Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-05-08 / 19. szám

közösségi élet eszközölheti, hogy annak elérése nálunk oly nehéz, amellett bizonyít, hogy a szeretet működésének terén hiányzik e szeretetnek valódi erkölcsi ereje. A legrosszabb azonban a pesszimismus és egoismus, melylyel a népéletben oly gyakran találkozunk, s a mely annak józan erkölcsi fejlődését akadályozza. Az apostoli korszak valódi s erős szeretetére van szüksége a mi egyházunknak ! Ajánljuk a röviden jelzett 2 jeles értekezést e becses lap tiszt, olvasóinak, főleg lelkésztársainknak szíves figyelmébe, tanulhatunk azokból mi magyar protestánsok is! Dr. Szlávik Mátyás. BELFÖLD. Püspöki látogatás a külső-somogyi egyházmegyében. Ápril 26-án reggel 7 óra után szívélyes búcsúvétel és harangok zúgása mellett 8 kocsitól kisérve, a borostyánnal, fenyőgalyakkaí és nemzeti lobogókkal dekorált »Isten veled« feliratú díszkapun áthaladva folytatta püspök úr útját Juth felé, melynek határánál kocsi és bandérium kiséret fogadia. A paplak udvarán Lampert Gyula helybeli lelkész üdvözölte röviden, de szívélyesen: »mi — úgy mond — elhagyatottságunk és szegénységünk miatt nem fogadhatjuk Méltóságodat fénynyel, díszszel, de fogadjuk azzal a szívvel, melylyel a hű nyáj pásztorát, a gyermek atyját fogadja« mire püspök úr hasonló meleg szavakkal felelt. Fél óra múlva bementünk a templomba, hol áhítattal csüggött az egész gyülekezet a főpásztor ajkain. Mindenek előtt megvigasztalta őket, hogy nem fognak sokáig pásztor nélkül maradni, addig is növekedjenek a hitben és buzgóságban, nehogy a most rendes pásztor nélküli nyáj teljesen elszéledjen® stb. Istenitisztelet után iskolavizsgálat és presbyteri gyűlés volt. Az iskola szellemi állapotával püspök úr teljesen meg volt elégedve, de nem volt az iskola épülettel, mely összedüléssel fenyeget, mire az elöljáróság figyelmét fel is hívta, utasítván annak jó karba helyezésére. Juthon nem lévén rendes lelkész, a gyülekezet nem fogadhatta püspök urat vendégül s a már megállapított terv szerint 111

j2

órakor a közeli Adándra ment kíséretével. A leikészlak udvarán ünnepi ruhába öltözött nagy néptömeg lelkészével élén várta püspök urat; a fehér ruhás leányok által képezett körben ott volt főt. Cupy Bálint ádándi róm. kathol. esperes-plebánus papi ornatusban, továbbá méltóságos Tallián Lajos cs. kir. kamarás díszmagyarban. Somogyi Kálmán ádándi lelkész üdvözölte püspök urat igen szép beszéd kíséretében, melyben kiemelte a püspöki látogatás fontosságát »s habár nem fogadjuk is úgy, mint a világi nagyokat pompával, iparkodunk minden világi fénynél többet nyújtani: szívünket, ragaszkodásunkat, gyermeki szeretetünket.* Püspök úr meleg szavakkal megköszönve a szívélyes fogadtatást, azonnal bemutattatá magának főtiszt. Cupy Bálint és mélt. Tallián Lajos urakat, kikkel szívélyesen kezet szorított. Ezután ebéd következett. Délután 3 órakor templomba mentünk, hol igen sok idegen felekezetűek is voltak. Az ének elhangzása után püspök úr az Urasztala elé lépve, üdvözölte az ádándi gyülekezetet, a most egy éve leégett, de ím Phoenix madárként hamvaiból újra kikelt templomban, megdicsérve buzgóságukat, mely semmiből oly hamar volt képes a templomot íiszkeiből újra felépíteni. De sok panaszom is van ellenetek — mondá — a templomot sok költ séggel és fáradsággal felépítettétek azért, hogy ne látogassátok, »hanem az Úrnak szombatját is világi munkákkal töritek meg; a temető iránt semmi kegyelettel nem vagytok, barmok legeltetésével szentségtelenítitek meg s tiportatjátok ama hantokat, melyek alatt sokak előtt drága hamvak nyugosznak.« Intette őket a kegyelet érzelmének ápolására, az Úr napjának megszentelésére ; beszédének hatása látható volt az egész gyülekezeten. Templom után ismét iskola vizsgálat és presbyteri gyűlés volt; a tanítás eredménye felett teljes megelégedését nyilvánítá püspök úr, a tanító Gaál Imre igen jó irányban vezeti és értelmesen oktatja növendékeit. Ápril 27-ikén Ságvár következett; megelőző éjjel egy jó, termékeny eső áztatván meg a földet, az utazás por nélküli, kellemes volt. Ságvár határában több kocsi és lovas bandérium fogadta püspök urat, ki áthaladván a tiszteletére készített díszkapun, a paplak udvarára hajtatott, hol Kálmán Gyula ságvári lelkész fogadta igazán szívből eredt és szívhez szóló beszéddel: »Hirdetek nektek nagy örömöt, mely mindnyájunk öröme leszen, a főpásztor — mint igérte — eljött meglátogatni híveit, hozván magával nemcsak az Istennek édes igéjét, hanem áldást a földre termékeny eső képében, melyet oly rég, oly epedve vártunk mindnyájan.« E beszédre püspök úr az ő megszokott ékes szólásával felelvén, félóra múlva bementünk az újonnan igen ízlésesen renovált templomba, melynek művészies faragású szószéke csakugyan ritkítja párját. Főpásztori beszédében püspök úr elősorolván a ságvári egyháznak jeles papjait, »kiknek bölcs, tapintatos vezérlete alatt igen szép fejlődésnek indult, de az ellenség ide is befészkelte magát, konkolyt hintett a tiszta búza közé, mely immár nagyon felburjánzott s fenyegeti a hívek erkölcsiségét, hitét. Ilyen konkoly a nőknél a túlságos fényűzés, ruhában való bujálkodás, az ifjaknál a szerencse-játékok, az ördög bibliája, a kártya. De panaszom van a családapákra s anyákra is, kik nem tartják kellő tiszteletben az eskü és házas élet szentségét, innét a sok viszálykodó s vadházasságok, melyeket elősegítenek némely zúg prókátorok és firkászok, kik csekély díjért megírják a szerződést polgári házasság kötésre, sőt gyakran a közigazgatási tisztviselők, kik cselédkönyv adásával járulnak a vadházasság létesítéséhez;« ostromolta itt is, mint mindenütt, ama megnevezhetetlen bűnt, mely természet-, társadalom- és államellenes s a gyilkossággal határos. Püspök úr elvégezvén ezen igazán a velőkig és csontokig ható beszédét, egy oly jelenet következett, mely kétszeresen vési szivébe a püspöki látogatást azoknak, kik jelen voltak, de különösen a ságvári gyülekezetnek. — Ugyanis Szilády Áron úr lépett ezután az Úrasztala elé, 2—3 percig tartó meghatóan ünnepélyes csend után megszólalt az ő, a szív legérzékenyebb húrját megillető mélabús hangján, s mint Ságvár szülötte, üdvözölte a ságvári gyülekezetet, »melynek sok, még most is élő tagjával mint játszi gyermek gondtalanul, boldogan tölté idejét annak hegyes-völgyes határában; nem mulasztom el — úgymond — megragadni ezen kedves alkalmat, midőn az isteni kegyelem megengedte azt érnem, néhány szívből fakadó üdvözlő szót szólni a gyülekezethez, a ságvári szőllőfürtös kathedra árnyékában, hol a szent keresztséget is nyertem; midőn üdvözlő, részint & jóra, vallásosságra buzdító beszédét be-