Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-05-15 / 20. szám

lenségek följogosítanak arra, hogy belőlök a belső életműködésre vonjunk következtetést; úgy akár a mindennapi élet tapasztalatai, akár magának a debreceni szent zsinatnak lefolyása és alkotásai alapján annyit bátran állíthatunk, hogy az a belső hitmelegség, mely egyházunkat a múltban, tagjaiban úgy mint egészében áthatotta, ma már csak lappangva pislogó tűz, melynek élesztésre s okos ápolásra van szüksége, hogy föllobogó lángja ne csak a szív és kedély világot hozza jótékony melegével hullámzásba, hanem vezérszövétnek is legyen a hanyatló és téveteg protestáns öntudat helyes ösvényre terelésében. Ha valaki nem egy reform, felekezeti középiskola tanára is, s ha nem foglal is helyet egyik előkelőbb szerepre hivatott gyülekezet presbyteriumában, hogy az egyház és iskola körében egészen közvetlen tapasztalatokat szerezhessen; elég csak olvasni protest. egyházi lapjainkat, melyek már évek óta constatálják az egyházi élet bajt jelentő tüneményeit, s foglalkoznak a helyzet javításának kérdésével, hogy meggyőződést szerezzen egyházi életünk hanyatlása s egészségtelen irányú fejlődése felől. Nem állítom, hogy az egyházon kívül álló tényezők, a polgári és politikai hánykódások és küzdelmek, az élet egyéb viszonyai nem hatnak vissza s nem érvényesítik befolyásukat az egyházra is. Sokat lehetne e téren mondani, ha feszegetésük nem volna kellemetlen. Számtalan jelenség van, melyek külről jött befolyásokra s hatásokra vallanak. Mert a nyilvános élet nyilatkozatainak-meg van az a természetük, hogy lefolyásukban nem szoríthatók egy főmederre, hanem eleven erejöket ezer és ezer csatornán éreztetik. Nincs-e mamagyar ref. egyházunknak is egész élete szoros összeköttetésben a társadalom és a nemzeti élet lüktetésével s nem ezekre való alkotó hatásának köszönheti-e szenvedésekkel s nehéz küzdelmekkel teljes fényes múltját ? S ha balgaság volna a tények meggyőző ereje s a történet logikája ellen szélmalom harcot folytatva, ennek ellenkezőjét állítani: nem volna-e épen oly balgaság vitatni, hogy a mi egyházunk kivételt képez a kölcsönös hatás törvénye alól is állítani, hogy külről jövő zavaró hatások és befolyások nem hathatnak vissza károsan szervezésére is? Nem azért fogtam tollat, hogy az egyházi életre külről jött káros befolyások szellőztetésével magamnak is, másoknak is ^kellemetlenségeket okozzak. Nyugalmas gondolkozóhoz, egy csendes igénytelen munkáshoz nem illő szerep volna indulatokat és szenvedélyeket szunyadásukból fölkelteni, szelet vetni és vihart aratni. Tűzhelyem csendes magányából csak azért léptem ki, mert ha a polgári élet mozgalmainak a politikai élet küzdelmeinek jóra való polgárt érintetlenül hagyni nem szabad, ha egészséges fejlődés csak a közönyösség romjain képzelhető : akkor az egyháztag is méltán gáncsolható, ha válságos időkben komoly meggyőződését kebelébe zárva kivonja magát az eszmék és elvek nehéz nyájából, méltón megróható még azon esetekben is, ha föllépése folytán attól kellene tartania, hogy ellenséges támadások céltáblájává leszen; hallgatása mennyivel kevésbé menthető pedig akkor, ha ártatlan véleményének elmondásával lelkiismeretének nyomásától szabadulhatna meg. Én fölszólalásommal ezt. a terhet akarom leiázni, mert igénytelen személyem a mai tekintélyeken élődő korban alig remélheti, hogy nyomatéktalan szavával szolgálatára és előmenetelére lehet az ügynek, melyen különben lelkének egész hevével csügg. Hanyatlóban van a hitmelegség, hanyatlóban a -vallásos élet az ev. ref. egyház kebelében ; ezt kézzel foghatólag bizonyítják, sok más dolog mellett,*) gyéren látogatott s gyakran ürességtől kongó templomaink. Veszélyes jelenség, mert ezzel együtt jár a protestáns öntudatnak is lassúbb és lassúbb lüktetése. De ne higyje senki, hogy e bajnak hírlapi cikkekkel s a nyilvánosság előtt történő bölcs fejtegetésekkel elejét lehet venni. Sőt számtani bizonyossággal jóstehetség nélkül lehet állítani, hogy e kóros jelenség mostani állapotaink s intézményeink mellett a jövőben nem csökkenni, de terjedni és növekedni fog s újabb és újabb tanúbizonyságai lesznek romboló hatásának. A protestáns öntudat hanyatlásának, fájdalom, maga a debreceni szent zsinat is csattanós bizonyítéka s ha igaz az, hogy a képviseletről az egészre, a küldők egyetemére lehet következtetést vonni : úgy a szomorú helyzet orvoslásának ideje bizony nagyon is elérkezett. Nem említem e zsinat törvényhozását, mely inkább hátra felé fejlesztette s nem előre vitte egyházi életünket, legyen elég csak annyit mondani, hogy az iskoteügyben oly nyilatkozatokat hallottunk ott, oly eljárást tapasztaltunk ott, melyek a mu't hagyományaival való szakításnak és azok megtagadásának bélyegét viselik. És már hangzik is nyiltan, már prot. egyházi lapok hasábjain meg van indítva a mozgalom, hogy az ev. ref. egyház föladva az iskolaügyet, minden erejét a hitélet fejlesztésére, a vallásosság emelésére concentrálja. Hajdan a virágzás korában az iskolák az egyház veteményes kertjei valának, ma a hanyatlás korában nyűgnek kezdik tekinteni, melytől minden áron szabadulni kell. Ki tehát uraim a felesleges teherrel az egyház hajójából! De midőn kidobják, gondolják meg, hogy az egyházat fő tápláló gyökerétől fosztották meg ! — E teher az egyház hajójának egyensúlyozóját, biztos haladásának és fejlődésének föltételét és horgonyát képezi. Ne dobják ki önök, mert nem tudnak helyébe semmit mást állítani. Még a zsarnokok is át vannak hatva, hogy uralmuknak és rendszerüknek erős alapot teremtsenek s trónjukat a fölforgatástól biztosítsák a szuronyok erdői s az erőszak eszközei mellett erkölcsi tényezők támogatásának szükségétől és ilyenek forrásai gyanánt mindig megkisérlették rendszerük igájába görbeszteni az iskolákat; és a magyar ref. egyház a szabadságnak emez erős palladiuma akarná magát egy fontos tényezőtől megfosztani ? A magyar ref. egyház nagyságának és dicsőségének az iskolaügy ápolása és fejlesztése képezte alapját, s a szabad szellem, mely iskoláinak falai között röpkö dött, a fölvilágosodás fényével árasztotta el az abban fölnevekedett társadalmat. E fény világító toronynyá lett vezér és mentő sugár a vihar csapkodásában, a nemzeti vészek sötét örvényeiben. Szentségtelen a kéz, mely e dicssugártól megfosztani kész a reform, egyház halántékát, és öngyilkos az egyház, ha ezt könnyelműen megengedi! Vagy talán eljött volna már az idő, melyben a magyar ref. egyház lemondhat a társadalom fejlesztésének és nemesítésének magasztos kötelességéről ? Ez idő nem jött el, nem fog eljönni és ne is jöjjön el soha, mert ez a megállapodás, a stagnatio és a halál. A mely pillanatban az egyház az iskolaügy föladásával árulást követ el a múlton, abban a pillanatban megszűnt nemzeti, megszűnt magyar és megszűnt protestáns lenni. Mert lehet-e a magyar prot. egyházat a társadalomra a nemzeti életre való hatás nélkül csak képzelni is ? Ne mondják önök, hogy a szószék teremti és neveli a tár*) Ismerünk előkelő egyházat, mélynek presbyteriumában oly férfiak is foglalnak helyet, kik az egyháztagnak a róm. katli. egyházba való áttérésénél segédkezet nyújtottak. Szerző.