Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-07-03 / 27. szám
dekében. Meghatározhatná, mely iskolai növendéknek van szüksége és mi tekintetben a házi felügyeletre ? Jól tudjuk ugyanis, hogy hazánkban a jobbmódú szülék körében — mondhatnók — divatos cikk a házi-tanító, avagy correpetitor még az esetben is, ha a gyermekek iskolába járnak. Ámde a gyermekeknek ily módon való támogatása ritkán van a tanuló lelki szükségleteivel Összhangzásban. Ez ügy egészen magára hagyott, rendezetlen. Az iskolai igazgatás vajmi elvétve nyúl bele a kérdésbe. Sem a szülők, sem a correpetitorok nincsenek tisztában e lényeges paedagogiai tényezővel. Középiskoláink is avagy egyetemeink a legritkább esetben tesznek ez ügyben valamit. Innen van, hogy a házi-tanítók, kevés kivétellel, napról-napra vétenek eljárásukkal az önállóság kifejlődése ellen a tanuló lelkében. Támogató eljárásuk épp oly ritka esetben van a gyermek lelki szükségleteivel összhangzásban, a mily ritka iskolai igazgatóságaink részéről ellenőrzésük. A tanuló öntevékenységén nem alapszik közrehatásuk. Nincsenek tájékozva feladatuk iránt. Nem tudjak, ha őrködést avagy vezetést vár-e tőlük az iskola ? Vagy mely esetben várja az egyiket avagy a másikat. Eszükben sincs eldönteni : vájjon szorgalmára hassanak-e a rájok bízott növendéknek, vagy mérsékeljék azt; rálépjenek-e az oktatás terére, vagy csak élénk felügyelettel kisérjék a tanuló Önálló működését? Persze ezeket nem is könnyű eldönteni. Nem könnyű még az esetben sem, ha nem teljesen tapasztalatlan és nem a lét fentartásával küzd az ifjú correpetitor. A correpetitor eljárásának kellő irányt csak az adhat, ki a tanuló személyes tulajdonságait jól ismeri, s azok megítélésében megvesztegethetetlen szemmel bír. Ez pedig az osztálytanító, vagy az osztályfőnök. Leg- 1 ritkább esetben más is. Az osztálytanítónak, vagy osztályfőnöknek számtalan alkalma van, keresnie is kell az alkalmakat, a tanítványokat minden tekintetben paedagogiailag megfigyelni, megismerni, s azokat illetőleg megbízható véleményt alkotni. Csupán csak az iskolai felügyeletet illetheti meg tehát a házi tanító ajánlata. A tanítói és tanári kar döntheti el ki és milyen legyen valamely tanuló correpetitora és miben álljon annak feladata? Ugyanazért minden szülőt utalni kellene, saját gyermeke javára, hogy az igazgatóságoknál jelentkezzék, ha nevelői támogatást keres. Az iskola ez esetben azután nemcsak a tanítványokat figyelné meg jobban, a kiknek támogatás kell ; hanem azokat is, kik correpetitorok vagy házi-tanítókúl kívánnak alkalmaztatni. S jól tudva, hogy a correpetitorok eljárásától és hatásától csak oly sok függ (sok tekintetben pedig még több), mint magától az iskolától, oly irányt törekednék adni a nevelve-oktató is';olai életnek, mely által a házi tanítás eszméje is tökéletesbiilhet. A házi-tanítók teendőit az iskola, (osztályfőnök, igazgatóság) volna hivatva előírni, s azt folytonosan figyelemmel kisérni, különösebb esetekben tanácscsal, oktatással, utasításokkal gyámolítván. Eme felügyeleti ügyet ez okoknál fogva a tanítói és tanári értekezletek egyik főtárgyává kellene tenni, mert csak ott lenne eldönthető, hogy a correpetitori támogatásnak van-e va'ami eredménye, vagy nincs-e annak valamely módosításra szüksége. így járván el, nemcsak a tanuló, hanem felügyelője is folytonos ellenőrzés alatt állanának, s bizonyára oly közszellem előidézését eredményeznék, melynek legáldásosabb hatása első sorban a munkavágy és kötelességérzet fölébredésében nyilvánulna. í Ez a felügyelet nem tartózkodnék értesíteni a szülőket az eredményről, mely ha nem lenne kedvező s esetleg a correpetitor gyarlóságaira volna visszavezethető, kétségen kivül irányadó tanács gyanánt szolgálna. Ily közreműködés mellett a család előtt lehetetlen volna az iskola tekintélyének nem növekednie. Egyik a másik terheiben osztoznék s javát egymásnak kölcsönösen munkálnák. Közelebb vonzódnék a két nagyfontosságú tényező s okos előrelátással kiegészítenék egymást. Csökkentenék egymással szemben a közönyt, a nem kedvező véleményt, az e'szigeteltséget s a ferde felfogás számos faját. A correpetáló intézkedés hasznos tényezővé fejlődnék s a magán nevelők hitele a nevelés-oktatás terén előnyösen módosulna, s a hol nincs rá szükség, nagyúri cafrang gyanánt nem dédelgetné a hiúságot. így fejlődnék erővé az iskola, mely hatni tud mindenfelé s nélküle erőtelen a család. így fejlődnék hatalommá, mely előtt mindenkinek meg kell hajolnia, ha a rossz következményektől fél. így alakulna oly áldásgazdag intézménynyé, melynek üdvétől megfosztani gyermekét igen kivételes esetekben vállalkoznék a szülői szív. Visszaidézvén az elmondottakat, kitűnik, hogy közoktatásügyi törvényünkben sok nagyhatású és következményű eszme rejlik. Azokat érvényesítenünk kell. S a melyeket elmagyarázhat a magán érdek, azokat szabatossá kell tenni a közjóra törekvő utasítások által. Az évenkint teendő vizsgálatokat szigorúan ellenőrizni, s a befolyt díjakból hasznosan gyarapítani az iskola vagyonát. Társúl kell szegődnünk a családhoz, hogy elismerje tekintélyünket s meggyőződjék nevelés-oktatásunk megbízhatóságáról. A nemzeti közszellem előtt senkivel szemben nem szabad szemet hunynunk. A nevelőket tanacskozásra összehívni, s a correpetitorokat minden lépten-nyomon ellenőriznünk és utasításokkal ellátnunk.j Ezt kell tennünk mindakét nemnél egyaránt. Egyszersmind megkövetelni, hogy minden iskolát hatóság pontosan nyilvántartsa a tankötelesek számá s előre tervet készítsen, módozatokat találjon ki a tankö' elesek elhelyezését illetőleg. Mert az a fejetlen zavar, mely napi renden van a beiratások alkalmával, a tanítási év kezdetén annyira veszedelmes, hogy a miatt az egész év sikere szenved s többnyire kockára van téve. Végül tudnunk kell, kik azok, a kik magán úton tesznek eleget a törvény által mindenkire kötelezőleg kiszabott nevelés oktatásnak? Az államnak ugyanis minden polgár egyaránt tagja lévén e figyelem köréből senkit sem szabad kivetnie, habár megengedi is, hogy bizonyos követelménynek eltérő módozattal tegyenek eleget. Minden magára hagyás elhanyagolás. S ha a család csupán csak önmaga vizsgálja magát, könnyen önámítássá lehet munkája, mely haszonlesésnek, túlzó megtakarításnak, hiúságnak s más ezer érzéki índító oknak lehet az eredménye. A tanítás viszonya képezzen oly hálózatot az államban, melyben mindenki benne mozog, kiesnie belőle nem szabad, mert ez által könnyen veszthet a; nemzeti erő. • 1 • í íi A nemzeti erő gyarapítása legfőbb és legszebb célja minden állami életnek; Ez kötelességeket föltételez, melyeket megtartani minden hatáskörben elengedhetetlenül szükséges. Ennek megsértése annyi, . mint igazságtalanságot követni el a közös cél ellen. Ugyanazért az itt elmondottakat, mint a tanítás kötelezettsége és szabadsága eszméinek lényeges kiegészítő részeit- és értelmezéseit voltunk bátrak elsorolni, jóreménységgel várván a meghallgattatást. . - • Dr. Kerékgyártó Elek.
