Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-01-09 / 2. szám

Más alkalommal, e becses lapok 1885-dik folyamának 16-ik számában >

Ultramontán történetírás* című vezércikkemben kimutattam, hogy Janssen történetírásának célja a reformatió előtti kort Németország vallási, egyházi és nemzeti virágzása idejének tüntetni föl, ezen aranykorszaknak erőszakos és gonosz felforgatásáért pedig az istententelen reformátiót felelőssé tenni. E célból a Lutherről szárnyaló híreket általános mondásoknak veszi, a régebbi pápista legendákat ügyesen a történelmileg beigazolt tények álarca alá rejti; időrendileg különválasztott tényeket egybekovácsol; idézeteit Luther iratai és leveleiből minden összefüggés nélkül használja, sőt értelmi összefüggésükből kiszakítja; negatív mozzanatokat emel ki, az azok megértésére szükséges positiv adatokat pedig elhallgatja. Llivatkozik ma már nem létező vagy általában nem létezett Luther-levelekre ; az u. n. kényes helyekből meg nem engedhető következményeket von, sőt a hol szükségesnek látja, erőszakosan meg is hamisítja, illusztrálván azon félelmetes kigondolt történetkékkel stb. Színleg a források alapján beszéli el ezeket, sokat szószerint is idéz belőlük s a ki azokat közelebbről nem ismeri, hajlandó, mint Schlauch, Janssen állításainak elfogadására. íme ezen férfiú s ilyen történetírás Schlauch ^ragyogó* beszédének főforrása! S erre támaszkodva visszautasítja azoknak nézetét, kik az emberi közművelődés korszakai közt a középkort tartják a legsötétebbnek, mert hát ?

ma az országok, a városok, a családok könyv- és levéltárai megnyíltak s az annyira gyalázott kornak sokáig eltemetett és befalazott tanúi megszólalnak, elfeledett események feleleveníttetnek, elferdített tények helyreigazíttatnak, sok állítás rágalomnak tűnik ki, sok részrehajló Ítélet helyesbíttetik, a tudomány és művészet kincsei meglepő világításban állanak elő* stb. Nagyszerű igazság, azonban nem alkalmazható a középkorra, mivel annak eseményei koránt sem bizonyítanak amellett, hogy e kor-anyagi jóllétben, tudományosság meg népnevelés dolgában, vagy pláne a vallásosság és erkölcsiség terén magasabban állott volna a XlX-ik század' 2-ik felénei, habár Hagenbach-al el is ismerjük, hogy a középkornak határtalan vadsága sok tekintetben párosult annak mély kegyességével. Azon tételnek, hogy ^a. középkor különösen a XlI-ik századtól kezdve az emberi szellem... szívós kitartását és a nyers erő elleni küzdelmét és győzelmét a legérdekesebb sőt a legfényesebb világításban tünteti elő/ ellentmond magának a katholikus egyháznak s fejének, a pápaságnak története s a ki erről meggyőződést óhajt szerezni, olvassa figyelemmel Neander, Gieseler, Baur, Hasé, Kurtz vagy Ilerzog jeles egyháztörténeti munkáinak középkori részét. Hiszen a pápaság megőszült a maga bűneiben s a középkor végén teljesen kiélt intézménynek bizonyult be. A legnagyobb romlottság gyakran a pápai udvarnál volt napirenden s a y

sötétséget* igen gyakran ^az egyház* idézte föl, , melynek pedig, mint szövétneknek központul kellett volna szolgálnia minden szépnek és nemesnek.* Ezt bizonyítják a reformátiókorabeli fejedelmek magán- és nyilvános panasz-iratai s ezt bizonyítja Sz. Bernát is, ki ugyancsak sötét színekkel festi az örök városnak középkori lakóit 1 Pedig sok ideje volt a pápaságnak nagy hatalmának birtokában a keresztyén népek nevelésére, de hogy mint nevelt: nyilvánvalóvá lett akkor, midőn előbbi engedelmes tanítványai Önállóságra jutottak. A tudós püspök a középkor uralkodó világnézetét abban látja, hogy „egy Isten, egy császár, egy hit, egy birodalom volt, mely vallási tekintetetben a pápa, világi ügyekben a császár által kormányoztatik.* Ezen sajátságos középkori nézet igazságát rég meghazudtolta a történet s épen ez „egység" elvén ment tönkre a középkor. Hogy >

egy hit* tényleg nem létezett az egyházban, rég kimutatta a történet, mint a keresztyén tan fejlődésének története; a középkori császári eszme számára pedig ma már, a modern eszmevilágban, nincsen hely, mert Isten rendelte azt akképen, hogy a felsőség s a nemzetiségek sokkal magasabb jelentőségre jutottak, a mint az a középkori pápaság alatt lehetséges volt 1 Janssen alapján megemlíti Schlauch, hogy ^Rómában 1475-ben 20 nyomda volt s hogy >a biblia a 15-ik század végéig majdnem száz kiadást ért,* sőt Janssen a XV-ik századból származó nyomtatványok számát 30 ezerre teszi, s megjegyzi, >hogy az ország előkelői, a köznép, férfiak és nők sok könyveket birnak és olvasnak belőle és tanulnak.* Ezeket elolvasva, önként azon kérdés merül föl: ha a középkor a közművelődést és egyéni szabadságot oly annyira respektálta, miért irtózik hát Róma ma a műveltségtől, miért átkozta el Pius a Syllabusban és XlII-ik Leo pápa a maga encyklikáiban a modern eszmevilágot s menekül a korlátolt szemináriumi műveltség falai közé?! —- S ezen általános fényes műveltség beigazolására hivatkozik Schlauch Janssen alapján a óo egyetem mellett Lutherre is, ki 1521. azt irja; ^most oly éles eszű és értelmes emberek vannak, a kik semmit sem hagynak vizsgálatlanul, úgy hogy most egy husz éves ifjú többet tud, mint azelőtt husz dactor,* mely idézet, a maga természetes összefüggéséből kiszakítva ép oly kevéssé bizonyít a középkornak állítólagos fénylő műveltsége mellett, mint Luthernek 1524. és 1525-dik évekből származó s