Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-05-08 / 19. szám
végzé ezen szavaival a koronás zsoltár Írónak : Szentségeért ím e helynek, mely szerzetett az Istennek, minden jót kivánok tenéked 1 . . . A márványnak látszó szív meglágyult, az átható fekete szemekből legördült két csillogó könycsepp, mely magával ragadta — püspök urat sem véve ki — az egész közönséget s szem nem maradt szárazon ; ez ünnepélyes jelenet hatása még az ebéd felett is hagyott nyomokat a szívekben, a mennyiben a tósztok ismét és ismét visszatértek e megható jelenetre. Ebéd után 2y J2 órakor a közeli Nyím leányegyházba ment püspök úr szintén impozáns kiséret tel, e kisded, de iparkodó leány-egyháznak je'enlegi gondnoka, s mondhatom igazi patrónusa Kovács Ferenc földbirtokos vallásos buzgósága által igen szép rendben, s a jó ízlésnek megfelelő tisztaságban tartott templomában szorgalmukat dicsérő s őket buzdító beszéde bevégeztével püspök úr 2 fiú gyermeket is keresztelt. Az iskola megvizsgálása és presbyteri gyűlés tartása után püspök úr ismét visszatért Ságvárra, hol a vendégszerető házi gazda s kedves családja körében az estét igen kedélyesen tölté az egész társaság Másnap, ápril 28 -an, folytatta útját ő méltósága ! Somba ; 10 kocsi kíséretével, mely kísérethez Som határánál még 18 kocsi csatlakozott, valóban diadalmenet volt bevonulása. Gózon Gyula, ref. lelkész. A ságvári anya- és nyimi leány-egyházban végzett látogatás után, ápril 28-án reggel Somba indult püspök úr kíséretével, melyhez az egyházmegye esperesén, gondnokán és főjegyzőjén kívül Gózon Gyula kiliti-i lelkész, Gángol Károly földbirtokos és a ságvári egyház buzgó presbyterei is testületileg csatlakoztak. A rövid félórai utazás igen kellemes volt; nem csak kedélyünk, de a természet is ünnepi fénybe öltözött és megélénkült az előző napi üdítő és várva-várt eső után, mely — egy egész havi szárazság után — újabb remény nyel tölté el elalélt lelkeinket s az alélt növényi életet, nem is említve azt, hogy a tűrhetlen portól is egyszerre megszabadultunk. Ily emelkedett hangulatban érkezett a kis társaság Somba, Somogymegye egyik legrégibb községébe, s hajtatott be a papi lak nyájas udvarába, hol az egyház fiatal buzgó lelkésze, Nagy Benő úr papi díszben és egész nyájától környezve várta főpásztorunkat és kíséretét. A meleg hangú üdvözlő beszédre püspök úr ép oly szeretetteljes s atyai hangon válaszolt, mely itt is, mint mindenütt, egyszerre megtalálta az utat mindenki szivéhez. Csekély pihenés után templomba vonultunk, s a nem egészen kifogástalanul vezetett ének elhangzása után megzendült az ihletett főpásztori ajkakról a szokott apostoli üdvözlő szó, majd megáradt a beszéd hatalmas folyama, eleinte simán, csendesen, azután mintegy vihar által felkorbácsolva erős hullámokban hömpölyögve, de mindig méltóságteljesen. Szóllott a néphez arról a régmúlt időről, a küzdelmek és szenvedések századáról, melyben a somi egyház, anyaegyházi jellegét elvesztve, a szomszédos nagy-berényi egyház védszárnyai alá volt kénytelen menekülni; de a melyben az ősök erős hite még sem lankadt, buzgósága és áldozatkészsége még sem hanyatlott, s végre visszavívta anyaegyházi rangját és megépítette az Úrnak templomát. Fájdalmas visszapillantást vetett azokra a gyászos emlékű belviszályokra, melyek a 70-es években lelkész és nyája között kitörvén, iszonyú dúlásokat tettek a belső templomban, a gyülekezeti békesség és csendesség templomában, melyek vajha soha se újuljanak meg többé, sőt emiékök is legyen feledve örökre! Elismervén és méltányolván ezután a népnek a templom látogatásban, a sz. vacsorával élésben, sőt az áldozathozatalban való buzgóságát is, csudálkozással kérdi, hogy ily jó fának, ily erős hitnek, miként lehetnek oly veszett gyümölcsei, mint: iszákosság, dobzódás és könnyelmű élet, melyek e népet az eladósodás és elszegényedés karjaiba vezették már eddig, s a lelki tönkrejutás és kárhozat ösvényére vezetendik biztosan, ha jókor eszébe nem veszi azokat, melyek az o békességére és üdvösségére valók ? A szülők is érdemlett atyai dorgálásban részesülének, gyermekeik hanyag és rendetlen iskoláztatásaért a főpásztortól, ki nyomatékosan dörögte füleikbe a Hóseás próféta sóhajtását: Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Az istenitisztelet után nyomban következett iskolai vizsgálat csakugyan igazolta nagy részben püspök úr panaszát, mert a hanyagul iskoláztatott gyermekek feleletei egyáltalán nem elégíthették ki jogos várakozását, kivált értelmesség tekintetében. Ezután presbyteri gyűlést tartott a főpásztor, s apróra és tüzetesen informáltatta magát az egyház anyagi helyzetéről ; s különösen nagy részletességgel tárgy altatta az egyház erejét évtizedek óta megbénító malom kérdését, és a somi egyházban levő helytelen adózási rendszert; úgy amannak tisztába hozatalára, mint az utóbbinak változtatására nézve, bölcs útbaigazításokat és tanácsokat adván a lelkésznek és presbyteriumnak. A lelkészi családnál elköltött, s pohárköszöntésekkel is fűszerezett, ízletes ebéd után Nagy-Berénybe indult a munkában ki nem fáradó főpásztor, kinek kíséretéhez már Somban újólag csatlakozott az előbbi napon távolmaradni kénytelen tabi főszolgabíró úr is. A fél óráig sem tartó rövid úton, melyet itt is lovas bandérium tett volna érdekesebbé, csupán az a komikus — de könnyen tragikussá is válhatott — intermezzo fordult elő, hogy egy fiatal szittya, nem kevesebb mint ötször volt kénytelen lovától megválva közelebbi érintkezésbe jőni az édes anyai földdel, mely nyájas érintkezésnek el nem tagadható nyomaival vonult aztán be falujába — gyalog; Nem csoda, ha püspök úr — bizonynyal mult évi tapasztalatai után — már eleve tiltakozott a banderiumos sallangok ellen, de a melyeket népünk hyperloyalitása elengedni egyáltalában nem akar. A nagy-berényi csekély népességű egyház parochiális udvarán Dömény József lelkész fogadta és üdvözölte a főpapot, hivatkozva az egyház erőtlensége s szegénységére is, de a melynél nagyobb szeretettel azért a fényes és gazdag egyházak sem várhatják őt. Szász Károly püspök úr, kit bámulatos találékonysága soha sem szokott elhagyni, s ki minden szóra az épen illő választ adja, gyönyörűen válaszolt az üdvözlő szavakra, mondván, hogy ő természeténél s szíve érzelmeinél fogva épen úgy, sőt mondhatja inkább szereti a kicsinyeket, mint a nagyokat; inkább a gyengéket, mint az erőseket; inkább a szegényeket, mint a gazdagokat ; és sokkal inkább örvend, ha ezek szeretetét tapasztalja. A szegényes külsejű, kisded imaházban tartott megható beszéd is ezen alaphangot tartotta meg aztán mindvégig. »Eljöttem — úgymond — mint az édes atya siet szükségben levő gyermekéhez, eljöttem hozzátok atyai szeretetem melegével, hogy megkérdezzem, megismerjem bajotokat, hogy segítsek rajtatok s vigasztaljalak titeket kedves gyermekeim U Felidézvén aztán a hívek emlékébe a 29 év előtti gyászt és siralmat, midőn e ki-
