Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-05 / 23. szám

pásztor úr a híveket az Isteni előtti magok megalázására, a hitre, s az egymás közötti békességre szeretetre : imára hívta fel őket, s azután megáldva elbocsátotta a gyülekezetet. — Az iskolában a tanítót, kinek tanítváványai egyébbként elég készültséget tanúsítottak adott feleleteikkel, arra figyelmeztette püspök úr, hogy ne elégedjék meg azzal, hogy a gyermekek a kiszabott tantárgyakat csak megtanulják, hanem igyekezzék azokat velük jól meg is értetni. Az elöljáróknak pedig a velük tartott értekezlet alkalmával szigorúan meghagyta, hogy ők, mint a kik hivataluknál fogva mindenért felelősek, a közmunka teljesítésénél semmiféle rendetlenséget ne tűrjenek, mert különben a netán panaszló egyházi hivatalnokoknak — kik e miatt kárt szenvedtek volna — ők lennének kötelesek a kárt megtéríteni. Gyön Jer e május i6-il<án reggeli 8 órakor érkezett meg püspök úr hivatalos kíséretével, melyhez a helyi úri osztálynak már a városon kívül várakozó fogatai csatlakoztak, s igy történt azután a bevonulás a szépen díszített gymnasiummal szemben levő németajkú egyház lelkészi lakához, hol ünnepélyesen fogadtatott. Beszédében mindenekelőtt azt igyekezett megértetni pii»pök úr a hívekkel, mily nagy hálával tartoznak ők Istennek, ki őket ősi hazájukból kivezérelve, itt a mi kedves magyar hazánkban jelölt ki számukra egy új hazát, hol nemcsak elszaporodtak, hanem vagyonilag is annyira megerősödtek s gyarapodtak, hogy egy erős alapokon nyugvó egyházat alapíthattak maguknak s utódaiknak lelki üdvösségökre. Ne feledjék el tehát soha Istennek ezen jóságát, hanem tegyék aira méltókká magukat az által, hogy imádják őt lélekben és igazságban s haladjanak folytonosan az erény és üdvösség utain, minek jutalma nem fog elmaradni sem e földi életben, sem pedig a mennyben. De legyenek hálásak a haza irányában is, melynek védszárnyai alatt békességben lakozhatlak mind e mai napig, s háhorítlanul élvezhették munkásságuknak gyümölcseit. Legyenek hálásak az által, hogy az eddig elhanyagolt magyar nyelvet sajátítsák el ők is, de megtaníttassák azt mind nagyobbnagyobb mérvben gyermekeiknek is. Majd azután a keresztyéni erényekre intve, buzdítva a híveket, imádkozott velük és érettük, s kérte a kegyelemnek Istenét, hogy testi s lelki áldásaival árassza el az őt szerető és tisztelő népét. Iskolában a növendékek magyarul énekeltek, s azután egy fiú és egy lány magyar nyelven üdvözölték püspök urat, ki azonban meggyőződvén arról, hogy a szavaló tanítványok az általuk elmondottakat nem értették : ez ismét alkalmul szolgált, hogy a tanító uraknak leikökre kösse a magyar nyelvnek kiválóan gondos tanítását, arra Ís utalva őket, hogy a szokásos hadarás helyett értelmes beszédre és előadásra ösztönözzék a tanítványokat. A presbyterialis gyűlésben a teendőket szintén csakhamar végezvén, a tisztelgésre jött küldöttségeket fogadta püspök úr, és pedig a tolna-somogybaranyai ágost. hitvallású esperesség nevében Bauer Adolf esperes, Sántha Károly sz.-lőrinci, Lágler Sándor kölesdi, Reichert Gyula tormási, Dunajcsik János kalaznói, Vágner Sámuel varsadi, Torda Lajos szárazdi és Holch Ottó gyönki helyettes lelkészek kiséretében, kikhez a világiak közül számosan csatlakoztak; majd később Tolnamegye főispánját, gróf Széchényi Sándor urat, ki a helyi járásbíróságok személyzetének kíséretével jött püspök úrnak üdvözlésére, kik aztán mindannyian Gyönk városának értelmiségével együtt a 65 terítékű asztalhoz ültek, honnét természetesen a szebbnél-szebb tósztok se maradhattak el A kitűnő hangulatban lefolyt ebéd után néhány perc múlva minden jelenvoltak elkísérték püspök urat a magyar ajkú egyház lelkészi lakához s onnét a templomba. A gyönlá magyarajkú egyház lelkészének üdvözlő beszédére ily formán válaszolt püspök úr: Kiváló figyelmem tárgya volt a ti egyházatok évek óta már, tudva azt, hogy vannak nálatok bajok, melyeken segíteni, sebek, melyeket mielőbb gyógyítani kellene. És hogy mégis nem siettem hozzátok, hanem hagytam éppen a ti egyházatokat főpásztori körutamban a legutolsónak az egész egyházmegyében : ezen ne ütközzetek meg, mert hiszen éppen az által akarom kimutatni, mily igen nagy az én szeretetem és atyai vonzalmam ti hozzátok, hogy a midőn e végpontján utazásomnak Isten hozzádot mondok az egyházmegye összes egyházainak: titeket szorítsalak utoljára szerető szívemhez, mint a kiknek legnagyobb sziikségtek van atyai szeretetemre. Avagy nem így szokott-e tenni a haldokló atya is, kinek percei már megszámlálvák, s ugyanazért még egyszer összegyűjti halálos ágya körül gyermekeit, hogy azoknak megjelölje az utat, melyen haladniok, s megadja a tanácsokat, miket szem előtt tartaniok kell, ha boldogulni akarnak az életben; tudva azt, hogy a háladatos gyermekek azokat az intéseket, azokat a tanácsokat, melyeket a tőlök búcsúzó atyától hallanak, mélyen szivökbe vésve, soha feledni nem fogják. Es ha e részben kötelességének eleget tett a haldokló atya s érzi, hogy a válás pillanata e'érkezett: sorra megáldja ugyan minden gyermekeit különbség nélkül, de a legkisebbet azon kívül is még egyszer magához szólítja, magához kéri, magához öleli, hogy szerető szívének utolsó dobbanása azé legyen. Igen atyámfiai, ez volt az ok, melyért én is titeket utoljára látogattalak meg ezen egyházmegyében. Ezt tehát vegyétek fonto'óra, s a szavakat, miket majd hallani fogtok tőlem Isten házában : véssétek ti is mélyen szívetekbe, mint püspök atyátoknak búcsú szavait, és éljetek aszerint stb. stb. Az ezen beszédnek hatása alatt elérzékenyült szívvel s könnyektől csillogó szemekkel Istennek házába tóduló hívek, s egyébb különféle vallású hallgatók hallottak aztán egy oly beszédet, melyet a legjobb igyekezet mellett is csak halványon tudok papírra tenni. Itt — így kezdé püspök úr — főpásztori utamnak végpontján a midőn szavamat felemelem kis templomtokban, jó esnék lelkemnek, ha itt most már csak jóról, szépről és Istennek úgy mint tinektek is egyiránt kedves tárgyakról beszélhetnék. Ámde ezen öröm tőlem megtagadtatott. Mert régóta van már tudomásom a meghasonlásokról, viszályokról és más egyébb bajokról, melyek az egyháztagoknak békességét és lelki nyugalmát folytonosan zavarják, emésztik. Ámde lehet, ki tujda? nem-e éppen azért tagadtatott meg tőlem ez alkalommal az öröm, mire hivatkoztam, hogy Isten a mindenható ez által egy sokkal nagyobb örömöt tartott fenn számomra, mely t. i. abban állna, ha ti most az én intéseimnek engedve a helyes útra térnétek Itt aztán püspök úr Jézus urunknak az eltévedt báránykáról való példabeszédét alkamazva szólott a báránykáját megtalalónak nagy öröméről, melynél kisebb az övé se lenne, ha t. i. ő ís visszavihetné eltévedt híveit az igazi útra stb. Az orvosnak, úgymond, hogy a betegen segíthessen tudnia kell : »miből keletkezett a baj ?« Nos én tisztában vagyok az iránt, hogy nálatok a baj micsoda forráshoz vezethető vissza ? s így képes is vagyok az utat is megjelelni, melyen ha haladtok, csakhamar segítve lesz rajtatok, míg ellenkezőleg egyházatoknak