Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-04-17 / 16. szám

firmándus gyermekek közül sokan a III. és IV. osztályból kerülnek ki, kiknek rendes lecke óráik vannak, még a köteles vallástanból is, nem különben találkoznak iskolába nem jártak is, hogy már a tanító ezen különböző értelmi fejlettséggel s lelld tehetségekkel bíró növendékeket egyen-egyen az ő felfogásuk s jellemük szerint oktassa, akár az iskolai órák körén belül, a mi pedig semmi áron meg nem engedhető, akár azokon kívül, méltányossági szempontból nem is követelhető, de ki sem vihető. Ami a tanító iránti bizalom és tekintély kockáztatását illeti, eltekintve attól, hogy itt semmi más érdek figyelembe nem vehető, mint pusztán maga a konfirmációi előkészítés alapossága és haszna, én nem tudom megfogni, hogy mily mértékben mozdítja elő a tanító iránti bizalmat és tekintélyt az a tény, ha ő a most kézen forgó katekismusnak valamelyikét könyv nélkül bemagoltatja. En úgy vagyok meggyőződve, mert úgy is tapasztaltam, hogy a tanítók iránti bizalom és tisztelet, az ő hivatalos teendőik hiv teljesítésében s kifogástalan erkölcsi magukviseletében oly erősen gyökeredzik, hogy azt a konfirmációra való előkészítés teljesítése vagy nem teljesítése sem meg nem ingatja, sem nem növeli. Azt is mondja cikkíró, igaz, »hogy a tanítók meglehetősen túl vannak terhelve,® hanem aztán ebből nem azt vonja le, miszerint a konfirmációra való előkészítés rájuk erőszakolásával ezt a túlterheltetést a magunk részéről ne fokozzuk, hanem azt, hogy miután szerinte »a felekezeti iskolában a konfirmációra való előkészítés mindennél előbb való, arra a melléktárgyak félretételével is okvetlen lehet és kell időt szakítani.« Szükségtelennek tartom, ezen állítással szemben az egyházi vagy állami és községi iskolák feladatát és célját körvonalozni és kiemelni, de lehetetlenség mégis azt az életigazságot és elvitázhatatlan tényt fel nem említenem, hogy bármily jellegű legyen is valamely iskola, a gyermeket úgy a gyakorlati, mint a lelki életre szükséges előismeretekbe kell bevezetnie, vagyis úgy az egyházi, mint a polgári társadalom értelmes és hasznossá lehető tagjául kell előkészítenie és ha ezeknek egyike vagy másika háttérbe szoríttatik : az oktatás, a nevelés egyoldalú leend, melynek nemcsak maga az egyén, hanem mindkétnemű társadalmi élet kárát vallja. Vájjon cikkiró ezen állításával szemközt a községi és állami iskolák célja hogyan lenne meghatározható ? De még ezen kérdésnél az is dönt, ha vájjon a konfirmációra való előkészítés szorosan és közvetlenül az elemi iskoláztatás körébe tartozik-e ? A mint e kérdésre valamelyikünk »igen« vagy »nem«-mel válaszol, a szerint fog a konfirmáció előkészítésének ki által leendő teljesítés felett véleményt mondani. Én részemről a már felszámlált és más fontos okoknál fogva is »nem«-mel felelek, épen ezért a konfirmációi előkészítést a tanítók kötelességei közé nem sorozom. A pap nagy elfoglaltságából merített argumentumot tárgyalja a d) pont. Hogy a lelkipásztor vagy tanító van-e »a nap mint nap előforduló hivatalos teendők s családi gondok miatt is« jobban elfoglalva, ezen ügy eldöntésénél számításba nem jöhet, azonban eltekintve a részletes mérlegeléstől, annyi megállapítható, hogy a tanítónak ha nem több, de ugyanannyi napi teendője van, mint a lelkipásztornak. — A tanórák betartása, a tanítványok magán dolgozatainak átnézése, kiigazítása, önmaga képzése, a temetések, melyek nagy részénél itt a mi vidékünkön, a lelkipásztor szolgálata nem vétetik igénybe stb., nem kevesebb időt és fáradságot kiván, mínt a lelkipásztorok hivatalos napi teendője. A családi gondok is, nem könnyebb súlylyal nehezednek a tanítók vállaira, hiszen ők még inkább nem ülnek az egyptomi húsos fazekak mellett s házas életük hasonlóan szokott megáldatni, mint szép termő vessző. Az elmondottakra támaszkodva már, ismételve ki merem mondani, hogy az olyan lelkipásztor, ki a cikkiró á'tal felsorolt vagy más kicsinyes okok miatt nem venné át a konfirmációra való előkészítést, nincs áthatva hivatásának ama kiválóan magasztos érzetétől és tudatától, mely szerint ezen előkészítés alatt az egyház növendék tagjaival, kiknek romlatlan szíve és kedélye minden jó befogadására alkalmas, megkösse a lelki atyafiságot, a szeretet és bizalom szövetségét, mely viszony az egyesek körüli lelki gondozást, a nagy horderejű belmissziói tevékenység áldásos sikerét leginkább megkönnyíii és biztosítja. Az ily eshetőség elhárítása végett szükséges már a »Zsinati törvények« 95-dik §-sa I. pontja alá is bevezetni: na konfirmáció és az arra való előkészítés.« Eszerint hadd legyen hát a konfirmációra való előkészítés azon mód és alkalom, melynek útján a lelkipásztor behatolhasson a gyermeki korból a felnőtt egyháztagok sorába lépendő növendékek lelki és szívvilágába, hogy aztán az élet különböző viszonyai között az egyesek természete, jelleme és hajlamainak megfelelőleg bánhassék el velük, s legeltethesse, táplálhassa őket, pásztorkodása mezején, az egyiket tejnek italával, a másikat keményebb eledellel is, mindnyájuk előtt magyarázván a hitigazságokat, oly nyelven, melyet ért mindenki. Hadd legyen a konfirmációra való előkészítés és maga a konfirmáció — nem mint cikkiró mondja — •»biícsu a tanítótóla, hiszen különben is 12 évvel konfirmálván, a gyermek miért búcsúznék a tanítótól? holott mint ismétlő iskolás 15 éves koráig annak oktatásában részesül; hanem hadd legyen lelkipásztor és önállóságra jutott hallgatói részéről egy oly közös ténykedés, mely őket benső lelki összeköttetésbe hozza, hogy ekként az előbbi a vallásosság és erkölcsiség igaz és jól ismert alapján célszerű berendezéssel építhesse tovább a Krisztus anyaszentegyházat. Másrészről azt is bevallom, hogy szintén nem vagyok képes megtalálni azon összefüggést, a mely búcsú és előkészítés s az ennek megtörténte után teendő hitvallás és fogadalom közt cikkiró által kerestetik és nem is a lelkipásztorhoz való beköszöntésül tartanám a konfirmációt, mert hiszen a lelkipásztor — még talán cikkiró sem tesz ez ellen kifogást, — ha csak fogyatékosan is, ismeri az Úr veteményes kertének csemetéit, hanem ha csakugyan beköszöntés, nem lehet más jelentősége, mint hogy a gyülekezethez köszöntenek be az ő lelki atyjuk a lelkipásztor vezetése és ajánlata mellett. A 12 éves kor alkalmas voltának támogatására felhozott nyilatkozatot érintetlenül hagyom, ez idő szerint az bevett szokás, én is ahhoz tartom magamat, de az előkészítés idejéül ismét ajánlom az áíta'am jelzett időszakott t. i. böjti úrvacsora osztástól Pünköstig, a mikor a nappalok hosszabbak,, a miért is, ha a tanteremben tanítunk, a mindennapi iskola leckeóráit nem rövidítjük meg, mivel az iskolai tanításnak vagy kezdete előtt vagy végezte után gyülekezünk össze, sőt kellemes napok járván, kint a szabadban vagy más helyiségben, p. o. a templomban is lehet tanítani, nem különben ezen időszak felhasználása mellett szól a gyermekek életideje is. Ezeknek elmondása után e tekintetben minden további disputa kikerülése végett, kijelentem, hogy én az általam felsorolt elvek és eljárás módozatait főleg a falusi népiskolák viszonyainak megfigyelése és egybeve-