Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-07-10 / 28. szám

delt Énekeskönyvünkben pedig már egészen a mai zenerendszer alapján vannak a dal'amok felvéve. Nem hagyhatom megjegyzés nélkül itt szerzőnek azon eljárását sem, melynél fogva némelyik éneket több előjeg) ű hangnemből dolgozván ki: ez állal ezen énekek lejátszását, különösen kezdő orgonisták részére szántszándékosan nehezebbé kívánta tenni. Ennek aztán az lesz a következménye, hogy vagy kénytelen azt az illető más hangnembe áttenni, s ez ismét több nehézséggel jár rá nézve, vagy pedig a/t úgy játszani, amint az kidolgozva van, mely esetben a hangjegyek olvasásának megnehezítése által játékában oly hibák fognak lenni, melyek úgy a dallam, mint a harmónia tisztaságát zavarják. Végre a közbejátékokra vonatkozólag sem mondhatjuk, hogy azok eléggé sikerültek, amennyiben kellőképen nem vezetik át a hallgatót a következő sor kezdő hangzatába, sőt sok helyütt zavarólag hatnak ; nem mondható sem cliorálisnak sem figurálisnak; egy nagyobb részét pedig már a Nagy-Károly-féle »Templomi és temetési Kar éneke sí könyvből ismerjük. A munka kiállítása és berendezése elég csinos. Egy pár sajtóhibát azonban találtam benne s ezt csak azért említem meg, nehogy azt gondolja az illető, ki ezen könyvet használatba fogja venni, hogy az abban előferdülő szokatlan összhangosításnál, talán egyik vagy másik hang, nem a szerző intentiójánál fogva nyert ott alkalmazást! Mindezekből látható tehát, hogy igen is vannak szerző munkájában, több oly részek, melyek többé-kevésbé a szabatos négyszó'amú tételek szabályainak, annál is inkább a chorál-dallamok összhangosítási törvényeinek nem felelnek meg, s ezen fogyatkozások szerző munkájának csakis hátrányára szolgálnak. Én tehát ezen munka kidolgozását nem mondhatom oly sikerültnek, mint azt Ká'mán Farkas úr e lapok mult évi folyamának 46-ik számában nyilvánította ; művészi koszorúval sem tisztelhetem szerzőt meg, mint azt már előzőleg Kálmán Farkas úr tette, sőt bármennyire elismeréssel és méltánylással vagyok szerző munkásságára nézve : én ezen munkát jó lélekkel nem ajánlhatom, annál is inkább nem, mert különben is oly szerencsés helyzetben vagyunk mi ev. reformátusok is, hogy mindezeket, só't nagyobb számban is a Sz. Nagy Károly-féle erdélyi és magyarországi reformátusok számára kiadott »Templomi és temetén Karénekesi könyvében a legszebb kidolgozásban találhatjuk fel• Ezen munka pedíg folytonosan kapható a szerzőnél Debrecenben; a 111-ik kiadása épen most jelent meg igen szép kiállításban. Szolgáljanak mindezek szerzőnek némi tájékoztatásául munkájának egy újabb kiadásánál s legyen meggyőződve szerző, hogy midőn fentebbi munkáját bírálat alá vettem, a legjobb indulat vezette tollamat, s fogadja tőlem azon őszinte nyilatkozatomat, melyszerint én leszek az első, ki kellőleg méltányolni s elismerésemet nyilvánítani fogom szerzőnek minden oly egyházi zeneirodalmunkat érdeklő nemes törekvésében, a mely annak hiányait lesznek pótolni hivatvák ! Ezek után áttérek a * Zenelap ban megjelent s a magyar rer

ormált egyház ének- és zene-ügyre vonatkozó közleményre, melyre nézve helyreigazító észrevételeimet e lapok legközelebbi számában egy külön cikkben fogom megtenni. Oláh Károly, ref. tanítóképezdei énekes zenetanár. BELFÖLD. Nyiiatkozat és Önvédelem. Nagy tiszteletű Kenessey Béla úr, a »Prot. Egyh. és Isk. Lap« idei 25., 26-ik számaiban a nt. Szász Gerő által szerkesztett »Prédikátori Tár«-ban foglalt dolgozatokat bírálat alá véve, az irodalmi tisztesség határai közt elmondja egyéni véleményét mindenikre nézve úgy, a hogy a dolgozatok egymásután következnek. Kivételt csupán reám nézve tesz; amennyiben a sorrendet elhagyva az én pünkösti beszédem bírálatával rekeszti be a prédikációk ismertetését, mint látszik azért, hogy engem megleckéztethessen. Azt mondja ugyanis, hogy az az én beszédem 'nem egyébb, mint a n. Szoboszlói Papp István úr nyomtatásban megjelent pünkösti beszédjének csaknem szószerinti lemásolása ; s idézi mindkettőnek alapigéit, felosztását, eszméi menetét, tartalmát stb. S hogy írói csekély reputatiómat tönkre tegye,^nem^átalja ily^ lesújtó nyilatko. atot tenni; »hogy e'beszéd (t. i. az enyém) nem szó szerinti lemásolás, hanem olyforma átdolgozás, a mit tesz az ember hirtelenében vasárnap"" reggeli templomozás előtt, ha nem ért rá a hét folyamán prédikációra készülni; s akkor elővesz valamely jelesebb auctort, s annak beszéde nyomán ír valamit; s míg leírja, vagy megtanulja, némileg átalakul az a más beszéde a prédikátor egyéniségének megfelelőleg. De az ilyen beszédet nem szokás nyom,

atás^aIá^adnÍ'~a~mi magunk neve alatt stb. Ha így állana az én beszédemmel a dolog, semmi szóm sem volna hozzá ; mind teljes igazság az, a'mit az így megjelent beszédről mond. De nézzünk közelebbről szemébe a dolognak. Ha r.em ismerném a®kútfőt, melyből az egyházi beszédet mind én, mind n. Szoboszlói úr merítettük — miután a nagyt. bíráló úr mindkettőnek alkatrészeit teljesen egyezőknek nyilvánítja — röviden annyit mondhatnék : »magna ingenia conveníunt« ; de ekkora szerénytelenséggel nem bírván — bátor vagyok a nt. bíráló urat felkérni, legyen szíves a német eg) házi irodalom nem épen j utolsó munkásának Draeseckénelc több kötetben megjelent munkáit megnézni, és azok egyikében az eg\ házi beszédet ily cím alatt »Das Christenthum ist die Mutter -sprache der Menscheiti megtalálja. Ezt fordítottuk le mindketten Sz. úr is, én is, talán egy időben. Az én fordításom a 30-as években történt nagy-enyedi papságom idejében ; szépnek és tanulságosnak tartván ugyanakkor el is mondottam. Es ha az 1840-ben megindított egyházi beszédeim kiadását folytathatom e beszéd ott meg is jelent volna. S ha ez azon időben megtörténik — a Szoboszlói-féle kérőbb megjelent ugyanezen egyházi beszédre reáfogta volna-e a bíráló : hogy ez a Fábián Dániel által kiadott beszédnek oly átdolgozása »milyet az ember hirtelenében vasárnap reggel templomozás előtt egy-egy jelesebb auctorból egybefércel stb. ?« Nagyon kétlem! Es itt egész őszinteséggel s bíza'ommal kérem azon t'sztelt paptársaimat, kik a Szoboszlói-féle egyházi beszédnek birtokaban vannak : szíveskedjenek a szóban forgó egyházi beszédet, az én" inci iminált beszédemmel egybehasonlítni s már maga az irmódorT'Teltünt.eti^'a keltő közötti különbséget; mit maga a nt. bíráló úr is elismer, nvdőn az elsőt »ódonszerűnek« az utolsót »szónokilag hatássze>űbb«-nek jelez. Erre ugyan azt mondja »hogy míg leírja, vagy ' 56