Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-03-06 / 10. szám

s több efféle ismeretes avult szók nagy mennyiségben fordulnak elő. A fringia szablya már 1566-ban említtetik (III. 363), világos bizonyságot szolgáltatva arra, hogy e szó nem a Rákócziak korának ta'álmánya s az a híres anagramma: »Franciscus Rákóczi In Nomine Gentis Insurgit Armis« nyelvtö téneti jelentőséggel nem bír. A XVII. század élénk vallási és politikai küzdelmeit aránylag csekély számú levél és okirat tünteti föl a Károlyiak levéltárában. De a melyek azokról szólnak, rendkívül jellemzők. A két felekezet közti ellentétet érdekes világításban mutatja be Károlyi Mihály szatmári főispán és rozsályi Kun István, Szatmármegye két legnagyobb családja sarjadékinak végrendelete. Rozsályi Kun István, e hatalmas főúr, 1659-ben tett végrendelete minden sorában az »igaz keresztyén orthodoxa vagy igaz reformata helvetica religio« iránti buzgalmának, lelkesedésének, másfelől a »bálványozó pápistaság« iránti feneketlen gyűlöletének ad kifejezés. » Mindezeket — úgymond — az édes feleségemnek úgy hagyom, hogy ígaz reformata helvetica religióban állhatatos légyen, és pápista emberhez férjhez ne menjen, se pápista ceremóniákkal, se titkon se nyilván ne éljen, sőt pápista szolgákat és cselédet tudva és szántszándékkal ne tartson. Ha peniglen különben cselekednék, tehát in hoc deplorando casu, .... azoktól elessék. De hiszem az fölséges istent, hogy mind igaz helvetica vallásban megtartja holtiglan, mind istenfélő igaz reformata evangelica religióban levő férjjel megáldja, és tőlem legált jószágimnak bírásában megtartja.* Károlyi Mihály végrendelete ép ily rendületlen ragaszkodást tanúsít a róm. kathol. vallás irányában. 1626-ban kelt végrendeletéből egész terjedelmében közlöm azt a részletet, melyben a nevezett szatmári főispán leírja mikép és miért lett kálvinistából katholikussá. »Mit cselekedett mégis — úgymond — több szent kegyelmességet velem az tellyes szent háromság isten? Mikor volnék 29 esztendő tájban (tehát 1614 köriil), az ő szent lelkének malasztjával föl indéta lassan lassan, hogy elmélkedném az ő igaz anyaszentegyházának bizonyos látható voltárúi és abban az ő igaz tiszteletirűl, melyrűl még az emiétett kegyelmes császárunknál laktomban is (két évig volt Bécsben az udvarnál mint asztalnok) gyakor lelki sugallásokat öntött szívemben ; de az én világhoz való akkori szeretetem és bűneimben való gyönyörködésim, mellyek igen sokak voltak, kikkel az én velem jól tött istenemet bántottam, gátolták meg bennem arról való jó szándékimat; de az mint irám, az tájban megindétván újobban szent lelkével arról az én gondolkozásimat, s rettegtetvén az én bűneimtől engemet, tudakozni kezdém és olvasni az catholicus könyveket; végre annyéra megvilágosítta malasztjával külsőképpen az lellá atyám páter S. Jesuita renden való szent életű tanító által, hogy az igaz régi szent apostoli keresztyén anyaszentegyháznak az igazi római catholica religiónak igaz ismeretiben és társaságában béhoza; mely ez világi kegyelmességi között ezt az idvosségre való szent áldását adá nekem, mely kívül nincs idvösség.* Loyolát 1609-ben avatták szentté, s ez időszak jelzi a jezsuiták hatalmának tetőpontját. Ezen korba, 1614-re esik Károlyi Mihálynak, vagyis valamennyi most élő Károlyi ősapjának convertálása a jezsuiták által. E térítés roppant következményekkel járt, s kifolyása volt a jezsuita-politika azon alaptörvényének, hogy mindig fészkében kell fölkeresni az ellenséget. Egy Bethlen Gáborral sógorsági atyafiságban álló, szatmármegyeí vagyis tiszta kálvinista főúri család megszerzése a jezsuita s azzal együtt a dynastia érdekei számára, országos fontosságú nagy esemény volt akkor, s még inkább azzá vált az idők folyamában. Ettől fogva a jezsuita-rend eltörléséig a Károlyiak és a Jézus-társasága szoros kapcsolatban, mondhatni szövetségben állnak egymással. A convertifa Károlyi Mihály legidősb fia Ádám a főispán, anyjával született Segnyei (t. i. Sennyey) Borbálával s öcscsével Lászlóval egyetértőleg, 1649-ben megmegtelepíti a jezsuitákat családjuk ősi fészkében Nagy-Károlyban (IV. 346) Ugyanazon László főispán a jezsuiták iránti buzgalmának elismeréseül 1666-ban már abban a megtiszteltetésben részesül, hogy Oliva János Pál jezsuita generális Rómából okiratot küld hozzá, melyben őt és nejét a jezsuita-rend minden szentségeinek és szent gyakorlatinak részeseivé teszi (IV. 466.) A kassai jezsuiták hű szövetségesei a családnak az egész XVII. században. Több oklevélben jelennek meg előttünk az irodalmi nyelvöltögetéseiről ismeretes Sámbár Mátyá<=, Matkó ellenfele, továbbá Tyúkodi György és más jezsuiták, mint a Károlyiak barátai, tanácsadói, udvari papjai, gyermekeik nevelői, vagyoni és politikai ügyeiben közbenjárói és tudósítói, akik a Károlyiaktól vett jótétemények fejében ügyességüket, munkásságukat s szertelen nagy befolyásukat felhasználják a család emelésére. És itt nem nyomhatunk el egy megjegyzést a IV. kötetnek Géresi úrtól írt előszavára vonatkozólag. >A Károlyiak — úgymond — a Tiszántúl lakó nagy nemesi családok között az elsők, egyideig majdnem az egyedüliek voltak, akik a protestantismusról ismét visszahajlottak a catholicus hitre, még olyan időben, midőn azon a vidéken a catholicus vallás politikailag inkább kárral, mint előnynyel járt.« Ez igen eszélyesen van mondva, de ha a tiszaháti s szamosközi politikai viszonyokat egészökben vesszük szemügyre, úgy találjuk, hogy nem eléggé indokolt, ha pedig a következményeket, akkor úgy találjuk, hogy egészen tarthatatlan állítás. Szatmármegye, mint a tizenhárom vármegyének egyike, állandó Eris almája az aggressiv császári vagy királyi és az erdélyi nemzeti fejedelemi hatalom között. Hol az egyik, hol a másik kerül felül. Gyakorlatban a dolog úgy állott, hogy valahányszor a különben is nagyobb hatalmi eszközökkel rendelkező császári vagy királyi hatalom győzedelmeskedett, a szatmári főispánságra, mivel a megyében egyesegyedül a Károlyiak voltak kathoükusok és jezsuita-confraterek : nem is jöhetett más család combinatióba. Ellenben az erdélyi fejedelem, régi hitéhez hű százakra menő kálvinista családból válogathatott minden időben. A Károlyiak dicsvágyó családja tehát mindenkép előnyösebb, bár nem minden veszedelem nélküli helyzetet teremtett maga számára, midőn a coetusból kiválva, távoleső nagyhatalmakhoz, t. i. a császársághoz és a jezsuitismushoz kötötte hajóját. A Károlyiak egyházi s politikai magatartása mindössze egy ízben bizonyult hátrányosnak érdekeikre nézve. A jezsuita-telepítő Károlyi Ádám, II. Ferdinánd alatt Szatmármegye főispánságát viselte ; e méltóságától azonban a hitbuzgó I. Rákóci György megfosztotta, s a végrendeletével föntebb jellemzett úgyszólván rajongó kálvinista rozsályi Kun Istvánt tette a megye főispánjává. A mint azonban Kun István meghalt s II. Rákóci György eljátszotta apai örökségét, 1660-ban I. Lipót ismét visszahelyezte Károlyi Ádámot a megye főispánságába, egyszersmind szatmári várkapitánynyá s királyi tanácsossá tette. Több mint kétszáz esztendő leforgása alatt, le egész ama dicsőséges 1848/49-ig, e főispáni letétel az egyetlen