten ellenségei a temetés tisztességétől megfosztatva, az új Jeruzsálem kapui előtt fekiivendnek, Hinnomnak utálatos völgyében, hol a féregnek é> tűznek s olgálnak táplálékul; e tűz ki nem al- j vand, e férgek meg nem halnak addig, míg fel nem emésztették azt, ami szennyezte a földet. Egy szörnyű és visszataszító látvány, a rothadó és égő testeknek dogleletes szaga, ime csak ez marad a megátalkodottakból e prófétai rajzolat szerint. Tehát a s

z

ó inkább -»undorti jelent, mint szégyent vagy megvetést; továbbá bizonyosan szenvedőleges értelme van, miután azon nevezhetetlen iszonyat behatásáról van szó, a mit Jahveh bosszuló igazságának áldozatai által nem éreztetett, hanem szült vagy ébresztett. É11 teljességgel nem tudom itt e két helyen ama vég nélkül való kínok jövendölését találni, melyek oly kiváló szerepet játszanak az orthodoxia eschatologiájában. Tegyük hozzá még azt, hogy ha Esaiás egyszer örök tűzről beszél, ezt azért teszi, hogy a megemésztő tűznek synonimjává tegye, hogy így világosan megértesse azt, hogy annak senki ellentállni képes nem leend. Es. XXXIII. 14. Röviden: az ó-szövetségnék minden írói tökéletesen egyetértenek azon kérdésre nézve, melyet magunk elé tűztünk. Ez oly roppant és oly változatos gyűjteményben nem találunk egyetlen helyre is, mely a lélek természetes halhatatlanságát kifejezi vagy feltételezi. Ellenkezőleg mindenütt megtaláljuk abban ezt a nagy leckét, mely később az egyházban Socratesnek és az ő ékesszóló tanítványának befolyása alatt feledésbe ment : az emberre nézve a halhatatlanság csak a szent Istennel való személyes egyesülés által lehet. (Folyt, köv.) Baksay László. KÖNYVISMERTETÉS. Két kritikai értekezés. 1. Ott, hol az erkölcstan a személyes becsület megvédéséről szól, szólania kell a -párviadalról is. A mi a személyes becsület megtámadására s megvédésére szóló párviadalt illeti, nemcsak az erkölcstan, hanem a tételes jog is határozottan kimondotta, hogy a párviadal a vele járó számos viszásságok s főleg amiatt, hogy mint esetleges valami az erkölcsiséggel s a védelmezendő becsülettel semmi összefüggésben nincs, elvileg egyáltalában kárhoztatandó. E téren a törvény szavának nagyobb érvénynyel kellene bírnia, a társadalomnak nem kellene kedvezni a párviadalnak a maga ítéletével s általában el kellene ismernie a becsületbíróságok s a felebaráti szeretet alapján létrejött békés kiegyezésnek erkölcsi értékét. Erre nézve érdekes adatokat nyújt dr. Horváth Ödön, eperjesi jogakadémiai dékán-tanárnak e napokban megjeient jeles monográfiája '), mely valóban megérdemli a pártfogást s a jóakaró figyelmet. Mint már a mű címéből ís kitetszik, értekezését 3 részre osztotta fel. Az »Általános nézetek« (i—3.I.) után, a melyekben a szerzőnek egyéni álláspontja domborodik ki, a tárgyalásban következő sorrendet tart: Az I. részben az általános megjegyzéseken kívül szól a perdöntő bajvívásról (6. és 11. 1.), a fegyveres önsegélyről (11—26. 1.), a lovagkor bajvívásai s a mai párviadal (26 - 30. 1.) s a párviadalok elnyomását célzó intézkedésekről (30—36. 1.). A második részben a becsületről (36—58. 1.), a párviadalok mellett felhozatni szokott okok (58—95. 1.), s a jogbölcsészet ítéletéről a párviadal felett (95 — 101. 1.) Végül a Ill-ik ') A párviadal történeti, jogbölcsészeti és tételesjogi szempontból. Irta: dr. Horváth Ödön, r. tanár az eperjesi jogakadémián. Szerző sajátja. Eperjes 1887. 170 1. Ara 1 frt. — Jelen értekezés a derék szerző kolozsvári tudori értekezésének bővebb és behatóbb átdol-I gozását képezi.