Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-05 / 23. szám

lői, többnyire igen szegény ház támogatására szorulnak. E baj némi orvosszereképen már is meg van engedve, az egyházkerületi és az egyházmegyei cardinális hivatalokat elfoglaló lelkészeknek és a püspöki vizsgálat álló gyülekezeteknek, hogy káplánt tarthassanak s igen valószínű, hogy ez engedély pár év múlva szélesebb körre is ki fog terjesztetni. Nem vette át végül az erdélyi kerület a presbyteriumok választói jogát. Meghagyta továbbra is az eddigi gyakorlatot, melyszerint a püspököt, a generális nótáriust és directort, kerületi és egyházmegyei gondnokokat, a zsinati és a konventi képviselőket, a theol. akadémia, tanítóképezde és az összes gymnasiumok tanárait és gondnokait, továbbá az igazgató-tanács minden hivatalnokát, a köz- és házassági főtörvényszékek bíráit, a püspöki vizsgálat alatt álló gyülekezetek főgondnokait, végre az egyetemes tanügyi bizottság, a Baldácsy-alap és az országos segély-alap felügyelő bizottságának tagjait az egyházkerületi közgyűlés — vagy mint ott szeretik nevezni, a ^Generális synodus,* alias ^ Status-gyűlés* — választja. Tehát az egyházközségek presbyteriumai minden választási jogot nélkülöznek, kivéve a ker. és az egyházmegyei képviselők, továbbá az egyházfiak és a harangozók megválasztását, melynek jogát a kerületi közgyűlés számukra ezúttal is kegyesert meghagyta. Lehet, hogy a választási jognak ezen centralisatiója az ottani viszonyok között indokolt és százados gyakorlat által szentesített dolog, melyet gyökerestől kitépni és felforgatni nem volt volna tanácsos; de hogy a centralistikus rendszer a gyülekezetek presbytereinek az anyaszentegyház ügyei iránt való érdeklődését és lelkesedését fokozná, s hogy a protestáns egyház sarkalatos elveivel összhangzatban állana: azt én belátni és elhinni semmiképpen nem tudom. Ha már egyebeket fenn is tart magának az egyházkerület, de legalább az egyházmegyék kurátorainak, továbbá a püspöknek, generális nótáriusnak, directornak és á kerületi főgondnokoknak megválasztását az egyházközségek presbyteriumaira ruházhatná, mint oly jogot, mely őket, egyházunk önkormányzati elveinél fogva, méltán megilleti. A presbyteriumok az erdélyi egyházkerületben jelenleg nem egyebek, mint a felsőbb rendeletek végrehajtói és véleményező testületek, melyeknek minden intézkedése felsőbb jóváhagyást igényel. Semmi önállóságuk, semmi hatalmuk nincs, még a gyülekezet körében sem. Nem csoda, ha igen sok ekklézsiában meg se lehetett alkotni és a hol megalkottatott is, ülései iránt semmi érdeklődés nem mutatkozik. Római és protestáns egyházpolitika. — Befejező cikk. — A vatikáni rendszernek eme legújabb diadalát részben maga a prot. egyház is okozta, a mennyiben az korántsem áll feladatának magaslatán, s legujabbegyházpolitikája korántsem hatalmas eszköz ama renda szer ellensúlyozására. A római egyház korántsem tagadj -ugyan a német protestantismus termékeny erejét s sza^ bad vizsgálódási szellemét, azonban megveti azt, mive_ annak sokkal nagyobb gyengéit ismeri. A protestantis mus gyengesége a prot. gondolkodás skeptikus jellegében, a theol. és egyházi pártok vitás küzdelmében s a világi és vallási ismeret közötti mély űrben rejlik, úgy hogy igen nehéz a tájékozás a tanok tömkelegének babyloniai zavarában, míg a római egyház mint az üdvösség nagy biztosító társulata lép föl, s a kormány is anyagi és erkölcsi támogatásban részesíti ezen imponáló egyházat. A német protestantismusnak gyenge egyházpolitikai álláspontja az ismeretes Iiammerstein-féle javaslatban talál kifejezést, a mint az legközelebb a positiv és szigorú felekezeti theologusok berlini ápril 26-ki tartományegyházi gyűlésén is tárgyaltatott. A döntő szót Schultze magdeburgi generálsuperintendens vitte, a ki »az egyházpolitikai helyzet s annak követelményeiről« című előadásában sürgette a tartomány-egyházi summepiskopátus visszaadását a tulajdonképeni püspökök kezébe, s általában »a tartomány-egyházi kormányzatnak felszabadítását a méltatlan bilincsek alól.* Ugyancsak ilyen értelemben szólottak Stöcker, Kleist és mások »az egyház nagyobb szabadságának« érdekében, a mire ezen embereket az egyháztörténeti fejlődés teljes mellőzésével épen Rómának legújabb egyházpolitikai vívmányai indították. Ezen legújabb prot. egyházpolitikai irány követeli egyszersmind az egyház nagyobb javadalmazását és beavatkozási jogát a theolog. tanszékek betöltésénél, miáltal az egyetemi theol. fakultások teljesen a hierarchiai ízű püspökök kényének volnának alávetve, ami minden szabad theol. fejlődésnek útját vágná el. A tartomány-egyházi gyűlésnek Ő pontból álló resolutiója, mely e becses lap olvasói előtt a német protest. egyházi lapokból eléggé ismeretes, sok mindent zavart össze, s nagyonis elárulja a hamis agitáló elemeket, a melyekből össze van téve. Ezen, a német protestantismus történetével nyilt ellentétben álló, de a legújabbi római egyházpolitikai vívmányok által eléggé föltételezett prot. egyházpolitikai vita a birodalmi gyűlésben is tárgyaltatott, s itt Bismark valóban mesterileg oldotta meg feladatát. Mindenekelőtt kimutatta, hogy e javaslatnak eszményi szerzője a welf »Centrumhospitáns,« Brüel, a mi szerinte »egészen új fényt vet a Hammerstein-féle mozgalomra.« Kérlelhetlenül birálat alá vette azon hamis paritási elvet, a melyen e javaslat alapúi. »A két egyháznak római mintaszerinti paritása a porosz államban — mondja helyesen Bismark herceg — lényegileg véve lehetetlen, mert mindkettő incommensurabilis nagyság.« . . . »A javaslat szerzői fölcserélik a »paritás« és »egyenlőség« fogalmát. Paritás után törekszik a kormány is, t. i., hogy az egyes felekezetek között a politikai jogok gyakorlására nézve különbség nincsen, azonban a két egyház államjogi situátiójára nézve az egyenlőség lehetetlen.® . . . »A míg a porosz király feje az evangyéliomi egyháznak, formális egyenlőségről a két egyház között szó sem lehet.® »Azonfelül szem előtt tartandó még azon körülmény is, hogy a két egyház egészen ellentétes alapokon nyugszik: a római egyházat teljesen a maga papsága teszi; az létezhetnék gyülekezet nélkül is, — a misét lehet