Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-05-22 / 21. szám

alapján a > Nyomtatványok és iróí díjak^ rovataiból állítottam össze 1879-től, mikor a vallástani kézikönyvek tényleges kiadása megkezdődött, 1885-ig, mikor e rovat utólszor szerepel a kerületi jegyzőkönyvekben. Megjegyzem, hogy itt a zsoltár-árenda nincs felvéve s hogy a bevételek és kiadások fő-fő része a vallástani kézikönyvek számlájára irandó. A közpénztár a kérdéses kerületi nyomtatványok címén: bevett: kiadott: 1879-ben 931 frt 99 krt 3785 írt 85 krt 1880-ban 568 , 69 > 1990 , 58 , 1881-ben 1516 , 81 , 2519 , 95 , 1882-ben 1443 , 55 , 2413 , 12 , 1883-ban 1218 j, — , 124 , 21 , 1884-ben 1182 , 25 , 1947 , 47 „ 1885-ben 1838 , 25 > 7Ő1 , Ő3 , tehát összesen 8699 frt 54 krt 13542 frt 81 krt, E szerint a jelzett hét év lefolyása alatt nyomtatványaira és kiadványaira a dunamelléki kerület 4843 frt 27 krral adott ki többet, mint a mennyit e címeken bevett. Nem csatolok e számokhoz kommentárt, csak rámutatok velők egy oly mezőre, melyen a vetés és aratás nem állanak kielégítő arányban. Már pedig én hiszem, hogy épen a vallástani kézikönyvek révén, ha ezek ügye szellemileg és anyagilag gondos vezetésben részesül, a ^nyomtatványok* rovatában szereplő, évenként közel 700 forintos deficitet néhány év alatt el lehet enyésztetni. A kérdés nyitját az y

irodalmi bizottság* jó móddal való megalkotásában látom. Szervezze ezt a kerület pontosan körülirt hatáskörrel, munkaértő és munkabiró emberekből, állandó tagokkal. Bizza rá az összes kerületi nyomtatványok és kiadványok szellemi és anyagi előállítását, valamint azok irodalmi és financialis értékesítését, nyilvántartását, illetőleg ellenőrzését. Ruházza rá a most gazdátlan jószágként tengő >

vallástani kézikönyveket készíttető bizottság* jog- és munkakörét, a mi különben is se szabályzatilag, se kerületi végzésekben szabatosan meghatározva soha nem volt. Tűzze elé azon nem elérhetetlen végcélt, hogy a vallástani kézikönyvekkel való okszerű gazdálkodással hozza idővel oly helyzetbe a kerületet, melyben ez se az egyes gyülekezetek, se a közpénztár támogatására ne szoruljon, mikor nyomtatványai költségeit fedeznie kell. Ha az irodalmi bizottság erélyesen kezébe veszi ez ügyet s rendet csinál; ha különös gondjaiba veszi a vallástani kézikönyvek elhagyatott sorsát: én hiszem, hogy a következő 7 év nemcsak nem fogja a ^Nyomtatványok* rovatában közel ötezer forintos deficittel terhelni közpénztárunkat, hanem jelentékeny jövedelmet hoz számára. Ajánlom e tárgyat az intézők és a közgyűlés becses figyelmébe. Ssöts Farkas. Egyházi fejlődésünk akadályai. (Vége.) De ha szívünkön fekszik a vallásos bensőség fölkeltése, ha a hitélet nemes és gazdag forrásainak megnyitását az egyház komolyan akarja, úgy figyelmét, egész erejét és törekvését protestáns tanárképző intézet fölállítására kell fordítania. Egyházunk leendő intelligentíájának képzése, s így egyházunk egész jövője függ e kérdésnek megoldásától. Ifjaink a mostani tanárképző intézetekből a középiskolákban beszívott protestáns szellemben és öntudatban nem megerősödve, hanem meggyöngülve kerülnek ki. Az e részről fenyegető baj nem öltött ugyan még akut jelleget, mert míg egyfelől vannak ez intézetnek olyan tanárai, kiket az egyház iskoláiba a régi rendszer alapján a ref. theologia jelesebb növendékei közül toborzott s ezekben még elevenen lüktet a protestáns öntudat, másrészről a mostani képesítés alapján alkalmazott ifjú tanárok vittek a középiskolákból annyi ragaszkodást egyházukhoz a tanárképző intézetekbe, hogy azt néhány év feledésbe nem meríthette. De a mostani rendszernek fentartása prot. tanárképző intézet nélkül napról-napra rosszabbá fogja tenni a helyzetet, a prot. szellemű és öntudatú intelligentia az egyházban napról-napra fogyni fog, és azt óhajtani nem, de félni tőle igen is lehet. A vallás és erkölcstani tankönyvek hibáin és fogyatkozásain azonban középiskoláinkban is segíteni kell. És ha a középiskolák számára tanárképző intézetünk lesz s ha még iskolaügyünk koronájául protestáns egyetemet is fogunk állítani, úgy az iskolák és a társadalom nevelése körül megtettünk mindent, mire az egyháznak biztos fejlődése érdekében szüksége van. Ámde ez nem minden 1 Az iskola, ha elvégezi is lelkiismeretesen, buzgalommal a maga föladatát, a gyakorlati életnek kell arra föltűzni a koszorút. Itt van máinemes hivatása, magasztos működési köre a szószéknek, hivatásszerű szent kötelessége a lelkipásztori karnak. Az iskola falai közül az élet küzdelmeibe kilépő egyháztagoknak úgy fölfogni szellemi szükségeiket az egyház terén, s úgy kielégíteni azokat, úgy fentartani az élet és egyház között a nemes kapcsot, úgy irányozni az egyházi és vallásos érzületet, úgy ébrentartani, fejteni és erősíteni a protestáns öntudatot, úgy óvni és ápolni a keresztyén erkölcsiségnek fenséges elveit, hogy minél tökéletesebb harmónia legyen az iskola és gyakorlati élet, az egyház és a társadalom között 1 S hogy ez elvek ne csak csengő érc és pengő cimbalom legyenek, hanem megfelelő tettekben nyilatkozzanak, ez nem csekély s megoldásra váró probléma. De lelkipásztoraink nagy része nem bír és nem is bírhat már neveltetésénél és képeztetésénél fogva sem azon tulajdonokkal, melyek hivatása magaslatának elérésére szükségesek; nem bír vagy nem akar magának oly működési kört teremteni, melyen lelkesedését, ha van, másokba önthetné és érővé