Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-19 / 25. szám

prédikálandó ott előzetes megállapodásunk szerint délelőtt az új, délután pedig az avas templomban. Gyönyörű szép napja ez a nap életemnek, melynek gyönyörűségét kellőleg csak érezni, de leírni nem vagyok képes. A lelkipásztorok s újságok mind előkészíték e napra híveiket s délelőtt az Eszter nagy harang, messze hallatszó komoly szavára, telve lett a templom szép közönséggel, hol főt. és méltós. Kun püspök úr és Tóth Dániel lelkész úr is megjelenvén, prédikáltam. A jó Isten adott nekem erőt a prédikálásra, a megjelent híveknek pedig buzgóságot az adakozásra, s lett perselypénz adomány 94 forint. Délután az egyszerű buzgó közönséggel telt avasban prédikáltam s perselypénz lett 70 frt. — 164 frt perselypénz egy nap, ez nem fordult elő életemben még soha. Ámulatba ejtett engem, sőt még a lelkipásztor urakat is a hívek ezen felmelegedése s buzgó áldozatkészsége, melyért mindnyájan csak a jó Istennek adtunk s adhatunk most is hálát. Mely csak fokozódhatik bennünk akkor, ha hozzá teszem, minthogy kötelességem is hozzá tenni, hogy a perselypénz adománynyal még nem merült ki a hívek szerető áldozatkészsége, mert a nőnevelő-intézet növendékei szeretett igazgatójuk felhívására tantermeikben, a derék iparosok gyűlésteremeikben gyűjtögettek számunkra, egyesek meg maguk hozták vagy küldték azt el, mely ekként begyült adományt hozzáadva a perselypénzhez, teszen a miskolci hívek templomépítésünkre adott adománya 229 frt 18 krt. Az itt uralkodó jó hangulat s irántunk va'ó nemes részvét s tenni törekvés jellemzéséül el nem mulaszthatom ide iktatni egy miskolci idős keresztyén hozzám intézett levelét, hogy így jó emlékű neve, másoknak buzdításul, még akkor is fennmaradjon, midőn ő máinem leszen az élők között. A levél Írója Karla Ferenc s a levél következőleg szól: »Nagytiszteletű lelkész úri Én egy hatvanhét éves ember aggastyán, ki már 24 éve, hogy munkaképtelen vagyok, csak mások segítségével ülhetek fel egy karos székbe, én csak hallomásból tudom, hogy híveiéit vagyis hitsorsosainkért méltóztatik fáradozni. Igen sajnálom, hogy azt bővebben nem jutalmaztathatom ; de hogy én is egy homok szemmel járuljak e nagy munkához, itt küldök egy pár forintot, mit még fiatal szorgalmam által, Isten segítségével megtakaríthattam öreg napjaimra, méltóztassék jó néven venni tőlem.« Március 15-én Sajó-Szent-Péteren 8 frt, 16-ikán Kazinczon 18 frt 21 kr, 17-én Putnokon 38 frt 40 kr, 18-án Simoniban 12 frt 62 kr, 19-én pedig Serkében 6 frt 66 kr. E heti utazásom alatt nagy örömömre szolgált, hogy egyes helyekre a szomszéd falvakból is eljöttek meghallgatni s elhozták híveik adományát. Sokáig talán soha el nem mosódó kedves emléket hagyott lelkemben a putnoki lelkész nt. Balogh Béla úrnak 84 éves édes anyja, ki bár előző napon ágyban fekvő beteg volt, de az istenitisztelet napján felkelt, s ő maga nyujtá 2 frt áldozatát — mint első — nagy jó kivánatok között Istenünk háza felépítésére. Serkéből 19-én Rimaszombatba mentem, prédikálandó ott márc. 20-án. — Rimaszombat városa s annak ref. egyháza minden ismerőse által úgy ismertetik, mint gavallér gentleman város és egyház. Szíves vendégszeretettel fogadtak és láttak el és sokan, de különösen nt. Terhes Pál lelkész úr, ms. Csider Károly főgondnok és Szabó József gondnok urak mindent elkövettek arra, hogy ott létem reám nézve kellemessé, s egyházamra nézve pedig hasznossá tegyék. Fáradozásaikat a jó Isten szép sikerrel is koronázta, mert 221 frt 80 krt gyűjtöttek Össze és küldöttek el főgondnokunk kezeihez. Rimaszombaton délelőtt elvégezve az isteniszteletet, délután Jánosiba mentem, hol szép közönség előtt prédikálva persely adomány lett 24 frt 6 kr. Mit magamhoz véve, s őszinte sajnálatomat kifejezve, hogy a lelkipásztor nt. Ruszkay Gyula úr igazi szíves vendégszeretetét, hosszabb időre igénybe vehetni nem lehetvén szerencsém, Rimaszombaton át Felső-Baloghba, a Széchyek hajdani híres vára helyére mentem. Balogh idős lelkésze ifjú tűzzel és lángoló szeretettel fogadott nt. Török József esperes-lelkész úr személyében. Buzgó gyülekezetében 22-én prédikálva 24 frt 23 krajcár lett a számunkra Ö5Szeadott kegyadomány. Mely adomány között van egy hatos, mely azért nevezetes, hogy azt egy ottani jó asszony Gyüre Miklósné Pathai Tóth Borbála adta a templom tornácában 2 szép almával, s egy csinos kis kendővel, ezen szavak kíséretében : * Fogadja ezt tőlem édes tisztelendő úr abból, mivel a jó Isten megáldott.® Az almát az ebédnél elfogyasztánk, a kendőt pedig kedves emlékül őrzöm, mint a vallásos buzgóság szent ereklyéjét. Március 23-án Vályon, 24-én pedig Tornalyán prédikáltam s gyűlt Vályon 17 frt, Tornalyán pedig 7 frt 32 kr. Március 15-ikén Pelsőcön prédikáltam s gyűlt 75 frt 13 kr. Pelsőcön elértem egyházunk azon részét, melyen túl már magyar miatyánk csak egy kis helyen hallható, de elértem egyházunk azon részét is, melyben a lelkipásztor hivatása magaslatán állva minden szava tette, istenességre, kegyességre buzdítja a vele érülközőt. Oda menetelem estéjét vacsora után szent énekek éneklésével s istenitisztelet után való ebédünket pedig, melyre Pelsőc intelligens elemei s buzgó presbyterei voltak híva, szintén hazafiúi s egyházi énekkel rekeszténk be. Ritkán énekeltem még annyi buzgósággal, mástól meg soha sem hallám annyi buzgósággal s bensőséggel énekelni ez éneket: »Adjunk hálát az Urnak« mint azt nt. Szentpéteri Sámuel úr asztalától felkelve énekeltük. Szememből kicsordult a könny ezen éneklés alatt, mert azonkívül, hogy e bensőséggel elhangzott ének lelkem egész valóját áthatva, örömérzéseket fakasztott lelkembe, még egy hirtelent gondolattal átfutva egész életem s közelebbről e gyűjtő körutam, s ott mindenütt Isten különös segedelmét s jóságát láttam egész életem, s különösebben ez utam folyamán, s elgondoltam, hogy nekem különösen van okom Istennek hálát adni, s van oka, a n.-becskereki egyházunknak is, mert velünk csakugyan Isten bőv irgalmát és minden áldását közölte méltatlan létünkre. Nagy mértékben közölte azt velem Pelsőcön is. Elhatározott akarata levén ugyanis a presbyteriumnak, hogy ottani régi szokás szerint, házanként kerestessenek meg a hívek, mitől azonban az én kértemre elállottak s ezt a templomban is kihirdettem, s kértem a híveket, hogy ki mit szán, tegye a perselybe, vagy hozza el a paplakra, »mert nem akarom — ugy mondám — hogy egy panaszos krajcár is legyen ez adomány között, melyet ezúttal haza viendő vagyok, levén az eddigi 1600 frt összeg is tisztán perselypénz, vagy a paplakra önként behozott adomány. A gyülekezet buzgó gondnoka nem igen látszott megnyugodni, ez előtte szokatlannak látszó gyűjtési módba s főleg midőn csak 6 frt perselypénzünk lett, leolvasni véltem az irántunk nemesen buzgó gondnok