Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-12 / 24. szám

van, hogy van még bennünk, sőt évről-évre fokozódik az áldozatra való készség is, képesség is, hogy fenbirjuk és akarjuk is tartani egyházunkat magunk erején; de hogy e részben, jótékony szellemű hitsorsosainkon kívül a fejedelem és az állam támogatására is számíthatunk. Ha szellemi értékünk számlája itt-ott csökkenést is nem mutatna! A jelen évet ugyan, egy pár nagy veszteségen kívül e részben is — aránylag a kedvezőbbek közé sorozhatjuk. De elvesztettük Dobos Jánost, egyházkerületünk egyik nesztorát, korban, bölcseségben, ékesen szólásban, egykori aranytollú főjegyzőjét, tanácskozásaink mindenkori fűszerezőjét, a lángelméjű és nagytudományú papot, a szabadegyház és protestáns öntudat hatalmas apostolát, ki fél századon túl hirdette a szószéken, a tanácsteremben és az irodalomban az igazi protestáns elveket s költői — mondhatjuk látnoki — lélekkel, egy új János látásaiban szólt a szívhez és a képzelethez egyaránt. Véghagyományát egyházi beszédei négy kötetes szemelvényében, derék fia által sajtó alá rendezve, adta egyházának; e becses gyűjteményben, melyben — mint a bibliai jó gazda vesz elő gazdag tárházából ót és ujat, sajátot és idegent, de átsajátítva ez utóbbit is, gazdag szelleme, erős egyénisége s égő szíve izzó kohában. ... A ceglédi egyház nyitott neki utolsó munkakört s adott pihenő helyet agg napjaiban, örök pihenőt sírkertjében; ott kegyelet őrzi emlékét, mindnyájunk kegyelete: bár lehetetlen — épen ma, épen ez órában, mikor Cegléden papi széke betöltetik — elnyomni fájdalmas megütközésemet a fölött, hogy fia elől még a lehetőség is elzáratott, hogy utóda lehessen. Doboson kivül lelkészi karunk egy másik nesztora, Újlaki István gerjeni — s még egy, Megyercsi Gábor kapolyi lelkész hunyta le szemét az örök álomra. Emezt élve találtam még ottani látogatásomkor, de a halállal vívódva már. Még kezet szoríthattunk, az életben első s utolsó találkozásra. Dömötör Károlyt, Nagyharsány tehetséges és szép tudományú, de szerencsétlen lelkészét, egyházkerületi tanácsbiránkat, említem utánok, kit belső és külső bajok, testi és lelki harc emésztettek el idő előtt. Halottaink sorát a lelkészi karból Zólyomi György dunaszentgyörgyi rendes és Gyenizse Antal szolnoki helyettes lelkészek zárják be. — A tanítói karból Maurer Fülöp újverbászi, Kohlenberger Ádám újszivaci, Czanik Pál bugyii nyugalmazott, Farkas Benő mogyoródi nyugalmazott, Zelovics Gábor kisoroszii, Both István fóthi tanítókat s Mikes István kis-szentmiklósi nyugalmazott előkönyörgőket szólította el a mindnyájunk számára rendelt ház, a koporsó. Nyugodjanak mindnyájan békével az örök kegyelem ölén s emiéköket őrizze hálás emlékezet a szélesebb vagy szűkebb körben, a melyben működtek. Fájdalom, még az élők koziil is kell egy pár igen érdemes, tisztelve szeretett társunkat nélkülöznünk. Hiába keresik szemeink Vizsoli Gusztávot, egyházmegyei gondnokaink legidősbikét, ki a közélet más pályáján való túlságos elfoglaltsága miatt a tolnai egyházmegyében viselt gondnoki hivataláról másíthatlanul lemondott. —Bölcs szavait, igen gyakran elnöki vezetését, mindnyájunk iránt előzékeny, szereretteljes modorát, nemes lelkét, buzgó tevékenységét soha sem fogjuk felejteni; visszavonulása fölött csak az vigasztal, hogy a hazának, a közélet terén még hosszasan hasznos szolgálatokat várhatunk tőle — hogy épen tőlünk visszavonulásával esett egy időre a legmagasb elismerés, melyben őt a korona hazafiúi érdemeiért a v. b. titkos tanácsosi méltósággal részesítette, s végre a remény, hogy helyét egyházmegyéje élén és körünkben hozzá méltó utód foglalandja el. És nélkülözzük esperesi karunk egyik érdemes tagját, Kármán Pál alsó baranya-bácsi esperest, a ki esperesi hivataláról ismételve lemondott, s a ki, egyházmegyéjének kiérdemelt elismerése mellett a miénket is magával viendi. — Helye érdemes férfiúval van betöltve, a kit nt. Tóth János esperes úr személyében van szerencsém örömmel és bizalommal üdvözölni 1 Szász Károly. Codifikáció az erdélyi egyházkerületben. Múltkori cikkemben említettem, hogy az erdélyi egyházkerület ez újabb codificationál fölöttébb konzervatív álláspontot foglal el. Megtartotta és pedig minden változtatás nélkül, csaknem valamennyi specificus intézményét. Nevezetesen: a) a püspöki vizsgálat alatt álló egyházakat; b) a sok gondnokságot úgy az egyházkerületben, mint a tractusokban ; c) az igazgató tanácsot, mint az egyházkerületnek közigazgatási felelős főhatóságát; d) bíróságaink eddigi szervezetét; e) a directori intézményt; f) a püspöki széket; g) az egyházmegyei tanácsot; h) a lelkészek próbaprédikálását; i) a collegiumoknak az egyházmegyékkel való egyenrangiíságát; j) a felső- és középtanodák tanárainak presbyteriumi tagságát (vulgo »sziíletett presbyterségét*); k) a presbytereknek 3 évig tartó hivataloskodási idejét és végül 1) a tanítói karnak a kerületi közgyűlésen való képviseltetését. Lehetnek talán e lap tisztelt olvasói között, akik az elősorolt erdélyi specialitásokkal nincsenek teljesen tisztában. Nem vélek azért felesleges dolgot cselekedni, midőn e különlegességek egynémelyikét közeiebről megismertetem. A püspöki vizsgálat álló egyházközségek kivételes helyet foglalnak el az erdélyi reform, gyülekezetek között. Papjaik és tagjaik csak fegyelmileg állanak az esperes, illetve az egyházmegye hatósága alatt, mert egyéb tekintetben közvetlenül a püspök felügyelete és az igazgató-tanács kormányzata alá tartoznak. Gyűléseikben nem a pap, hanem a főgondnok elnököl, kit a kerületi közgyűlés választ. Számadásaikat és mindennemű ügyeiket a püspök útján egyenesen az igazgató-tanács elé terjesztik. Papjaik a tract. közgyűlésnek köteles tagjai, sőt maguk az exemptus ekklézsiák is küldenek a tractusra képviselőt vagy képviselőket, papi állomásaik száma szerint. Az ily kivételes helyzetű gyülekezetek körében a jus dispensandi a püspököt, míg a többiekben az esperest illeti. Hát biz ez nagyon fura egy dolog, s egyáltalában nincs semmivel indokolva. Valóságos csodabogár a magyar reformált egyház szervezetében. Tartoznak 3-féle hatóság juris dictiója alá; nem képezik az egyházmegyének alkotó elemét és mégis képviselve vannak azon ; számban és értelemben kimagasló ekklézsiák és gondnokaikat mégsem maguk választják 1 És káros is az egyházi életre, főkép a tractusokra nézve. A legkiválóbb lelkészek munkássága vonatik így el az egyházmegyéktől s gyakori rá a példa, hogy a püspöki egyházak papjai magokat a többi lelkészek fölött érezik, s az egyházmegyék espereseinek felügyeleti jogát még fegyelmi ügyekben sem ismerik el, ami örökös versengésre, nem ritkán káros coliisióra szolgáltat okot. Szinte csodálko-