Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-02-27 / 9. szám
ezek, míg áldozatokat viszünk nekik, de hidegen megvetőleg fordulnak el, ha áldozatot kérünk tőlük. Egyházunk felvirágoztatása nem egyik vagy másik politika diadalra juttatásától, hanem az egyház valódi híveinek lelkesültségétől s lelkiismeretes munkásságától, áldozatkészségétől függ. Vallásunk igazságainak, avagy egyházkormányzati s egyházpolitikai elveinknek győzelmét ne a világi hatalmasságoktól, ne a politikai pártoktól s ezek vezéreitől, a kisebb és nagyobb Bismarkoktól, hanem azoktól várjuk, a kik egyedül azon igazságok szolgálatában állanak, a kik kizárólag azon elveknek szentelik egész életüket. VI. Adorján, a hatalmas pápa még csak hozzá sem kezdhetett vallás-reformátori terveinek valósításához, az egyszerű wittembergi tanár pedig önzetlen lelkesedésével minden ízében reformálta a keresztyén vallás tantételeit. A hatalmas, a vas-cancellár megbukott másfél évtizedes küzdelme után egyházpolitikai elveivel: a Genf vasakaratú reformátora pedig már ezelőtt negyedfélszáz évvel teljes diadalra juttatta azon elveket, már akkor határozottan külön választotta az egyházat az államtól. Lutherekre és Kálvinokra van szüksége mai ' napság is egyházunknak, csak ezek fogják azt felvirágoztathatni. De meríthető egy másik tanulság is. Mint a tűz a vízzel, úgy a szabadság a zsarnoksággal soha ki nem békülhet; de az egyik téren szereplő zsarnok a más körben erőszakoskodóval könnyen frigyre léphet. A pápa és a kancellár éveken át küzdenek egymás ellen, növelni kívánván mindenik egymás ellenében hatalomkörét. Most látva, hogy a terv nem valósul oly köny- \ nyen, mint gondolák, békejobbat nyújtanak egymásnak s kölcsönösen támogatják egymás terveit. Egyházunk a szabadság elvén nyugoszik, a szabadság volt ennek szülője, éltetője, felvirágoztatója s ezentúl is az lesz azon lobogó, mely alatt győzni fog; s egyházunknak fő ellensége nem a katholikus egyház, hanem a zsarnokság, a mint ezt különösen hazai protest. egyházunk történelme igazolja. A magyar protestánsok a liberális katholikusokkal sokkal többször voltak szövetségben, mint ellenséges viszonyban. Ebből azután Önkényt következik, hogy nekünk protestánsoknak nem szabad hűteleneknek lennünk a liberális elvekhez semmi téren. Igaz, hogy vannak visszásságai, gyengeségei, néha bosszantó oldalai is annak a nagy s kezdetben talán éretlen liberálismusnak; de a szabadság legtúlzóbb kinövéseiben sem árt maradandólag annyit egyházunknak, mint a zsarnokság, még ha az a protestántismus j köpenyét viseli is. S ez a Bismark-historia mutat még mást is. Azt a pápaságot a reformátió kezdete óta általában, de kivált az utóbbi száz év alatt annyira rúgták, taposták, szidták, ócsárolták, birtokaitól megfosztották, majd nem halál hírét költötték; s annak dacára az még ma is nemcsak él, de uralkodik; nemcsak mint egy népes vallásfelekezet főpapja, de mint politikai nagy hatalom is még folyvást nagy szerepet játszik, még egy Bismark is, ha nehezére esik is vas derekának, meghajlik előtte. Mi ennek az oka? Alkalmilag majd megkisérljük feleletet adni reá, addig gondolkodjunk róla, eléggé fontos kérdés. F, A külföldi stipendiumokról. Az 1885. évi november hóban tartott ev. reform, egyetemes konvent megbízásából annak elnöksége 1886 febr 17-én 12/1885. s z - a - átiratában azzal a kéréssel fordult a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, hogy szerezze be a külföldi főiskolákban, a lelkészi és tanári pályára készülő mindkét prot. felekezetű magyar ifjak javára fennálló alapítványokra s egyébb jótéteményekre vonatkozó részletes adatokat. E megkeresés folytán a vallás- és közoktatásügyi miniszter felkérte úgy az osztrák cultus-, mint a közös külügyminisztert, hogy érintkezésbe tévén magukat a birodalmi tanácsban képviselt országok s illetőleg Németország, Anglia, Németalföld, Schweitz követségeível, őt kimerítően értesítsék a nevezett országok egyetemein s egyébb főiskoláin a mindkét felekezetű protestáns magyar ifjak számára fennálló alapítványok s egyébb jótétemények miben állásáról, a felvételi feltételekről s közöljék a netaláni alapító oklevelek tartalmát. A f. é. jan. 21-dikén érkezeit le Tanárky Gedeon aláírásával br. Vay Miklós, konventi elnökhöz e tárgyban a cultus-miniszter leirata. A leirathoz csatolt 21 darab melléklet, habár nem is egészen teljes, részletekig kiterjedő, de azért elég bő tájékozást nyújt a külföldön levő stipendiumokról. Csak a Hollandiában s illetve az utrechti egyetemen levő Bernhard és Alphen-féle alapítványokról nincs e mostani leiratban szó, a mennyiben ezekről a haagai követség már 1879 február 9-kén küldött felvilágosító adatokat s azokat a miniszter közölte is az összes ev. ref. püspökökkel még az 1879 nov. 2 kán 30399. szám a'att kelt intézvényével. Alkalmunk lévén a konventi elnök úr ő nagyméltósága szívességéből a most közlött hiteles adatokba betekinteni, azokból adjuk a következőket: Az osztrák cultus-miniszter 1886 aug. 17-kén kelt válaszában, támaszkodva a K. K. ev. Oberkirchenrath hozzá beadott jelentésére, azt írja, hogy az osztrák tartományokban csak a bécsi egyetemen van egy alapítvány — a Kollár János-féle, mely egy ág. hitv. ev. szláv nemzetiségű theologus ifjú számára tétetett. Az alapítvány tőkéje most 1800 frt névleges értékű állampapírokban. Mindkét protest. felekezetű magyar ifjak részére tett beneficiumnak tekinthető a Kovács János Baptist-íéle 1000 frtos alapítvány a bécsi ev. theologiai facultásnál. Ennek rendeltetése az, hogy a kamatokból magyar lapok és iroda'mi művek szereztessenek meg a facultás könyvtára részére. Ez alapítvány jelenlegi állása 400 frt névleges értékű állami járadékban és 100 forint tényleges értékben. Az alapítványt az Oberkirchenrath kezeli. — A Kollár féle stipendiumnak alapító levele is
