Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-01-09 / 2. szám

házi körébe vissza — s a staius kormányzatától, — melynek minden ágaiba beszőtte magát, elutasíttatni nem fbg.« »Magyarhonnak még nincs valódi történetirása. Katona, Pray, Istvánfi, Bonfin katholikus papok voltak, így a jeles Horváth Mihály is, ki — politikai szabadelvűsége mellett az aristokratia ellen — szorgalmasan kikerült mindent, mi a magyar kath. papságra árnyékot vonhatott, holott ily főtényezőt a magyar történetben nem volt szabad ignorálni. Engel, bécsi udvari tanácsosa I. Ferencnek, Fessler mysticus barát volt.* (Szalay László műve még ekkor nem jelent volt meg.) Végül amaz óhaját fejezi ki szerző: »Vajha hazánk sorsát vezérlő ^és vezérlendő status-férfiaink bajaink főforrását felfedezvén, bírjanak bátorsággal — egy következő crisis idején — megtámadni a csodaszörnyet és kivégezni azt; megemlékezvén Mirabeaunak mély bölcsességű szavairól : »il faut la Francé decatoliser*; megemlékezvén amaz örök időkre jellemzetes világtörténeti eseményről, midőn néhány száműzött puritán megalkotta túl a tengeren a valódi szabadság hazáját és higyjék el, győződjenek meg az emberi ész annyi próbatételei után a felől, hogy a hol a protestantismus meg nem élhet, ott a polgári szabadságnak nincs hazája /« A műben bevezetésül általános egyháztörténet bocsáttatik előre, melyben szerző főleg az eg) háznak az államhoz való viszonyát s a kettőnek a főhatóságért egymás ellen folytatott küzdelmeit vizsgálja s a történelem eseményeivel igyekszik megvilágosítni ama Tacitus által kifejezett gondolatot, hogy »Nemo unquam impérium, flagitio quaesitum, bonis artibus exercuit,« melyet a mű mottójává telt Macaulay ama szavaival együtt, hogy »A ki Németországban római kath. fejedelemségből protestánsba, Irlandban róm. katholikusból protest. grófságba megy át, azt tapasztalja, hogy a civilisatio alantabb fokáról magasabba lépett. Az Atlanti óceán túlsó részén ugyané törvény áll fenn. Az Egyesült statusok protestánsai messze hátrahagyták Mexico, Peiu és Brazilia róm. kath. lakosait. Alsó-Canada róm. katholikusai tespednek, míg körültök az egész continens pezseg a protestánsok tevékenységétől és vállalkozásaitól. A franciák kétségkívül oly erélyt és éitelmiséget fejtettek ki, mely méltán feljogosítja őket arra, hogy nagy népnek neveztessenek. De ha e látszólagos kivételt megvizsgáljuk, azt fogjuk találni, hogy csak megerősíti a szabályt; mert egy róm. kath. államban sem volt a róm. kath. egyháznak, több nemzedéken át oly kevés tekintélye, mint Franciaországban.* A munka nagyobb felét Magyarország papi kormányának jellemrajza képezi; annak fel iintetése, hogy a papság az egyes uralkodók alatt miként vezette az országot. Különös figyelemmel van a reformatió kezdetétől I. Ferencig történt eseményekre s azért csak az addigiakra, mert mint szerző mondja: »ettől fogva a legszükségesebb adatok hiányzanak.* íme az »Egyházi politika« vezérelvei, történetírásának tendentiája s a feldolgozott anyag kerete! Az általános egyháztörténeti rész c-ak a legfőbb adatok közlésére szorítkozik s ezek közül is a csak teljesen egyház- és államjogi természetű adatok érdeklik. E rész végén az egyház és állam közötti viszonyra nézve mintegy tanulságul vonja ki a történelem tapasztalataiból »a szabad egyház, szabad államban« elvét, hivatkozással az észak-amerikai egyesült államokra, hol minden vallásfelekezet egymással és a status kormányával békében él ; mert a status mindenik felett áll s a statusnak nincsen vallása, egyiket sem üldözi, sem pártolja ; a vallásoknak nincs birtoka, mindenik hívei segede'méből él s teljes szabadsággal működik önkörében: és itt a népek vallásosabbak és erkölcsiségük szembetűnőbb. {16. lap.) Ez általános részre csak ama megjegyzést kívánom tenni, hogy a míg folytonosan beszél az egyház és államok között vívott küzdelemről, sehol e küzdelemnek alapokára, igazi eredetére nem mutat rá; arra a jelenségre, hogy e küzdelem épen az egyház fejlődésének volt természetes következménye. A fejlődés mikéntje hozta ezt magával, a mennyiben az egyház az államban az ezzel való folytonos küzdelemben fejlett ki s mikor aztán megerősödött, akkor meg ő vette fel a harcot az előbb elnyomó állam ellen. Ez az ok és okozati összefüggés, a mely nélkül az egészet nem érthetjük meg. Fontosabb, nagyobb terjedelmű is s bennünket is közelebbről érdekel az előttünk levő mű második része, mely hazai viszonyainkkal foglalkozik. Itt nyilatkozik a maga egész teljességében szerző hazafias érzése, nemzete iránt való rendíthetlen ragaszkodása, felekezetének rendkívüli szeretete, a mely szeretet őt sok dologban elfogulttá, kizárólagossá is teszi; de ép e szeretetből kifolyólag sok megbocsáttathatik neki, ha történetünk egyes eseményeit vagy személyeit nem tudja is egészen objectiv álláspontról megítélni s ha nem lát az egész történetben egyébb mozgató okot, mint a hatalmaskodó s ármányos kath. hierarchia önérdekeit hajhászó cselszövényeit, gonosz tanácsait, hazafiatlanságát, izgatásait stb. Tisztelettel kell meghajolnunk az itt kifejezést nyert hazafias és vallásos érzések, a politikai és történeti ismeretek nagy bősége előtt — főleg, ha tekintetbe veszszük, hogy a negyvenes években, különösen magyar protest. egyházunk története mennyire a kezdetlegesség fokán állott, hisz azóta történt, a mi történtetéren; — de azért hangsúlyoznunk kell, hogy a történetírásnak ohjectivnek kell lennie. Bárminő tendentiával is történetet irni nem lehet. így untalan ki van téve az Író ama veszélynek, hogy a történelem egy vagy más tényei nem illvén be az a prioristikus tendentia keretébe, meghamisíttatnak, vagy sokszor igen nagy horderejű eseményeknek egészen kicsinyes dolgok tüntettetnek fel rugóiul, mert esetleg ezek felelnek meg előfeltételünknek. Mert pl. tökéletesen igaz, hogy egy Szelepcsényit, egy Bársony Györgyöt stb. aljas hierarchikus intolerantia vezetett működésében; de egy Pázmán Péterről, bármennyi kárt tett is ellenreformatiójával a prot. egyháznak, minden elfogulatlan történetíró kénytelen elismerni, hogy működésében őt egy magasabb eszme vezette : egy egységes Magyarország létesítésének eszméje, hogy ezt az amugyis meggyengült országot ne szaggassák még jobban szét a felekezeti harcok és nem pusztán amaz, az iró által említett rögeszme, hogy a monarchiát egyedül a r. kath. hierarchia, ezt pedig csak a jezsuitismus képes fenntartani. (98. 1.) Vagy annak, hogy a II. József türelmi rendeletével a protestánsok nem voltak megelégedve, oka abban rejlett, hogy »rendelet* volt s a protestántismus tolerált vallássá tétetett, holott már előbb »recepta religio* volt biztosítva országos törvények által és nem abban, hogy az izgató kath. papság, a megyéket és világi katholikusokat bolygatta fel ellene. (142. 1.) Vájjon hát Mátyást nem a magyar nemzeti párt tette uralkodóvá, hanem, mint szerző mondja, III. Calixtus követe Carvajal János által segíttetetett a királyi trónra, a titkon ellene ármánykodott s az Újlaki—Gara olygarchiai párthoz tartozott magyar papság dacára ? Azt csak ex eventu lehet állítni, mit itt Jakabfalvy mond: »A róm. katholicismusnak nagy szüksége volt ily erős és vitéz fejedelemre a törökök és hussiták ellen* stb. (52. I.) Azt, hogy minő fejedelemmé