Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-01-16 / 3. szám

Az értekezlet határozottan tiltakozott a latin nyelv tanításának azon módszere ellen, hogy az az alsóbb osztályokban az induktív módszer szerint adassék el6, mely hosszadalmas, nem célszerű és csak az anyanyelvek tanításánál helyeselhető. De hogy a középiskolai tanítás oly csekély eredményt szül, annak főokát abban talalta az értekezlet, hogy a középiskolai tanárok elnézők, nagyon is lanyhán bírálják meg tanítványaik képességét s átbocsátják a felsőbb osztályokba a nélkül, hogy azok a továbbmenetelre való képességükről tanúbizonyságot adnának. Csakis ebből lehet megmagyarázni azt, hogy a 7-ik és 8-ik osztályban is vannak tanulók, kik a latin és német nyelv legelemibb részeivel sincsenek tisztában. Azon óhajának adott kifejezést az értekezlet, hogy a kormány az iskolaigazgatók segítségét igénybe véve (kiknek hatalmi körén e részben tágítani kellene), oda működjék, hogy az osztály vizsgálatok szigorúbban tartassanak meg, mint eddigelé. Különösen sajnálatos e részben a gyakorlat a felekezeti iskoláknál. Az ezeknél tapasztalható bajok leglényegesebb oka azon körülményben találtatott, hogy a legtöbb protestáns iskoláknál a tanárok jövedelmük egy részét még ma is a tandíjakból húzzák, a minek következtében törekvésük, néha nem is tudatosan, oda irányul, hogy a tanulókat elnéző eljárás által az intézethez csatolják. Az értekezlet azon óhajt nyilvánította, hogy a kormány hasson a felekezeteknél oda, hogy azok a tanárok fizetésének méltányos emelése következtében szüntessék meg az eddigi szokást, mely szerint a tanárok a tandíjból részesülnek. Végre hangsúlyoztatott, hogy a tanári vizsgáknál különösen a nyelvekre és első sorban a klasszikus nyelvekre a legnagyobb súlyt kell fordítani és a legnagyobb szigort kifejteni. Különösen a kolozsvári egyetemnél módosítandó a fennálló gyakorlat ebben az irányban. Kívánatosnak mondatott ki a történelemnek a földrajzzal leendő kombinációja, a mi ezelőtt létezett is, mert e két tantárgynak egy kézbe összpontosítását az oktatás érdeke követeli. Az összehasonlító magyar nyelvtudományt mint tantárgyat az értekezlet teljesen feleslegesnek tartotta s azt a magyar alak- és mondattannal kívánta he lyettesíteni. TAR C A. A legújabb theologia történetéből. ' - " (Folytatás.) -sí :•• : ... . .4ÍlI

í

: ; : : _ , - ; A hegeli iskola spekulatív theologiája, vagyis a keresztyén tan spekulatív restaurátiója és tagadása.*) -7- A rationalismus korában a keresztyénség a moralísmusban mosódott el; a supranaturalismus természetfeletti tant látott benne; Schleiermacher kizárólag a vallásos érzelmet hangsúlyozta.... egyszerre fellép a modern pantheistikus bölcselet és spekulatio utján kisértette meg a dogmák restaurátióját. S miként a rationalismus a maga szövetséges társát a - deismusban birta, *) V. ö. Schwarz—Kovács i. m. 15—28. lap, 110—126. lap, 160—206. 1., 226—261. lap; Landerer: »Die speculative Restauration und Negation des Dogmasc i. m. 267—333. 1.; PJleiderer. Religionsphiloíophie I. 329—358 s 404—489, lap s dr. Kovács Ödön, i. m. 230—267. 1. úgy a spekulatív theologia a pantheismushoz fordult se-gítségért. Ezen spekulatív törekvésnek előfeltétele abban állott, hogy a keresztyénségnek s a philosophiának ugyanaz a tartalma, vagy közelebbről tekintve: a bölcsészet a maga speculativ eljárása által a keresztyén igazságot mint absolut igazságot tüntetheti fel, míg az Írásban ezen igazság csak az egyszerű hit alakjában van adva s a hitszabályban és symbolumokban, mint hitvallás foglaltatik az attól való eltérés kikerülésére. Ezen előfeltétel alapján az adott positiv dogmák egyszerre megdönthetetlen igazságnak tartattak, s a restaurátió ki lett mondva azáltal, hogy az orthodox tana'ak, a spekulatio bélyege által szenttesítetett. Ezen spekulatív restaurátió közönségesen Schelling nevéhez fűződik, mióta t. i. Fichtével szemben a bölcsészet és keresztyénség kiengesztelésének, vagyis a keresz-1 tyénség spekulatív konstruktiójának nagy szavát hirdetni kezdte. Legérdekesebb alakja ezen spekulatív törekvésnek Daub (1765—1835), ki a schelling-spinozai eszméket s ezen speku'ativ eszméknek symbolikus mythikus alakját a történeti keresztyénséggel s az egyházi dogmával való önmagát és másokat is ámító kiengesztelése céljából használta fel. Istennek testtélétele s a világnak kiengesztelése az Istennel nála egyrészt örök tény, kosmikus folyamat, másrészről ismét ama teljes testtélétel a nazarethi Jézusban is szemlélendő. Mily viszony van a kettő között, azt ő homályban hagyta s Baur helyesen mondta róla, hogy a bibliai-történetinek és egyházi-dogmatikusnak a spekulatióhoz való viszonya a keresztyénségben nála határozott világosságra még nem jutott el, s dialektikailag még nem lett közvetítve. Ide sorozható továbbá Marheineke (1780 —1846), kinek »Grundlehren der christl. Dogmatik 1819.* című műve nem egyéb, mint az orthodox hittannak spekulatív alapon való igazolása. Schelling eszméi főleg a kijelentés s az emberré levés tanában nyilvánulnak s az egész fejlődésnek bizonytalan dogmatikus-scholastikus jelleget adnak, hol különösen kitűnik, hogy az orthodox dogmának a tőle idegen spekulatív eszmékkel való összezavarása sok ellentmondást foglal magában.1

) Azonban ezen Schelling-féle restaurátió egészben véve nem volt oly jelentékeny, mint az, mely Hegel bölcsészetéből indult ki, mire nézve helyesen jegyzi meg Schwarz—Kovács 2

): »az első öröm a fölött, hogy a gondolkozásnak hosszas nélkülözése után a szemlélődés ismét alászállott a keresztyén tartalom mélyére, idővel azon balhiedelemmé fokozódott, hogy az orthodox dogma és a modern szemlélődés minden pontban összeesnek, egész tartalmokra nézve fedezik egymást, s csak az alakban kölönböznek. így történt aztán, hogy a személyháromság, a 2 természet közt a communicatio idiomatumig, az eredendő bűn elégtétel képzetei, anélkül, hogy a kritika tiizén átmentek volna, ismét érvényre emelkedtek, minden kritikai aggály nélkül orthodox szellemben alakíttattak s a hit és tudás kibékítését, mint az új philosophía diadalát hirdették. Daub, Marheinecke, Göschel, Rosenkranz, Erdmann voltak főképen azok, kik ezen zavart egész erejokkel fedezték, a scholastikus állításokat minden irányban keresztülvitték, s korukat teljesen igaztalan , képzelt igazhivőséggel ajándékozták meg.« 3

) ') Pfieiderer, Religionsphilosophie I. 444. 1. 2) I. m. 20. 1. 3) Helyesen mondja PJleiderer i. h.: »Die Gabler, Göschel, Konradi, Marheinecke und Daub begründeten einen Scholasticismus, in welchem die Hegel'schen Ideen mit mehr oder weniger Geist und Geschmack zum Aufputz des kirchl. Dogmas benützt wurden, und die