Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-05 / 23. szám

kiszorítani javasolták. A kerületi közgyűlés azonban, az egyházmegyék együttes ellenzése folytán, jónak látta őket kebelében továbbra is meghagyni. Feltűnő az ís — mert a zsinat-presbyteri rendszerrel és a képviseleti elvvel homlokegyenest ellenkezik — hogy a közgyűlési tagoknak közel 3/5

-ét (165-öt) maga a kerületi gyűlés választja, tehát ezek önmagukon kívül senkit a világon nem képviselnek. Hát biz ezt mi nem irigyeljük Erdélytől, bármily nagyra van is a maga >

statusgyűlései*-vel és fejlettebb alkotmányos érzéké*vei, sőt óhajtottuk volna, hogy a képviseleti elvet Királyhágón túli testvéreink is nagyobb mértékben érvényesítsék a codificatio munkájánál. Ép ily kevéssé állja ki a kritikát a codificáló bizottság amaz indokolása is, melylyel a kettős elnökséget. perhorr eszhálj a, azt mondván, hogy „egyházmegyéinkben aggályos lenne, mert egyházi életünk figyelmes ismerője tapasztalati adatokra hivatkozhatik, hogy a társelnökségnél nélkülözhetlen tapintat, mérsékeltség és összesimulás feltételei nem minden egyházmegyénk vezető egyéneinél találhatók föl; egyházkerületünk fötestületeiben pedig (kerületi gyűlés és igazgató-tanács) fölösleges volna, hacsak nem akarjuk az egyházkerületünkben mindeddig egészen ismeretlen fél -tékenykedést vagy versengést legfőbb egyházi hivatalosaink összhangzatos működésébe beoltani.* Hát ha ez igaz, akkor nagyon szomorú állapot, mert azt jelenti, hogy az erdélyi egyházkerület nem bízik az önmaga által választott tractualis gondnokok tapintatában és mérsékletében. Hát akkor miért választotta meg őket a tractusok gondnokaivá és a törvényhozó testület tagjaivá? ha bölcsességüket és higgadtságukat elégtelennek deklarálja. Vagy tán a törvényhozás munkája nem kiván annyi bölcsességet és tapintatot, mint a tractualis társelnökség ? Igazán nehéz ^satyram non seribere*. Es micsoda sértés, a kerület jelenlegi és jövendőbeli főhivatalnokairól, a püspökről és a főkurátorokról föltenni, hogy ők, ha együtt elnökölnének, féltékenyek lennének egymás hatalmára és versenyeznének, kié legyen a nagyobb hatalom és a döntő befolyás? Oh idők, óh emberek! Hát ha valamit nem akartok és meg nem szívelhettek, mondjátok meg teljes őszinteséggel; de ne akarjátok a fehért is feketére indokolni. Nem lett volna biz abból semmi baj, ha a kettős elnökséget elfogadjátok s hozzánk e tekintetben is közelebb jőtök. Nálunk százados tapasztalás tesz róla tanúbizonyságot, hogy esperes és tractualis curator, püspök és kerületi gondnok szépen megférnek egymással ; nem féltékenyek és nem versengenek a hatalomért, hanem együtt ^viribus unitis* munkálkodnak anyaszentegyházunk és nemzetünk javára. Egyébiránt az elnöklés tekintetében az erdélyi törvényhozás következetlen is volt magával, a mennyiben a gyülekezetek és tractusok körében kizárólag egyházi, jobban mondva, papi, illetve esperesi elnöklést állapít meg, ellenben a kerületi közgyűlés és az igazgató-tanács elnökévé a jelenlevő és hivatalánál fogva legidősebb főgondnokot teszi, tehát világi egyént, aki a gyűlések vezetésénél egyebet, az ügyek kellő ismerete hiányában gyakran a legjobb akarat és a legkiválóbb bölcsesség mellett sem tehet, hanem — igen helyesen — kikéri a püspök útbaigazító tanácsát minden fontosabb ügy tárgyalásánál. De hát ha ez így van — pedig a dolog természete szerint nem is lehet másképen — akkor mit ártana a kerületnek, ha közgyűlésein a püspök az elnöklő főgonclnok mellett, mint annak társa, foglalna helyet? A tanácsbirói intézmény átültetése sem került volna nagy fáradtságba és nem ütközött volna semmi nehézségbe, legalább a tractusban nem. Hiszen az egyházmegyei köz- és házassági törvényszéki bírák csak névleg és annyiban különböznek a mi tanács-bíráinktól, hogy válóperekben is ítélnek. Az egyházkerület szervezete azonban jelentékenyen megváltozott volna a tanácsbírói intézmény bevitele esetén s hogy nem vitetett be épen e körülményben találja magyarázatát. A segéd-lelkészség és az adminisztrátori intézmény nálunk szokásos formája pénzügyi okokból, a gyülekezetek és lelkészek nagy többségének rendkívül szegény anyagi helyzete miatt nem fogadtatott el. Ezek szüksége nem is oly nagy, mint nálunk, amennyiben a gyülekezetek legtöbbnyire 4—500 lélekből állanak és egymáshoz, kevés kivétellel, nagyon közel feküsznek. Ezért úgy segít magán már rég idő óta a kerület, hogy népesebb és vagyonosabb gyülekezetekben, 2-ik, 3-ik papi állomást szervez, a lelkész halála esetén pedig mindenik egyházközségbe a szomszéd papok valamelyike neveztetik ki adminisztrátornak, míg a vasár- és ünnepnapi istenitiszteleteket a környékbeli papok sorban végezik. Egyébiránt a segéd-lelkészség intézményének bevitele iránt hova-tovább élénkebb az óhaj, és égetőbb lesz a szükség ott is. A papjelöltek ugyanis eddig a collegiumokban nyertek ideiglenes tanítói, u. n. jurátusi állomásokat, de most, hogy a collegiumok ezek helyett rendes és segédtanári állomásokat szerveznek s ezeket diplomás tanárjelöltekkel töltik be, a papjelöltek csaknem kivétel nélkül kenyér nélkül maradnak és a szíi-