Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-26 / 26. szám

közére, az articuláris világba, melyben élt a Patak banya, e csúf névvel örokíttetett martyrja az egyháznak és hitvesi meg anyai hűségnek. Az uradalmi fiscus, udvarlásának visszautasításáért nemcsak a menyecskén, de az egész községen gálád boszút áll, elveszi templomukat, iskolájukat, rabul viszi többed magával a Patak menyecske férjét. Mindezt kiváltani csak egy szavába, csak egy lépésbe kerülne az asszonynak, kinél hagyja az elűzött pap a templom kulcsát is. Megragadó képekben van bemutatva a hős asszony hősies küzdelme; elszenved nyomort, megaláztatást, még jótevője is lesz falujának ; minden csapás hullámából diadallal merül föl. Utoljára földjeit és házát is elveszik, még sem csügged, sem a temp'om kulcsát föl nem fedi. Akkor elhurcolják a fiait . . . erőt vesz rajta a kulcs titkát rá bízó pap intése, hogy ne dacoljon a változhatatlannal, »meg bocsátja neki azt az Isten.* Megbocsátja-e ? E kérdésbe és fiai elragadtatása beléömlő készséggel rohan a fiúkat vivő hintó után, betörekszik hóvíz idején egész napi gyaloglással a székvárosba, átadja a templomkulcsot a főpapnak. Visszakapja gyermekeit, férjét, vagyonát, és a szentegyházat: de nagy ez irgalom ára, a népet készülnek megfosztani hitétől, misét szolgáltatnak a templomban. A nép árulónak, Júdásnak hiszi és átkozza Pataknét, ki őrjöngve keres menedéket a borzasztó vád elől, megy, megkérdezi Istent : megboesátja-e tettét ?. . . öngyilkos lesz. A nép ítélete máig is mint Patak banyát emlegeti. Ennek a banyának az apologiája fényesen sikerült. A »Jobb kezem« hőse egy leány tanító, ki mint valódi hős »vörös sipkás« jobb karját veszté, s ezzel elveszti kitűzött életcélját, hogy a nemes Dán család Barnabás ágának régi fényét közpályán helyreállítsa és a gőgös Dán Lászlóéké fölé emelje. Hogy lett azután leánytanítóvá, és hogy vette el »jobb kezét« Dán Esztit, ez az egyszerű történet van igen kedvesen és jellemzően megirva abban a naplóban, mit a pajkos leányok kilopnak az asztalfiókból, és felolvasnak. Kevés vonatkozás van kálvinista viszonyokra, mégis a régi bocskoros nemes magyar világ legtöbb tőről metszett alakján megláthatni, hogy — vastag nyakú. Utoljára hagytam a csakugyan legszebbet. Ennél szebb már csak az lehet, amit Baksay legközelebb fog megírni. Míg olvastam, folyton köny ült szememben, majd a részvété, majd a kacagásé. Ennyi jóságos kedves furcsa embert, ily hús és vér, élettől duzzadó jellemalakítást, ily reális, természetes, naiv meseszövést, az élelmességnek és a vallásosságnak ennyi kölcsönhatását, a leírások ily közvetlen varázsát csak Eliot munkáiban élveztem. De mi az Eliot-nyujtolta gyönyör a »Pusztai találkozásiéhoz képest, melyben az angol realismusnak van találkozója a magyar humornak, és a magyar kálvinista falusi egyházi élet szeretetteljes föstésének ! Egy közbirtokossági puszta-falu egyházalapításának a története van megírva az elbeszélésben. A compossessor urak, a familia apró versengései közepett Ihárosy Dávid agglegény iskola-alapításra gondol. Örökös furfar.ggal nyeri meg tervének a széthúzó familia-tagokat. Miként létesül az iskola-alap, a conventio? majd hogy állapíttatik meg a lévila-hivás ? számtalan kis képből pompás quodlibetben van megrajzolva. A nemes urak és asszonyságok mindegyike ismerős száz helyt száz élő alakban. A kevély megye ura Talpárdy, az ellenzékieskedő Ámbár Lőrinc, a maradi Csont Ábel, a szónok Mecseki, az adakozó kegyes Pátróiné, a sarkonálló házasszonya, Csont Lőrincné, *a »márrög«, »mineka« és »kikőhuznyi« pártok a legjellemzőbb cselekmények és situatiók közepett mutatják be a magyar középbirtokos osztály erényeit és gyengéit. Vajha ily sok helyről ismerősünk lehetne Dombay Máté is, a fiatal pap, ki semmiből oly sok szépet, nagyot alkot: hitének, akaratának, tudományának és nemes szívének varázserejével. Ezt az alakot mintául tanulmányozhatják theol. ifjaink. Dombay szerelme előbb a pap-árva Jundába, kikosaraztatása után évekkel Ámbár Dinába, annyi bájjal, mint igazsággal van ébresztve, fejlesztve, és boldogsághoz kalauzolva. A két leány is kitűnően rajzolt alak. A családi ülések, a tractualis gyűlés és ezen a lelkészhivás, a templomszentelés, és még néhány jelenet feledhetlenek. Letérek a »Gyalog-ösvény «-ről, de csak hogy mielőbb és minél gyakrabban visszakerüljek hozzá: ezeket a kis regényeket nem elég egyszer-kétszer átolvasni. Lapunknak sem tere, sem iránya nem engedi tüzetesebben tárgyalnom Baksay kiváló irói sajátságait; annál inkább tért követel itt és meghallgatást kér a bizonyára közóhajtás, hogy aki egyháziasságát a szépirodalomban is ily páratlanul érvényesítette: egyházi dolgozatainak is mielőbb adja közre hasonló szép szellemmel, hitteljes tudománynyal és magyar ékesszólással hóditó gyűjteményét. Eötvös Károly Lajos. Prédikátori tár. Szerkeszti Szász Gerö kolozsvári reform, első pap, esperes és egyházkerületi főjegyző. Uj folyam. Első kötet. Kolozsvártt 1887. 16 nagy 8° ív. 247 lap. Ára 1 frt 60 kr. (Folytatás és vége.) Valóságos ideálja egy »közönséges« prédikációnak Sylvester Domokos vízaknai lelkésznek »Az istenitisztelet gyakorlása« című egyházi beszéde. A templomba járókról egy valóságos művészi ecsettel festett életteljes kép. A hívei gyöngéit ismerő papnak s az isteniekért lelkesülő prófétának beszéde, melyben szép harmóniában olvad össze a népszerű, egyszerű, közvetlen elem a szónokival, a művészien emelkedettel. Igazi lelki épülés és gyönyörűség végig olvasni. Megkapó amaz ellentét feltüntetése, mely van a közönyös, a szokásból vagy láttatás kedvéért templomba járók és az igazi buzgó hívők istenitisztelete között, »midőn mintegy szent harmóniába összeolvad annyi lélek, annyi szív, együtt keresve a jó atyának áldó, vezető kezét; midőn senkit, semmit nem látva, nézve mást, mint csak ennek biztatóan mosolygó fényes tekintetét, száll a szívből föl az ajkra, száll az ajkról föl az égbe: »Te benned bíztunk eleitől fogva!« Az egyszerű elmélkedéstől, tanítástól emelkedik fokozatosan mind feljebb a szónoki extasisig, midőn vallást tesz: »válasszatok bármit, de mi és a miéink tiszteljük az Urat.« Örömmel találkozunk szerzővel az esketési beszédek között is s ez a kis beszéd is míg egyfelől telve van költészettel, másfelől gazdag életismeretben s vallásosságban. »Mi a teendőnk az új esztendőben ?* címe Vén Mihály bikfalvi pap prédikációjának, melyben bár textusa (»Minden őrizésnek felette megőrizze a te szívedet, mert abból származnak ki az életnek cselekedetei*) világosan megjelöli azt a két eszmét, a melyről beszélnie kellene, mégis egyoldalúlag előbb negatíve mutatja fel, hogy miktől tartózkodjék az ember s aztán a második részben positive, hogy miként őrizze meg szívét; a második mozzanatot s a textusban levő indokolást teljesen mellőzi, sőt a II. részben annyi mindenről beszél, hogy szinte szeretném tudni, mit prédikált aztán annak az évnek 52 vasárnapján? Muzsnai Pál »Kettős harca*