Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-04-17 / 16. szám

csak a régi időket ismered, de most új időket élünk; az új idők szelleme más törvényt követ, mint a régi időké; ez seper, pusztít, rombol mindent, mi a modern kor szellemével, a józan észszel, a szabadság elvével ellenkezik. Hiú ábránd! Két-három évtized elég volt a kiábrándításra. A világtörténelem geniusa nem oly ideális természetű, mint a minőnek két-három évtized előtt gondolám, sőt ma már azt is belátom, hogy ez jól van így, s nem is lehet másként. Vén pecsovics 1 Nem tudott ugyan ez újabb két-három évtized sem kibékíteni a pápai intézménynyel, nem tudta velem feledtetni azt a sok könyűt, vért, üszköt, mely a pápaság nevét s történetét annyira átkossá s ádázzá tette apáink előtt; de azt megértette velem, hogy valamint nem egy nap alatt fejlődött ki a pápai intézmény, úgy nem is fog az egy nap alatt megsemmisíttetni. Mélyen s messze szétágaznak a pápaság fájának gyökérszálai az idők, az államok s a társadalmak rétegeiben, nem oly könnyen dönti ki azt az új idők vihara. Egyenként kell s lassanként lehet a fának minden egyes erősebb gyökérszálait elvagdalni, avagy az idők szuhának megemészteni, hogy a fa végleg kidöntessék. Több egykor erős gyökérszálat kiszakított már az új idők szelleme; de még van egy-két mélyre nyúló szál, melyeken át az életnedvet szívja. Egy ily gyökérszál a hagyományos szokás, vagy talán mondhatjuk: a fiúi kegyelet. Azt mondja az Úr, s azt mondja a világ történelemben is: ^megbüntetem az apák vétkeit a fiakban harmad és negyed íziglen* ; másutt pedig azt mondja : ^Ezer íziglen jót cselekszem azokkal, a kik engemet szeretnek és az én parancsolatjaimat megtartják/ E két mondásban ki van fejezve a gondolat, hogy a bűn megbüntettetik ugyan s pedig szigorúan, az utódokra is kiterjedőleg, harmad és negyed íziglen, de az erény, az Úr parancsolatainak megtartására még sokkal bővebb mértékben megjutalmaztatik, —- ezer íziglen. Egyik legkiválóbb példa erre a pápaság története. A mi rosszat egyik-másik pápa elkövetett, az meg lett bosszulva az utódokban is harmad negyed íziglen; de a mi jót elkövettek, azért meg lettek s meg vannak áldva ezer íziglen. Mi távol vagyunk attól, hogy a pápai intézményt az Antikrisztus creaturájaként s a keresztyénség ős ellenségeként tekintsük, mint a miképen tekintették protestáns apáink. Maga az a hosszú élet, s az a világra szóló nagy hatalom, mely ezen intézménynek adatott, tanúsága annak, hogy a pápai intézménynek meg volt az ő világtörténelmi hivatása, áldásos népboldogító hatása. A szabadságnak —• mondják —• legnagyobb ellensége a szabadosság, a túlhajtott szabadság; talán megfordítva is igaz, hogy a zsarnokságnak legnagyobb ellensége a túlhajtott zsarnokság. A sok apró zsarnok hatalma legbiztosabban megtöretik egy kimagasló zsarnok absolut hatalma által. Minél inkább félretolatik a fátyol az annyira romántikusnak rajzolt, magasztalt középkor történelme felől, annál borzasztóbb kép tárul fel előttünk. Féktelen zsarnokság, esztelen szeszély, állatias szenvedély; másfelől a legnagyobb mérvtí szolgaság, megaláztatás, nyomor, inség tűnik fel előttünk. Minden országban néhány durva lelkű főúr kezében van összpontosulva minden jog, hatalom és vagyon : a népek milliói pedig majdnem az állatok sorába lealacsonyítvák. Névleg s külsőleg keresztyénné lett az egész Nyugot-Európa, de tényleg messze megette állt az egykori műveltebb pogány államoknak. E nagy vadság és zsarnokság korában a papi és még inkább a pápai hatalom volt az, mely a kezében levő szellemi és anyagi fegyverekkel a vadságot szelídíteni, az állatias érzékies irány ellenében a szellemi, a vallás-erkölcsi irányt ápolni, diadalra juttatni, a zsarnokságot megtörni, a népeket felszabadítani törekedett. Vagy ha úgy tetszik, nevezzük más néven, s talán valódibb nevén a gyermeket. Hogy Nyugot-Európa vad műveletlen népei eredeti vadságukból lassanként kivetkőztek, hogy politikailag, társadalmilag nyomorult helyzetükből lassanként kibontakoztak, a szabadság, az emberi jogok iránt fogékonyakká lettek: ezt kizárólag a keresztyénségnek köszönhették. Ám de az egész középkorszakon át a keresztyénség képviselői a papok s legelső sorban a pápák voltak : és így mind az az áldás, melyet a keresztyénség jótékony hatása a népek lelkében fakasztott, mindaz a papokra s a pápákra szállott. Készséggel elismerjük, hogy bár most poshadt, ízetlen a gyümölcs, de egykor üde, üditő s ízes volt. Az a pápai szék, mely az utóbbi 4 — 5 száz év alatt átka s nyomorgatója az emberiségnek, a korábbi 4 — 5 száz év alatt ennek áldása volt; mely az utóbbi félezer év alatt makacs ellensége a szabadságnak — bármely téren nyilatkozzék is az, — az évezrednek első felében makacs s majdan diadalmas ostromlója a zsarnokságnak, lelkes védelmezője a népek jogainak. A pápai korlátlan hatalom kifejlődésével gyengíttetett, fékeztetett a népeket eddigelé nyomorgatott kisebb zsarnokok hatalma. Egykor jót tett a pápai szék az emberiséggel, Isten parancsolatai szerint emelkedett és a népek hálásak maradtak hozzá sokáig, ezer íziglen. De hát az új kor felvilágosultsága, a szabad szó, a szabad sajtó talán mégis meggyőzhetné az