Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-07-03 / 27. szám

Evenként használható bibliographiai jegyzékek jelennek meg, Szinnyei repertóriumai, s könyvészeti s irodalomtörténeti közlönyeink is nyújtanak támogatást, nagyobb baj az, különösen a szűkebb látkörű kaszinók s kisebb közkönyvtárak kezelőire nézve, hogy a válogatott könyvekről birálatilag készült jegyzékek nem adatnak ki. A külföldi irodalomra nézve minden nagyobb könyvtárban van már egy pár tájékoztató encyclopádia, lexikon és irodalomtörténet, a könyvészeti folyóiratokon s nagy könyvtárak nyomtatott jegyzékein kívül speciális művek is nagy számmal vannak, így Weller 32,000 nevet magában foglaló óriási jegyzéke az írói álnevekről. S mindennek dacára még a fővárosi nagy könyvtárakban is azt tapasztaljuk, hogy a könyvbeszerzés egészen terv nélkül, főkép a szállító könyvkereskedő cégek által alkotott véletlentől függ, három legnagyobb könyvtárunkban sok drága s egy példányban elégséges gyűjteményes mű mindenütt meg van s más standardművek sehol, egyik sem respektálja a másik törekvését, s — talán az egy természettudományi társulat könyvtárának kivételével — sehol sem bíráltainak szigorúan a megrendelések. A drezdai könyvtár tudós igazgatója, Förstermann E. a lipcsei »Centralblatt für Bibliothekwesen* egyik cikkében (II. évf. 1885. 181 —192. 1.) minden elméleti szabálynál tanuságosabb módon beszéli el, mily gonddal s fáradsággal szerezte meg az összes irodalmi forrásokat, részben másolás s fényképezés által is, hogy egy a könyvtár tulajdonába került mexicói codexet élő kincscsé, a könyvtár látogatói által használhatóvá tegyen. Az igazi lelkes könyvtárnok föladata ilyen. De ki gondol ily dolgokra hazánkban ? A nemzeti muzeum egykor lépéseket tett az 1848/9-iki lapok teljes beszerzésére: ez az egész. Van-e egyetlen fontos tudományos kérdés, melyet nálunk valamely e kérdéshez közelálló célból alakult közkönyvtárban idegen segítség nélkül teljesen tanulmányozni lehetne ? A tervszerűtlen gyűjtés első s legfőbb hatása abban áll, hogy közkönyvtárainkban folyvást szaporodik a lom. Pedig, miként az aesthetikai világban csak a maga helyén nem lévő tárgy rút, rendezett könyvtárban sem lehet lom, nem mitsem érő apróság. Két-három éves naptár haszontalan dolog, százéves már saját súlyával felérő aranynyal egyenértékű lehet s száz éven át gondosan összegyűjtött naptársorozat irodalmi és művelődéstörténeti kincs. A londoni könyvtár egyik büszkeségét azok a röpivek és nyomtatványok képezik, mely az ő korában haszontalannak látszó dolgokat, az angol forradalom idején élt Thomason gyűjtött össze. Haeckel szorgalmas s rendszeres szabályok szerint gyűjti a természet monstrumait is, a vagyoni jólétben élő s nagy tudományú Lubbock egy emberéletet szentel a hangyák társadalmi viszonyainak kutatására; az emberi szellem történetében is Herbert Spencer utmutatása nyomán nem messze van az idő, midőn a történelem valódi kútforrását a népélet mindennapi jelenségeiben fogják keresni s a népszellem töredékes hagyományából reconstruálják a ma oly sötét őskor eseményeit. De hol van nálunk könyvtár, mely a még oly rövid életet élt egyletek évkönyveit megőrizte volna ? Hol van, a hol tanulmányozni lehetne a ponyvairodalmi termékeket, melyekről mindenki beszél látatlanul s melyeknek kétségkívül nagy fontosságuk volt ? Melyik könyvtár őrizte meg a 48-as lázas időkben vagy a Garibaldi korban létrejött népdalokat s a néphumor termékeit, nemzetünk történetének sok diplomáciai adatnál fontosabb kútforrásait? S ezzel szemben mennyi a tényleges lom. Egyházi könyvtárainkban s a legtöbb nagy könyvtárban, első sorban a budapesti egyetemi könyvtár helyiségében, a megőrzött könyvek nagyobb részét éveken át nem érinti senki létezésükről is csak egy pár bibliograph bir tudomással : a mult századok termékei ezek, melyeknek felhasználása és tudományos értékesítésének megkönnyebbítésére egyetlen könyvtár sem nyújt segítséget, nem ad ösztönzést. A kigúnyolt khinaiak tömérdek közkönyvtárában tervszerűleg mellőzve vannak a tisztán képzeletre ható modern irodalom termékei, melyeket colporteurok terjesztenek a nép között s egész erejüket a tudományos s ismeretterjesztő irodalom kiegészítésére fordítják; nálunk — különösen a kisebb könyvtárakban •— az ajándék művek s a regények az irányadók, térképek, encyclopaediák szótárak s az egyes tudományszakok standard művei, melyek minden újonnan alapított könyvtár legelső beszerzései lennének, igen gyakran teljesen hiányoznak, sőt nagyon ritka könyvtár nálunk az olyan, hol a folyóiratok, sőt egyes több darabból álló művek esetleges kiegészítésére is folytonos gondot fordítanának. Ily körülmények között csakugyan alig lehet várnunk, hogy a könyvek tervszerű gyűjtésére ügyeljenek. Néhány speciális jellegű kisebb könyvtár képezi jóformán a kivételt. De hogy mily kevés érzék van könyvtárnokainknál e tekintetben, legjobban bizonyítja, hogy most, midőn a hungaricák gyűjtése képezi könyvtárnokainknak legfőbb gondját, egy magános amateur nagyrészt hazai közkönyvtárakból egész sereg ritkaságot, sőt unicumot is szerzett s másfelől nincs egyetlen könyvtárunk sem, mely legalább a külföldi közkönyvtárakban létező egyetlen hungaricumok másolatát megszerezte volna. Sőt még nagyobb is az indolencia. Pár évvel ezelőtt jött a tudós világ tudomására, hogy a mongolok XlII-ik századi betörése alkalmával elrabolt kéziratok Peking mellett a Muklid palotában feltaláltattak. Ki tudja minő kincsek hevernek ott ? S a feladat, egy fiatal magyar tudós életcéljául elegendő, nem lelkesített zarándok útra egy új Körösi Csornát; nem, nálunk még szóba is alig hozták. A régi krónikák feljegyezték, hogy az egyik Ptolomaeus 15 talentumot (mintegy 30,000 forint) adott kezességül athenei gabonakereskedőknek Aeschylus, Sophocles s Euripides munkáiért, s egy másik 120,000 zsidó váltságdíja fejében csak egyetlen ó-testamentumot kért, melynek ára ma krajcárokban számíttatik. Nálunk még a Nagy István-féle gyűjteménynek külföldre vándorlása után sem igyekeznek könyvtárnokaink az elhanyagolt hazai könyvtárak veszendő kincseit megmenteni, bár e téren — szerencsére — egész sereg magános amateur sikereit észlelhetik. A könyvtárak valódi céljának nem ismerése meglátszik könyvtár épületeinken is. Csekélyebb baj — s oly sok oldalról igénybe vett anyagi erőnk gyengesége mellett könnyen is megérthető, — hogy alig egy pár tisztán könyvtári célokra készült épületünk van ; nagyobb hiba már, hogy még ez új épületeket is gyakran, (mint azt különösen a budapesti egyetemi könyvtárnál sajnosan tapasztalják) a könyvtárak természetes gyarapodására tekintet nélkül építik. A legnagyobb baj azonban, hogy igen kevés könyvtárunk mellett van olvasó-szoba s azok is gyakran a napnak azon óráiban vannak nyitva, midőn azt csak kiválasztott egyének élvezhetik. A british muzeum világhirű olvasó-termében 20,000 kézikönyv, klassikus encyclopaedia stb. áll az olvasók rendelkezésére s e mellett még a rengeteg könyvtár kézirat katalógusa; nálunk a legszükségesebb encyclopaediák s szótárak a könyvtárnokok dolgozószobájában vannak, egy pár kivétellel katalog sem támogatja a tanulmányozni akarót s emlékezetből kell kérnie a köny-