Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-07-17 / 29. szám

A halál, a bűn zsoldja, a legegyenesebb és leghatározottabb kifejezésekkel világosan körül van írva. A gonoszoknak nincs állandóságuk, azok elvesznek, megöletnek, kivágatnak, leromboltatnak, megsemmisíttetnek, kimúlnak, végök lesz, elmúlnak, elenyésznek, nem találtatnak, nem lesznek többé, emiékezetök elvesz, az örökkévaló eltörli emiékezetöket, olyanok lesznek, mintha soha nem léteztek volna. Ez oly határozott kifejezésekhez kapcsoljuk a próféták által gyakran használt megragadó képeket, a melyekkel lerajzolják a pártütők büntetését. A benyelni, megégetni, szétszaggatni, megemészteni igék, melyek jól ismert catasztrofákra vonztkoznak, igen sokszor metaforai értelemben vétetnek. Ép így e szavak is : eltörni, darabokra törni, elsöpörni mint a port, megtapodni mint az agyag edényt, vagy mint az utcák sarát. Az istentelenek a meggyújtott erdőhöz hasonlíttatnak; ezek a tüskék, tövisek, melyek megemésztenek, a mészkemencék, a levágott tövisek, melyek tűzben megégettetnek; a tűz elpusztítja őket, mint a tőkét, mint a száraz fát, polyvát vagy pozdorját, mind a mi könyen ég, a leggyorsabban megégeti és teljesen megemészti, nem menthetik meg életüket a lángoktól. E tüzet semmi ki nem olthatja, mert az jelenti az örökkévalónak haragját vagy szentségét is ; jelképezi azt a kard vagy fegyver is, a kivont tündöklő fegyver, mely hüvelyébe nem tétetik, a fegyver, mely a lélek mélyéig hat és sokasítja áldozatait, a nagy öldöklésnek fegyvere, kiélesítve, hogy tündököljön és gyilkoljon ; a kézív, az ércív, mely gyilkos nyilait messze lövöldözi; a legszörnyűbb vadak ; a párduc, oroszlán és nőstény oroszlán ; a dühös medve, kitől kölykeit elvették, amely egy körömmel kitépi áldozta szívét. Az Isten ellenségei elvesznek mint a legyek, rongyokká válnak mint az elhasznált ruha, a mely megemészti őket, a féreg megrongálja őket mint a gyapjat. Mikor az örökkévaló végrehajtja ítéleteit a Gógon és Magógon, rája tűz-, kén- és kőesőt bocsát, azután testöket eledelül adja a rabló madaraknak és a mezei vadaknak ; hulláik véres darabjai a titokzatos Hamona nekropolis temetőiben lesznek elásva. A roppant hadsereg hősei és fejedelmei jelképezve vannak még a kosok és bakok képe és az áldozatra szánt básáni kövér ökrök által; a vad állátok és égi madarak nagy lakomára vannak meghíva az örökkévaló állal, hogy húsokat és kövérségüket egyék egész a jóllakásig és véröket igyák meg egész a részegségig. így a becsületben levő, de értelemtől megfosztott ember hasonló az állatokhoz, melyeket levágnak. A nabi-k színezett nyelvezete szerint a gonoszok levágattatnak mint a kalászok feje learaltatott a Josafát völgyében, letapodva, összetiporva a sajtóban a boszúállás napján. Hasonlítják őket a féreghez aki elesik, a szél által hordott szalmához, a szérűből a forgószél által kikapott polyvához, a füsthöz, mely egy ablakon kimegy és a levegőben eloszlik, a reggeli fölleghez, a harmathoz, mely nem sokára felszárad, a vízhez, mely elpárolog, az éjjeli látáshoz, mely hirtelen elmúl, az üres álomhoz a mit reggel elfelednek, a ganajhoz, mely a földet kövéríti (I. Kor. XIV. 10.) a legundorítóbb szeméthez, melynek nyomát is elseprik (Job. XX. 7.). Azok elalusznak a végső álomra, egy örök álomra, melyből nem ébrednek fel többé, elfojtatnak, mint egy mécsbél, lámpások kialszik az éj sötétében, nevök eltöröltetik, az Isten kitörli őket az élet könyvéből mindörökre, összetöretnek, elmerülnek, elenyésznek, rájok nézve nincs jövendő. E nagyszámú és ragyogó képek hatásának hogyan álljunk ellen. Ezek mindnyájan egyesülnek, hogy a megátalkodott bűnösnek hirdessék nem a szenvedést, hanem a betű szerint való halált. Azt vetik ellenem, hogy fizikai halálról van szó, melyet egy öntudatos s szüntelen nyomorúság követhet. Bizonyos hogy fizikai halálról van szó ; de e halál — mert mást a héberek nem ismerhettek — a pártütési esetekben ú^y tekintetett mint teljes és végleges. Ők elvesznek mindörökre; láttuk azt különböző formákban előadva. Bizonyára nagyon roszul értettük volna meg, ha ez általános kifejezéseket a gonoszok örök fenmaradásának dogmaticai tagadása gyanánt vettük volna, hanem minden kétséget kizáró módon látszanak előttem megmutatni azt, hogy a mózesi törvény szempontjából az engedetlenek által megérdemelt isteni büntetés a gonoszok életének megszüntetésében, személyes lételök elnyomásában áll. A mi az életet illeti, mely a legfőbb jó, miként annak elvesztése a legfőbb rosz, az nem csupán a földi embernek adományozott zavaros és rövid létezésben áll. A hivő is meghal egy késő öregségnek végén, napjaival megelégedvén ; de az összetakaríttatik az örökkévalótól mintegy érett gabona és újra él népe között számos utódaiban. A patriarchai hosszú kor a messiási idők boldogságát képezi. A halál végzetes hatalma hát korlátozva van, de még nincs megtörve. A hit többet kiván. Neki egy élet kell, mely ismeretének jobban megfelel egy valódibb, állandóbb élet. A nabi-k is ezen szó által élet valami jövő esetleges dolgot jelölnek, egy célt mit ell kell érni, egy mindenkinek kinált lét folytatását, de a mely csupán azoknak van biztosítva, kik a vallásos erkölcsiségnek bizonyos feltételeit betöltik. Az Isten akaratja iránt való engedelmesség neveztetik az élet ösvényének, a kegyesség az élet forrása, a bölcsesség azonosítva van a lélek életével, az igazság vezet az életre, a ki követi az igazságot és jóságot, életet talál, az igazság és dicsősség, vagyis az igazi élet, elválaszthatatlan a szentségtől és boldogságtól. Az Enoch és Illés elraboltatásáról szóló hagyományok bizonyítják azt, hogy a Jahveh szolgái örök fenmaradásáról való eszme nem volt ismeretlen a régi héberek előtt. De ezek az esetek kivételesek. Mikor a tapasztalás bebizonyította, hogy az isteni igazság ezen a földön nem tette meg mind azt a különbséget a jó és rosz között, a mit attól vártak, a hívők reménye precisebbé lesz. A lelkiismeret pontos szabályzatot követel, így Dániel, vagyis az a szerző, ki e név alatt ír, egy felébredést jósol azoknak az izraelitáknak, kik a föld alatt alusznak, egy örök életben végződő feltámadást azoknak, kik a könyvben beírva találtatnak (Dán. XII. 1—3 13.) A nabi-k maguknak és a többi híveknek a létei egy állandó és boldog folytatását látják, magokat a halhatatlanság birtokában érzik, de a törvény megsértőinek ezt soha sem hirdetik. így e mindig positivabb remény, habár az ó-szovetség legutolsó iratáig is ingatag marad, nem lelkünk természetén alapul, nem a mindenekkel közös alkotáson, hanem az egyén magaviseletén. A halhatatlanság az ember eszméjének részét képezi, de ez eszmény csak azokban lesz valósággá, akik szabad akaratuk normális használata által az élő Istenhez ragaszkodnak és vele együtt járnak. 3. A gonoszok vég sorsa. Hogy a zsidó cánonnal végezzünk, hátra van még egy igen fontos szónak megvizsgálása, mely ép úgy jellemzi a gonoszok megbüntetését, mint az igazaknak életét.