Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-02-13 / 7. szám

Krisztusról, kinek személyisége, tana és műve abból ismerendő meg, s kinek kijelentése a maga gyülekezetében vert gyökeret, ezen tan a theologiának és bö'csészetnek bármely felcserélését erősen tiltja. S e tekintetben is messze túlszárnyalta R. Schleiermachert. Hittani rendszerében sehol sem találkozunk bölcseleti tételekkel, mert minden az Írásból van levezetve, s azon vallásos erkölcsi igazságnak van alárendelve, melyet a kánonból ismerünk. Minden paktá'ás bármely bölcsészeti rendszerrel, az evangy. igazságának bármely felcserélése metaph. szemlélődésekkel, p. o. az aristotelesi, schellingi vagy hegelivel, feltétlenül ki van itt zárva. Minden rationalismus, mely a keresztyén üdvigazságot a természetes ismerettel azonosítja, sőt annak alárendeli, el van távolítva R. rendszeréből. Nem egészen találóan jellemezte ennek alapján R. theologiáját Lipsius,3

) a midőn azt alakilag positiv, tárgyilag pedig rationalistának nevezte. Ritschl theologiájának kantiánus vonásáról sokat beszéltek az ő ellenei. Hogy Kantnak üdvös jelentőségét a prot. theologiában s közelebbről a kiengesztelés tanában kiemelte, azon alig lehet csudálkozni annak, kinek ilyen dolgok iránt érzéke van. Kantnak tanát a szabadságról, mely elméletileg be nem bizonyítható ugyan, azonban mint feltétlen erkölcsi követelmény, sikeresen használta fel R. a tartozás s a kiengesztelés fogalmánál, melynek csak akkor van ethikai becse, ha nem mágikus módon hajtatik végre, hanem a szabadságból születik meg, mivel e szabadság minden erkölcsi vallásnak előfeltétele. Továbbá Lotze ismeretelméletéhez is csatlakozott R.^ akivel tagadja azt, mintha elméleti úton, az inductio, analógia vagy speculatio útján lehetne a transcendensnek ismeretére eljutni. Azonban ezen ismeretelmélet is megegyezésben van a kijelentés szükségességének bibliai előfeltételével, s a maga támaszát azon tényben leli, hogy minden vallás kijelentésen (vagy annak elferdítésén) alapul, s hogy soha sem tekinthető a vallás tisztán a tudományos gondolkodás szüleményének, mivel a bölcseleti világismeretnek célja különböző valami a vallásos ösztön szükségétől. A theologiának és bölcsészeinek Schleiermacher által követelt, de végre nem hajtott elkülönítése Ritschl által következetesen van keresztül vive, s Krisztus személye, igéje és műve az egyetlen vallásos tekintély, a mint az az első gyülekezetnek bizonyságában van letéve. A hivő gyülekezetnek, nem pedig a hivő egyéniség tudatának álláspontján épült föl R. hittani rendszere, s itt is haladás észlelhető Schleiermacher mellett. A bibliai kijelentés alapján definiálja R. a keresztyén vallást monostheistikus, absolut szellemi és erkölcsi vallásnak, a mennyiben az alapítójának megváltó élete alapján az Istenfiuságnak szabadságában áll, s az erkölcsi életre való szeretetből eredő ösztönzést magában foglalja, mely élet az emberiség erkölcsi átalakítására irányul. Ezen definitióba foglaltatik in nuce R. rendszeres theologiának egésze. Hit- és erkölcstan itt az istenországa legfőbb cél fogalma alá van foglalva. Hogyan jön R. a theologiára, mint tudományra ? Mint oldja meg a fennti definitióban foglalt antinómiát az istentőli függés és az emberi akarat szabadsága, továbbá a keresztyénség egyetemes érvénye s annak különös történeti megjelenése között? Erre nézve azt mondja, hogy a keresztyén isteneszmét, mely az Isten országában a világ teremtés és kiengesztelés végcélját jelentette ki, elméletileg csak azok bizonyíthatják be, a kik a szellemi élet önállóságáról, a természetben ural-3) A thüringiai lelkészi értekezleten Góthában 1884. szept. 24-én tartott beszédében. kodó causalitás törvényével ellentétben, meg vannak győződve, a mint p. o. az isten lételének u. n. bizonyítékai csak annak használnak, ki már előbb a gyülekezetnek élő bizonysága által a keresztyénség igazságára eljutott. A keresztyén isteneszme egyedül nyújtja a szellem jogos létének magyarázati a'apját szemben a természeti dolgokkal. Isten a természetet a maga országa s az emberi rendeltetés eszközévé teremtette és Krisztus kiválóan emelte ki az embernek főlényét az egész természet felett. A keresztyén isteneszme tehát a tudományos világismeretnek nélkülözhetetlen hypothesise. A gyülekezet keresztyén hitének, melynek alapja alapítója kijelentésének élő hagyományában van, nincsenek vallásos hypothesisei , a mennyiben ilyenekre csak azok vannak utalva, kiknek gondolkodása a hitet normáló krisztusi tekintélyen kívül esik. A keresztyén isteneszme, mely eredetére nézve különös valami, egyetemes érvényű igazságként jelentkezik mindazok számára, kik a szellemi szabadságot a természeti kényszerűséggel szemben s a természetet a szellem eszközének ismerik el, és rájuk nézve megállapítja a vallásos Önitélésnek s az erkölcsi cselekvésmódnak szükségességét, mely a keresztyénségben gyakoroltatik. A másik antinómia illeti az Istentől való vallásos függésnek az ember szabad önelhatározásához való viszonyát, melyet a keresztyénség egymás mellett állít. Ennek megoldását R. »theol. mesterkérdésnek« mondja, nem mint Dorner a maga hittanában a szabadság problémáját általában véve. Utóbbinak megoldása a bölcsészet, s nem a keresztyén hittan feladata, mely azonban nem rendelkezik azon eszközökkel, melyekkel annak megoldását az elméleti bizonyosság fokáig eszközölheti. Az emberi szabadság az embernek azon képessége, mely a célirányos akaratnak irányát határozza meg önállóan, mely szabadság nélkülözhetetlen követelménye az emberi szellemnek, mert annak tagadása ellentétbe helyezné őt összes gyakorlati cselekvésével. Ritschl most e szabadságnak törvényét keresi, hogy a választási szabadság önkényének elejét vegye s ezt az istenországában találja ; ép azért a ki istenországát cselekvésének céljává tette s akaratát a szerint meghatározta, a természeti ösztönök feletti uralomra juthat el. R szerint tehát az erkölcsi szabadság megoldása istenországa, mint a legfőbb jó fogalmához van kötve, s ezzel minden erkölcsi cselekvés a vallásos jónak bírásától tétetik függővé. * Már ezen eddigi fejtegetésekből is kitűnik, hogy a vallásos-erkölcsi központ, a melyből az egész rendszeres theologia levezetendő, istenországában van megadva, s Istennek ezen végcélja által meg van határozva ép úgy a teremtés, mint a megváltás és megszentelés ís. Ezen ország az Istentől maga kijelentésében a Krisztus által nyújtott legfőbb jó, a mint azt Krisztus a lakoma képében rajzolja ; ez egyszersmind azon legfőbb erkölcsi eszmény, melynek megvalósítására annak tagjai a szeretet törvénye alapján egyesülnek. Az ösztönzést erre az Isten szeretetének a Krisztusban való kijelentése által nyerik, nevezetesen a kijelentés igéjének isteni vezetése által, mely az embernek Öntevékenységét hívja fölr vagyis bűnbánatot és hitet eszközöl. Gyümölcse pedíg a helyes erkölcsi cselekvés, mely a maga egyetemes törvényét, személyes mozgató alapját az isten s a felebarátok iránt való szeretetben bírja. Krisztusnak élettevékenysége e szerint megváltó és istenországot alapító egyszersmind. Istenországa természetfeletti, mivel a természetes közösségi formákat: házasságot, családot, hivatást és államot mesze túlszárnyalja; de világfeletti is, ha világ alatt a természetes létnek összefüggését értjük, s