Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-05-22 / 21. szám

ISKOLAÜGY. A konfirmációra előkészítés alkalmából. Dunamelléki egyházkerületünkben a legtöbb helyen most tanítják a növendékeket a konfirmáció tananyagjára. Egy-két helyen megtartatott ugyan már a hitmegerősítés ünnepélyes szertartása, néhány helyen a nyár vége felé, augusztusban fogják megtartani; de el lehet mondani, hogy általánosságban most van a konfirmációra előkészítés ideje. Ebből az alkalomból szabad legyen lelkésztársaim figyelmét e becses lapok útján egy figyelemreméltó kérdésre felhívnom. Mielőtt felvetném e kérdést és felfogásom szerinti megoldását ajánlatba hoznám, kijelentem, hogy még távolról sem fogok reflektálni ama polémiára, mely e lapok hasábjain, a konfirmáció kérdésében folyt. Nem e cikkek olvasása, a pro et contra kifejtett érvek hatása adta kezembe a tollat; egy erről, illetőleg ezektől egészen külön álló egyéni tapasztalat vett rá, hogy irjak e tárgyról, mely évek óta kisért és a melylyel csak az idén mérkőztem meg. Úgy tudom, hogy egyházkerület-szerte a régi, kipróbált és nagyon jónak bizonyult Polgár-féle »Rövid útmutatás a keresztyén vallás előadására, a helv. vallástételt követők értelme szerint* című kátét használják a konfirmáció tananyagjául. E káté V., VI., VII. szakaszai egyenesen a konfirmációi oktatás céljából készültek és egyes részeikben éppen úgy, mint összességükben kitűzött céljuknak derekasan megfelelnek. Nem szorult rá e mű dicséretemre és a fentebbieket nem is dicsérgetési szándékból irtam. Ékesen szól mellette, ékesebben minden hirlapi cikknél, megfutott nagy pályája, közkedvességben átélt fényes múltja. A mely mű, több nemzedéknek egymás után volt tanítómestere és mint ilyen ama kiváló ritka szerencsében részesült, hogy az utóbbi félszázad alatt felnőtt jeleseink és nagyjaink még ma is könyv nélkül emlegetik szavait: az a mű Önmagában hordja dicséretét. Nem tagadom, hogy előszeretetem a könyv iránt azon mértékben növekedett, a mely mértékben gyakorlati alkalmazhatóságát és hasznos voltát évről évre mindjobban kiismernem sikerült. Midőn végigtanítottam évenként, (mert hogy a konfirmációra való előkészítés a lelkész kötelessége, azon soha még csak egy percig sem kételkedtem) e káténak V., VI. és VII. szakaszait, mindig édes megelégedés szállta meg lelkemet, a mint magányomban, szabad óráimban elgondoltam, hogy immáron növendékeim minden szükséges dolgot jól értenek, jól megtanultak. Jól esett elgondolnom, hogy a 2-ik rész említett szakaszaiból, tudják és értik, mi a sakramentom, ki szerzette azokat, hány sakramentom van, miképen határozhatók meg, mi jelentésök van, mi a különbség a mi felfogásunk és a római katholikusok felfogása között felőlük, mi az egyház fogalma, mint osztatik fel az egyház, mi a mi anyaszentegyházunk rövid története, hány felekezet van, melyek a jellemző vonásai egyiknek vagy a másiknak stb. stb. Majd tovább fiizve gondolataimat, természetesen több-több évi tapasztalat után, azt a kérdést vetettem fel magamnak: vájjon tudnak-e mindent növendékeim röviden, egyszerűen, világosan, érthetően, positive ? S a mint ez a kérdés felmerült lelkemben, attól kezdve mintha folyvást kisértett volna valami. Nem hagyott nyugtot, háborgatott bensőmben, és mindig azt súgta, hogy hiba van valahol és e hibán, e fagyatékosságon segíteni kell. A nélkül, hogy elismerésem e könyv iránt kisebbedett volna, kutattam, vizsgálódtam és lassanként kezdtem tisztán látni. A kisértet a maga ijesztő alakjában jelent meg előttem, de én szembe szálltam vele és legyőzésére erőt magának a műnek reputációjából és iránta táplált előszeretetemből nyertem. Röviden: a következő fogyatékosságot vettem benne észre. E régi káténk a konfirmációi oktatás teljes tananyagját felöleli, de előadási módszerében, főképen a legvitálisabb részének: az ev. reí. hit alapelveinek, dogmáinak előadásában egészen negativ irányt követ és semmi positivumot nem ád, pedig a rövid, világos, összegezett positiv ismeretre éppen ebben a tekintetben van a növendéknek nagy szüksége. A konfirmációi oktatás nemcsak azt célozza, hogy a növendék fogalmat szerezzen magának hizonyos alapigazságokról, melyeknek észszerűsége más felekezetek elfogadott tételeivel bizonyítási úton igazolható; legfőbb célja az, hogy positiv alapon, rövid összegezésben a saját egyházának hű képét vésse be a növendék lelkébe; hogy ez a kép mindig lelke előtt lebegjen, állandó szeretetet, lelkesedést költsön benne az egyház iránt, melynek alaptanait megismerte. Ezt a rövid összegezést, ezt a hű képét egyházunknak, tanainknak nem találni sehol e műben. Az úrvacsoráról szóló része, nagy sikerrel polemizál a róm. katholikusok átlényegülési tanával; kimutatja ennek alaptalanságát. De mindez csak negativ módszer és nem a mi tanaink világos, positiv előterjesztése. Ezt ott várnók, a hol a Krisztus ekklézsiájának különböző felekezeteiről beszél. Ámde mit találunk itt ? 21 sorban ismerteti az aprólékosságig a róm. katholikus egyházat; ugyanannyiban, sőt valamivel bővebben az ó-hitűek és egyesült görög egyházak tanait. A magunk egyházáról pedig, alig semmitmondólag, felényi terjedelemben emlékezik 'meg; nem ismerteti az ev. ref. egyház tanait, csak annyit mond, hogy a biblia hitünk és cselekedeteink zsinórmértéke, és hogy miben különbözünk az ágostai vallástételt követőktől. Itt ezen a helyen óhajtanám én egyházunk praegnans, positiv képét adni, az előbbeniek teljes hű összegezésében, a növendék lelke elébe; hogy ha már ismeri a mi helyes és szükséges, a legapróbb részletekig a római katholikusok, egyesült és nem egyesült görögök egyházi tanait, ismerje meg a saját egyházáét is. Ebből a szempontból kiindulva, a 69. oldalon, ezen bekezdésnél. 3. Evangélikusok, a következőket írtam tanítványaim számára és tanítattam be velők: »3. Evangélikusoknak, kiknek egy része ágostai, másrésze a helvétiai vallástételt követi, ez utóbbi ev. ref. egyháznak neveztetvén. Mi ez utóbbihoz tartozunk és azt valljuk, hogy egyházunknak láthatalan feje van, a ki az Úr Jézus Krisztus. A hagyományokat nem ismerjük el, hitünknek és cselekedetünknek egyedüli zsinórmértéke a biblia; a mi abban van, feltétlenül hisszük, ami abban nincs, semmi áron sem hisszük. Innen van, hogy a mi istenitiszteletünknek központja a szent ige hirdetése, mely a bibliából van véve. Csakis két sakramentomot tartunk: a keresztséget és az úri szent vacsorát, mint a melyeket maga az Úr Jézus Krisztus szerzett, a biblia tanítása szerint. Hisszük, hogy a kenyér és a bor az Úr vacsorájában csak jegye és pecsétje a Krisztus testének és vérének és semmiképen át nem változik a Krisztus testévé és vérévé. Szűz Máriának és a szenteknek tiszteletét feleslegesnek tartjuk, mert a biblia tanítása szerint azt hisszük, hogy egy a közbenjáró Isten és az emberek között és ez az