Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-05 / 23. szám

kinek hamvai itt nyugosznak — volt e gyülekezet lánglelkű prédikátora, kinek oly sokat köszönhet ez egyház, valamint a somogy-tolnai ref. egyházak; megemlékezett azokról a szomorú időkről, mikor gyász borult az egyházra, a vallásüldözés gyásza; emlékezett azokról az időkről, midőn 1786 ban — torony nélkül — ismét templomot építhettek, mely helyett 1863-ban a mostani díszes templomot építék, a régit pedig igen célszerű s alkalmas iskola s tanítói lakká változtaták, hogy az ezután is a lélekművelésnek temploma lenne; beszélt püspök úr erősen észhez és szívhez szólva a gyermekeiket hanyagul iskolába járató szülék ellen ; szólt nagy hatással, ékesen, ama majdnem mindenhol eléggé alig ostorozható nagy bűn, a magzat-elkenyés ellen, említvén a legnagyobb magyar Széchenyi szavait: oly kevés a magyar, hogy még a legnagyobb bűnösnek, az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni, ha magyar, és ti még csirájában gyilkosai lesztek —• mondá püspök úr — gyermekeiteknek s ez által a magyarnak! Nagyhatású s remek beszédét egy igen lélekemelő fölfohászkodással zárta be, kérvén Istent, hogy vezetné e gyülekezet lelkét s érzelmeit úgy, hogy még akkor is emlékezzék meg e nép szavaimról, midőn már sírban porladoznak hamvaim, s eszükben tartanák, melyek az ő békességükre valók! Istenitisztelet után iskola vizsgálás következett, nagy lelki gyönyörűségére s teljes megelégedésére úgy püspök úrnak, mint egész kíséretének; mert mind két iskolában, de főképpen Laki Dezső iskolájában olyat láttunk s hallottunk, hogy iskolaját bátran minta-iskolaképpen állíthatjuk elő a falusi népiskolák között. Ezután értekezlet volt a presbyteriummal, a mikor is némely békéltető elemeket elég volt püspök úrnak mély bölcsességével s világos és jó akaratú tanácsaival rendes mederbe visszavezetni. 12-én reggel 8 órakor, érzékeny búcsúvétel mellett, nagy sokaságtól környezve indultunk Seewald Mór, dombovári járás főszolgabírája vezetése mellett az alig J/2

órányira fekvő virágzó és népes egyházba Nagy-Szokolyba, hol a nagyszámú lakosság lelkesedése mellett szeretett esperesünk az ő székhelyén várva-várta püspökét. A lelkészlak kapujában egész ízléssel s művésziesen emelt diadalkapun áthaladva, nagy sokaság fogadta püspök urat dörgő éljenzéssel, mely után a lelkész Szalay Ferenc esperes úr díszbe öltözött leányok, s az összes presbyteriumtól környezve meghatóan szép beszéddel üdvözlé püspök urat, kijelentve, hogy úgy várják, s fogadják ők, mint a gyermek atyját, örömmel, szeretettel; s nem aranyat vagy ezüstöt hoznak ajándékba, hanem szívüket, önzetlen szeretetüket; mire püspök úr szinte szíve melegéből, teljes atyai szeretettel szólt és hogy úgy szólt, bizonyítá az érzésteljes hang, igazolá az a pár könnycsepp, mely százat, ezeret csalt maga után a hallgatók szemeibe. Ezután a nagyszokolyi ágost. vallású gyülekezet elöljárósága élén Junkuncz Sándor lelkész, majd a községi képviselő testület élén Szalai József jegyző üdvözölték püspök urat, amaz az ágost. hitvallású gyülekezet, emez az egész község nevében, de mindketten szép beszéddel, melegen, szív és lélekhez szólva, melyekre külön-külön válaszolt püspök úr, örülve a felekezetek szép egyetértésének s Ígérve, hogy erre munkálni neki is mindenkor szent törekvése és buzdítva a községet az egyetértésre, békés együtt lakásra, mint kik mindnyájan egy Istennek gyermekei, egy hazának fiai, egy koronás fejedelemnek alattvalói vagyunk. Kevéssel 9 óra után templomba mentünk, a mikor is a nagy s három oldalról karral megrakott templom már zsúfolásig megtelt minden felekezetbeli közönséggel ; a mult évben készült kitűnő, szerkezetű orgona kellemes hangjai nagyban emelték az ünnepély méltóságát s a lélek buzgóságát, de méltóságteljes lett igazán az ünnepély, midőn megzendült a főpásztor ajkairól a beszéd, mely örömöt hirdetett, háromszoros örömöt, hogy egy ily gyülekezetben szólhat, hol a rend, a jóllét, a vallásosság stb. örvendeztetik meg atyai lelkét. Megemlékezett az egyház múltjáról; 1714-ben alakult a község, 1724-ben már a ref. gyülekezetnek volt anyakönyve, és soha ki nem zavarva édes otthonából, mindig virágzó gyülekezet volt. De nehogy a dicséret által az elbizakodás érzelme s gondolata lábra kapjon, panaszát is előterjeszté a főpásztor az ő nagy-szokolyi nyája ellen, s szólt a fényűzésről, az atyafiak között fölmerülő versengés, pöröskodésről; szólt az ifjabb nemzedéknek sokszor bormámorába sülyedéséről, melyek, mint meg annyi betegségek dúlnak egyesek életében. E nagyhatású beszédet szívből emelkedő s szívhez szóló ima zárta be. Templom után a két iskola vizsgálása következett, s a rendes tanító vezetése alatt a növendékek igen szép eredményt mutattak föl. Ezek után az idő előre haladván, a presbyteriummal tartandó tanácskozás délután 4 órára tűzetett ki, s püspök úr és nagyszámú tisztelő s kisérő környezete -ebédhez ült, a mikor is a jobbnál jobb felköszöntéseknek vége-hossza nem volt, melyekből az oroszlán rész püspök úr ő méltóságát illeti, ki a legkedélyesebb lakoma és pohár csengés között annyira szívből és szívhez szólt, hogy nem tudtuk sírjunk-e, vagy lelkesedésünkben — örüljünk. Délután 4 órakor volt az értekezlet — fonnt jelzett megállapodás szerint — a presbyteriummal, mikor is főkf'p püspök úr az elöljáróságot egy másod tanítói állomás szervezése s rendszeresitésében buzdította, a mostani segédtanítói állás helyett, mit az elöljáróság meg is igért, lehető rövid idő alatt, hogy fölállítand. Ádánd Somogyi Kálmán. Miszlára május 15-én d. u. érkezett püspök úr, hol az egyházkerület legöregebb lelkésze, a 91 éves Varjas Gábor fogadta őt, örömtől ragyogó arccal, mire a szívében elérzékenyült főpásztor így szólította meg az agg lelkészt: »Hivatalomnál fogva fiam! koromnál fogva apám!« és Istennek kegyelmébe ajánlva őt és gyülekezetét, nem sokára templomba ment. Beszédjében elismerőleg szólott püspök úr az egyháztagoknak jó törekvéseiről, kik az újabb időben oly sok és szép jelét adták munkás hitöknek, mely lehetővé tette, hogy alig 16 év leforgása alatt díszes tanító lakást s iskolát építtethettek, templomuk tornyát újból fedethették, új harangokat vehettek és orgonát készíttethettek ; de más felől aztán a legkeményebben megdorgálta először is az elöljárókat s általában véve a híveket, kik néhány év óta már oly felettébb rosszul teljesítik a közmunkát, hogy az által az egyházi hivatalnokoknak különben is csekély fizetésök nagyban csonkíttatik s ez annyiban szégyenlítőbb rájuk nézve, mert ezáltal vissza élnek szelidlelkű most már teljesen elaggott lelkipásztoruknak tehetetlenségével; azután pedig megdorgálta az ifjakat, kiknél divattá kezd lenni a kárhozatos káromkodás s a trágár beszédekkel való éretlen hetykélkedés, intve őket Isten parancsainak megtartására, ki nem fogja büntetés nélkül azokat hagyni, kik nevét hiában felveendik; mely dorgálás után a szeretet szavaival kérve fő-