Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-05-22 / 21. szám

és gyümölcsözővé tehetné, s nem tudja eltalálni sokszor még a legtehetségesebbek közül való sem, miként egyeztesse össze állását s annak méltóságát az élet és társadalom viszonyaival ? Annyi félszegséget és szögletességet alig lehet látni, mint épen ezen a téren. S mi mindennek az oka ? Az, hogy theolog. intézeteink nevelnek és vezérelnek ugyan a tudományra, de vajmi keveset a gyakorlati életre. Az ifjú pap, midőn az iskola falait elhagyja, akkor kezd betűzni a társadalom és élet nagy könyvében s akkor veszi észre mennyire kevéssé van elbocsátva épen azon dolgokban, melyek a papi hivatalnak az élettel való összeköttetésére vonatkoznak és annak mindennapi teendőit illetik. Az intézet úgy gondolkozik, arra valók a káplánÍ évek, hogy vezérfonalat adjanak azokban, melyeket parlagon hagyott vagy nem fejtett ki az iskola. Mintha nem tudnák, mily csodálatos viszony van sok helyütt segédlelkész és lelkipásztor-főnöke között. y

De ez kellemetlen tárgy, feszegetésétől óvakodom. Ámde egy kérdést mégis kockáztatok: a cura pástoralis nemes gyakorlatát hol sajátítsa el a segédlelkész, hiszen ez a tér parlagon heverő terület! Különösen pedig ott, azon egyházakbán, melyek értelmi súlyuk népességük és vagyoni állásuk alapján vezérszerepre hivatvák és a hol segédlelkészekre állandó szükség van, cura p. teljességgel nincsen is. Fogalom ez test nélkül. De hát, valljuk be, nem is lehet ez másként, hiszen előkelő gyülekezeteinkben 8—13 ezer lélek esik egy lelkipásztorra és ez megmagyarázza a lelkipásztori gondozás szünetelését! De ott van a szószék, a lelkipásztorok trónusa, ez összekötő látható kapocs a föld és az ég között, egyházunknak eme hatalmas erőssége és ereje, mely hivatva van híveinek lelkében mindazt végezni, mindazt a hiányt és iirt kitölteni, mindazon érzelmeket fölkelteni, azt az áhítatot előidézni, a szívet megszentelni, a kedély ünnepélyes emelkedésével a lélek fenséges szárnyalását az egek felé a szó hatalmával elővarázsolni, nemesíteni az életet, irtani a gyomot, mire a róm. kathol. egyház a mesterség és művészet, a misticísmus s a lelkiismereten való uralkodás számtalan eszközével rendelkezik. Oh nagy gondolat, magasztos cél, minél szebbet az Isten legfelségesebb adománya, az értelmes beszéd elé soha nem tűztek. Es én valahányszor a szószék magasztos hivatására gondo'ok s szemeim előtt az ezt környező üres ülőhelyeket képzeletben vagy valóságban föltűnni látom, önkénytelenül fölmerül az a kérdés, vájjon a hitmelegség hiilésében, a vallásosság gyöngülésében, az ürességtől-kongó templomokban nincsen e része magának a szószéknek is ? Mert csodálatos az, hogy a ref. egyházban, melynek legerősebb oldalát az igehirdetés képezi, melynek istenitisztelete teljesen a szószékre van bazirozva, csak elvétve találunk a szó valódi értelmében hivatott egyházi szónokokat. Es valljuk be, hogy theol. intézeteink az én tapasztalásom szerint legalább nem érzékelték föl az egyházak eme legéletbevágóbb szükségletét. A szónoki képesség kifejtésére minél kevesebb gondot fordítottak vagy a semminél alig tettek többet. Az én koromban legalább nem hogy példányszerű, de némely intézetben tűrhető' szónoklat tanórák sem valának s még a hivatott tehetségen sem idomítottak semmit se. Most másként lehet, megengedem ; de hogy az egyház érdeke e téren a lehető legnagyobb tökéletesedést, a legnagyobb gondot és lelkiismeretet kívánja a lelkészi pályára lépők szellemi vezetésével megbízott intézetektől, azt talán nem vitathatja el senki sem. Nem azt teszi ez, hogy az iskola legyen minden. Az iskola nem pótolhatja, de elősegíteni tartozik az életet. Az élet s gyakorlat majd kifejti az iskola által előkészített hivatást, mint kifejtette sokakban az iskola nagy mulasztásai dacára eddig is. De én bevallom őszintén, itt is félek a visszaeséstől, a vissza felé való fejlődéstől, okát adom ennek a véleménynek vagy ha úgy tetszik, ez irányú meggyőződésemnek is. Ha az iskola hiányos rendszere dacára az élet fejlesztett és teremtett is eddig szórványosan a szószék magaslatához méltó egyházi szónokokat s ha általában lelkipásztorainkat e téren folytonos előretörekvésre ösztönözte, erre nem kicsinyelhető befolyással volt az a tudat, hogy a szónoki erő és képesség nem csekély súlyt vetett a lelkészválasztás mérlegébe. Most a szabad választások csaknem teljes megsemmisítésével ez a hatalmas indok is elenyészett. Mert bámulni igen, de érteni nem lehet, hogy az az egyház, melynek fundamentumát az Isten igéje, cultusának központját az igehirdetés és a szószék képezi, miként felejthette ki minősítési szabályzataiból ezt a hatalmas érdeket, ezt a nagyon is jogosult s életbe vágó tekintetet. Ám olvassák el önök a különböző minősítési szabályzatokat, melyikben van igazi súly fektetve ez érdekre, melyikben van méltányos figyelemre méltatva a szónoki képesség ? És ennek figyelmen kívül hagyása megteremheti, meg fogja teremni káros gyümölcseit, és ez nem lesz egyéb, mint a szószéknek hanyatlása, ezzel együtt az egyházi életnek is sülyedése. Figyelmes szemlélő ezer és ezer jelenségét láthatja egyházunkban a hanyátlás szomorú állapotának. A káros tünetek nemcsak kívülről jött hatások és befolyások szüleményei, hanem egyúttal és inkább szervezeti benső bántalmak és rendetlenségek sajnos eredményei. Ez utóbbiakon az egyháznak hatalmában áll segíteni, s ez által egyszersmind a külről jött káros hatásokat is csökkenteni. Ez egyháznak keletkezésétől fogva nemes és nagyszerű missziója van, e misszióról lemondani annyit jelentene, mint lemondani az egyháznak önmagáról. De ha fölemeli lelkesedéssel azt az aláhanyatlott zászlót, mely századok vészeiben, viharaiban őseinknek nemcsak nemes vérét látta pat^kzani, de ragyog szorgalmuknak s verejtékeiknek drága gyöngyeitől is; ha öntudattal tovább halad az ösvényen, melyet a nemzeti genius bánat- és örömkönnyekkel öntözött; ha iskolaügyünk lelkes fölkarolása, fejlesztése és prot. szellemben folvirágoztatása által teljesíti a társadalom megteremtésének dicső hivatását; ha lelkipásztorainak minden oldalú kiképzése által azokat képesekké és méltókká teszi magas hivatásuk betöltésére és gyakorlatára ; ha keresztül viszi, hogy a cura pastoralis az életben és gyakorlatban ne legyen csak puszta fogalom; ha a szószék emelésére ösztönzéseivel, intézkedéseivel s méltányos szervezéseivel a szószék körül megnyitja a nemes versenynek küzdterét, fáradozásait : meggyőződésem szerint rövid idő alatt az egyházi élet örvendetes lendülése, a hitmelegség föllángolása, a vallásos bensőség új életre ébredése, a protestáns öntudat eleven lüktetése és mindezek eredményei gyanánt az erkölcsiségnek a szíveket megszentelő s az egész életet átalakító és megnemesítő magasztos ragyogása fogja jutalmazni. (E komor cikknek a mult számban közölt részébe két értelemzavaró sajtóhiba csúszott be, melyek következőleg javítandók ki: »az eszmék és elvek nehéz nyájából « helyett vtusájábóU teendő, a cikk alatti jegyzetben pedig Szerző helyett Szerlc. olvasandó. Szerkesztő.)