Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-07-10 / 28. szám

Szerző munkájában általában a hangzatok összekötésénél a hangzatoknak oly szétszórt állásával találkozhatunk, melynélfogva nem ritkán kénytelen szerző az egyes szó'amok vezetésénél, különösen a bassus és tenor szólamot egymástól oly távolságban alkalmazni, hogy e miatt e két szólam igen sok esetben nemcsak tized, de tizenketted hangközben is áll. Az alhangoknak ily szétszórt, úgyszintén a felhangoknak ezekből folyólag olyan összeszorított állása, mindig az egyes szólamok rovására történik s az a vegyes énekkaroknál is kevésbé engedhető meg; zongora-tételeknél vagy vonós négyeseknél s általában zenekari művekben igenis használják, de még ott is más alkalmazásban látjuk azt. Egy chorál dallam összhangosításánál, hol a fősúlyt a két szélső hangra (bassus és soprán) kell fektetnünk, a többi szólamok mozgását ezek irányítják. Ily feltűnő hibás szólamvezetéssel találkozhatunk p. o. mindjárt az I-ső zsoltár 8-ik sorában, a XVII. 8-ik sorában, a XVIII. i. 5. és 7-ik sorában, a XXXIV. 4 ik sorában, a LXI. 5-dik sorában és a 75-ik dicséret 2-ik sorában. A hangzatok ily szétszórt állásának ellentétes alkalmazását is bőven találhatjuk meg szerző munkájában, p. o. a CL. zsoltárban, az 5-ik dicséret 2. és 7-ik, a 163., 177. és a 179-ik dicséretek első soraiban, úgyszintén a 101. lapon a LXIV. éneknél. A hangzatoknak ezen összeszorított állásának alkalmazása által kénytelen aztán szerző a dallamok összhangosításánál a hangzatoknak olyan állását venni használatba, mely a további hangzatoknak szabatos összeköttetését nemcsak lehetetlenné teszik, hanem azt semmit sem mondó, üres, a dallam alakulásához egyátalában nem illő harmóniával kisérni is kénytelen. Ily körülmények között megtörténik aztán, hogy a szólamokat egy ötödik hanggal kell megszaporítani, melynek ott a tiszta, szabályos harmonizálásnál helye nincs. Erre nézve is számtalan példákat hozhatnék fel szerző munkájából, elégnek tartom azonban azt csak nthány példában felmutatni; így talá'juk azt a XXX. zsoltár zárhangzatánál, a XXXI. zsoltár 6., — a XL1II. 5., a LX. 8., a CXLVI. 5., az 5-ik dicséret 14., és a 26-ik dicséret 8-ik soraiban stb. Már az egyes hangzatok összekötésénél is megengedi magának szerző a bővített és szűkített hangközök használatát, sőt széltire találkozhatunk a munka folyamán az alhangnak heted lépésével is, még pedig lefelé alkalmazva azt. A hangzatoknak ilyen összekötésénél aztán, az egyes szólamok vezetése nem természetes, sőt erőltetett; leéneklése pedig nehézkes, dallamosnak pedig épen nem mondható ; ez oknál fogva lehetőleg kerülni szoktuk annak használatát is. Igen sok példával szolgálhatunk szerző munkájából az e fajta összhangosítással; p. o. a bővített és szűkített hangkörökre nézve a XXII. zsoltár 1., a XXIX. 3., a XXX. 3., a XXXIII. 2., a XL. 2., 4., a XLIII. i., a LXV. 5., a LXXVIII. 1., a XCVI. 5., a XCVII. 2., a CXVII. ó„ a CXXXVII. 1., a 63. dicséret 2., a 65. 1., a 70. 7., a 72. 4., a 137. 1., a 177. 5. és a 229. dicséret 3 dik sorában. A heted hangköznek lefelé lépésére nézve pedig a III. zsoltár 12. sorában, a XXIII 1., a XXV. 2., a XXVII. 8., a XXXI. 3 , a XXXIV. 5., a XXXV. 3, 6., a XXXVII. 6., a XLII. 6., a XLVI. 2, a LXX. 3., a XCI. 2., — a XCII. 8., a CX. 1., a CXXX. 1., a CXXXVII. 1., a CXL. 1., a CL. 8., a 61-dik dicséret 3, a 137. és a 144. 2-ik sorában. m Ötöd meneteket is találhatunk. Ezek használata szintén nem engedtetik a zeneszerzés terén, illetve egy dallam összhangosításánál. Ily feltűnő ötödmenetek használatát látjuk pedig gyakran a záradék és kezdő hangzatoknál ; p. o. a XXIV. zsoltár 5—6. sorai között, az L. 3—4. s 4—5., a LXXVIII. 3., a 26. dicséret 7—8., a 72. 1 — 2., és a 173. dicséret 4—5-dik zár- és kezdő hangzatainál. Az LI. zsoltár 6-ik sorában, úgyszintén a XCVII. 2. és Uram a töredelmes kezdő éneknél pedig nemcsak a záradékoknál, hanem a dallam folyama alatt is láthatjuk azt. Ha szerző a kezdő hangzatoknak is oly állást ad, amint azt a zárhangzatok megkívánják, úgy az ötöd, valamint a nyolcad meneteket is kikerülhette volna ; így az egyik sorból a másik sor kezdő hangzataba való átmenetel, az énekesre nézve nehézkes, sőt szabálytalan is ; amennyiben ezen két hangzat összekötésénél az egyes szólamokban kereszt állás áll elő; p. o. a VI. zsoltár 3-4., a XXVII. 4—5., a XXXVIII. 2—3., a XLVi. 4 — 5., az L. 4—5., a CX. 3—4., és a 157-ik dicséret 1—2-ik soránál. A záradékoknak olyan alkalmazása is, mint azt szerző a 26. dicséret 2-ik sorában, a 65. dicséret 4., a 76. dicséret 4. és a 157. dics. 1., és a LXIV. ének 4-ik sorában használja, sem fél, sem egész, még kevésbé pedig chorál záradéknál nem engedhetők meg. A záradékoknak ilyen s ezekhez hasonló alkalmazása a chorál dallamok összhangosításánál kerülendő; nincs annak ott semmi helye; a dallam charaktere sem engedi meg. Még csak a felvett hangnemekre teszem meg általános észrevételeimet. Szerző munkájának előszavában általános tájékoztatás végett bővebben értekezik az egyházi hangnemekről s munkájában már minden egyes dallamnál megnevezi azon hangnemet, a melyben az illető dallam, hangkörét tekintve mozog. Méltán kérdésbe tehetjük azonban már itt is, hogy ha már mindezeket tudod, mi hasznát veszed f Hiszen szerző maga sem tartja meg az eredeti hangnem alakját az egyes dallam-sorokban ; elfogadja a hangközöknek azon változtatását, melynélfogva aztán az illető hangnem is már az újabb zeneelmélet alapján elő álló mol és dur hangnemekben találja meg kiindulási pontját. Ezt mutatja a szerző által az egyes énekek összhangosításánál a vonal-rendszer felett jegyzett s a játszó figyelmeztetésére szolgáló felemelő, lenyomó és helyreállító zenei-jegyek használata; p. o. a XXVI-ik zsoltár második sorában és igen sok más helyen. De nem mondhatjuk a jelzett hangnemeket sem egészen a valóságnak megfelelőknek; amennyiben én az egyes hangnemekre nézve teljesen más véleményben vagyok; így p. o. a szerző a XVIII. és a XXIII-dik zsoltár hangnemét 6r-mollnak jelzi ; én ezeket ér-dóriainak tartom ; a XXVI-ik zsoltár hangnemét szerző E-irigiainak, én ^4-aeoliainak; a XXVIII-ik zsoltár hangnemét szerző 6r-mollnak, én 67-aeoliainak; a XXXIV-dik zsoltár hangnemét szerző JE-mollnak, én 7£-dóriainak a XLVI-ik zsoltár hangnemét szerző E-dóriainak, én -É'-mixolydiainak; az Ll-ik zsoltár hangnemét szerző í?-frigiainak, én (7-aeoliainak; a LXI-ik zsoltár hangnemét szerző yl-mollnak, én ^4-dóriainak ; a XCI-ik zsol-1ár hangnemét szerző /^-dóriainak, én I) mollnak; a XCVI-ik zsoltár hangnemét szerző Z>-mollnak, én D-dóriainak ; a CIV-ik zsoltár hangnemét szerző 7?-dóriainak, én E'-aeoliainak; a CXLVI-ik zsoltár hangnemét szerző .-4-dóriainak, én I£-mollnak, végre a 70 dik dicséret hangnemét szerző A-frigiainak, én vl-aeoliainak tartom. Bizony jobb lett volna, ha szerző mindezen nagyhangú, azonban ma már kevés jelentőségű elnevezéseket egészen mellőzi, úgy sem felelnek azok már meg a mai időben használatba vett egyházi dallamaink menetének. A nép nem úgy énekli azt már régóta; már a Maróthi-féle »Harmonicusban« is több dallamnál eltéréseket találhatunk, az újabban revidiált »Közönséges használatra ren-