Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-03-06 / 10. szám

szól az oklevél: manum dextram ipsius domine regine ictu hostili sui gladii proh dolor 1 amputare, nostramque manum similiter dextram gravi'er vulnerare, alterius quoque filiorum nostrorum sotularis anteriorem partém seu acuciem abcidere iam non extimuerat« etc. Ez ismeretes volt ugyan eddig is, de kevésbé szabatos szövegben. Szintén általános magyar történelmi fontossággal bír, hogy e kötetekből több királyi hadbaszállás ideje pontosan meghatározható. Ily helyek: 1.86; 252; 256; 261 (1365 : versus bulgaros) ; 480 (1396: contra turkos) ; 499; 506. II. 53. 208. Hazai jogszokásaink ismeretéhez e gyűjtemény csak úgy ontja a becsesnél becsesebb adatokat. A perdöntő bajvívások történetéről Pesty Frigyes egy igen értékes művet írt, melyet a jelen mű II. 226. lapján olvasható párbaj nem illustrál bővebben, de már a II. 255. lapon olvasható adat, a határidő kitűzését illetőleg, a Pesty által em'ített *) Mátyás király koránál előbbre, 1447-re utal, a következőkben : »et ne ipsius duelli dimicacio ad crepusculum noctis differatur, statuimus et comnrsimus, ut quecunque ipsarum parcium ante pulsum vesperorum erectis tentoriis pugi'em suum equum ascendi dictumque duellum dimicare non fecerit, talis parte pro in ipso duello succumbenti convicta permaneat et habeatur eo facto « A határ járási eskütétel módjáról becses adat olvasható a jelen mű I. 280. lapján. Arany Jánosnak, »A hamis tanu« című költeményében a ládányi vén Márkus, egy darab ládányi földet készített jó előre ta'pa alá, s úgy esküdött, mentalis reservátával élve : Hogy az a darab föld Nem tárcsái birtok, — ládányi határ az. Az említettem adatból azonban világosan kivehető hogy már 1366-ban ilyféle csalás lehetetlenné volt téve, a következő eljárás folytán : ».. .. resoluto cingulo discalciatis pedibus et terram super caput suum levando ac generaliter dicendo prout moris est iuxta regni consvetudinem iurare super terram, super eo ut dicta litigiosa terra intra ipsas metas vei signa demonstrata vei de novo per eum demonstranda, semper et ab antiquo ad dictas possessiones .... iure hereditario ipsis pertinentes pertinuit* A Károlyi oklevéltárnak azonban egyik legfőbb értéke abban áll, hogy mivel az okmányok jobbára a Tisza mellékén, tehát per excellentiam magyar vidéken készíttettek, a tiszta magyarságnak számos, becsesnél becsesebb nyelvtörténeti emlékét őrizte meg. Géresi ezen okiratbeli ritkább magyar szókat nem magyarázza; nem is győzte volna ! Csak itt-ott tesz megjegyzéseket, melyek többé-kevésbé találók. »Laurencius helyett — úgymond (II. 104.) — Laancz áll, ami arra mutatna, hogy a Lancz vagy Láncz név a Lőrincznek egyik magyar variánsa ; jóllehet a genealógiai összevetésekből s más világosan szóló adatokból inkább az tűnik ki, hogy Lancz nem egyéb, mint a Laczk, Lácz = László névnek n hanggal bővült alakja.« A közlőnek abban igaza van, hogy Lancz, Laczk, Lácz, nem Lőrinc, hanem László. De úgy véljük, hogy etymologiája hibás. Lancelot, a francia lovagok, a mi lovagjaink mintaképeinek kedvenc neve révén jöhetett át nyelvünkbe a László név. Lancelot-ban is ott van a Lansz vagy Landz, magyarul ejtve a. m. Lancz; Lancelot francia kiejtéssel annyi mint Lá(n)szló (az n orrhang), vagyis majdnem ugyanaz, a mi a magyar László. *) Pesty Frigyes: A perdöntő bajvívások története Magyarországon. Pest, 1867. 147. 1. A középkori latinság tekintetéből fontos ez oklevélgyűjteményben, hogy előfordul benne 1402-ről (I. 516) Sicientes, mely szombat, Géresi pontos meghatározása szerint a Laetare vasárnap után esik; továbbá clicius, a. m. étekfogó ; *) bucharius, a. m. pohárnok, mely közönséges szó ugyan, de érdekessé teszi Géresi magyarázata, mely s érint »buchar vagy bocher nem egyéb, mint a szlávból (melyikből?) átvett pohár, németűi Becher s innen bucharius. Magyar nyelvi szempontból még becsesebb a Károlyi oklevéltár. Gyakran fordulnak elő benne az állatvilágból kölcsönzött keresztnevek, mint Tyúk, Lúd, Liba, Pisién, Kakas, Csirke, Madár, Falkus, Csikó stb. (I. 159.), lovak színei : kekpegh (a. m. kékpej, II. 69) kék ló, pt-j paripa, szárszeg ló (?), roh ló, szár paripa (? III. 393-) I pénznemek, 14.31 : »quarto« nevű új forint (II. 133-)í T

432 :

monete fyler vocate (II. 143); lisimachus arany (III. 604. IV. 224.), mely a XVI. s XVII. században gyakori ; paraszti szolgálat és tartozásra vonatkozók, mint akó-zab, tretina, mely tótul a. m. harmad, disznó váltság (III. 541, 5 51), szerjárás, pázsit-disznó (a parasztok »disznajokból pázsit tizedet adnak«), karácson tyúkja, s az ismeretes füst vagy keresztyén pénz (IV. 283-308.) Itt találom legelébb, már 1566-ban em'ítve e ritka tájszót »futa« : két selyem paplannak való futa, úrnak való (III. 366. IV. 22 2.).« Á futa, Orbán Balázs szerint a székelységen annyi mint hosszú, széles szövet, melyet válltól csípőig viseltek a székely nők öltözetük fölött. E szót Jókai is felhasználta egyik újabb regényében (Bálványos vár. I. 78.) Eleddig egészen ismeretlen szók: réz focskandó (III. 365), jakub (IV. 219), pokol-malom (IV. 310), angiitbor (IV. 340.) kaporna, mint patikai szer (IV. 469). Kétszer említtetik a bebzonar, melyet a kiadó mindkét ízben megkérdőjelez (IV. 225. 226.). Ez azonban ismert tárgy t. i. annyi mint bezoár-kő, melyet V. Károly császár a pestisről tartott jónak, s melynek porát (pulvis bezoardicus) doktor Köpeczi, Bornemissza Anna orvosa, gyógyszerül alkalmazta. Ismert szók különös változatokban igen gyakoriak, így pl. aklaci dolmán (tán atlacPIII. 361); fajlongis (IV. 27. 214), mely rendesen fajlandis; pászmány (IV. 25.), másutt paszamán vagy paszománt; héjuz köröm (IV. 421), melyet rendesen jahuz, hiúz vagy János-körömnek írnak; s melyeknek egy ugyanazon, amuletet jelentő értelmét egy külön cikkben mutattam ki néhány évvel ezelőtt **) ; demécki és deméci szablya (III. 361, 362); blask (III. 227), mely, amint Cellini: Trattato dell'orificeria, cap. 4. nyomán kimutattam a. m. az olasz balascia, balascio, rubin balascia, nálunk balassa, rubint pallás, török rubint, rubint valas, balast, balázs rubint, rubint bálás, rózsa rubint néven fordul elő, ***) de mint blask még eddig sehol. Van egy zomálcz is (III. 430), mely alakban a zománc itt jelenik meg ötödször; először 1582-ben (Radvánszky II. 57.), aztán háromszor fordult elő 1600-ban (Történeti lapok, I. 53). A gamahó, melyről kimutattam, hogy a. m. cameo, több ízben (III. 431. 603. 604. IV. 26.); a tábla gyémánt, vagyis sima, lapos gyémánt, ellentétben a hegyes, szeges vagy szegremetszettel, egyszer (III. 603); boncsok, csemelet, majc, palack, násfa, *) V. ö. Wenzel: Árpádkori új okmánytár. IX. 77—78. I. **) A »János köröm.* Adalék a régi amuletek történetéhez, Ballagi A.-tól. Pulszkv-album, 123 —126. 1. ***) Ballagi A.: Kecskeméti W. Péter ötvös-könyve, 139. 168. 179.