Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-02-13 / 7. szám

ennyiben láthatatlan és tárgya a hitnek. Istenországának a Krisztusban hívők annyiban nevezhetők, a mennyiben, a nemi, a társadalmi és nemzeti különbségeket mellőzve, kölcsönösen szeretetből cselekesznek s az erkölcsi érzelmek és erkölcsi javak közösségét eszközlik. Az istenországának ezen fogalma tisztán keresztyéni. Az őskori egyház istenországát az apostolok alapján kizárólag a keresztyén remény öszfogalmának, az egyházat pedig jelenleg létezőnek tartotta e földönt s csakis Ágoston érvényesítette azon vészteljes tévedést, hogy istenországa, mely a bűnországa mellett az egész emberi nemen vonul végig, jelenleg mint kath. egyház létezik, s hogy az ezeréves birodalom az egyháznak apostoli és püspöki alapításával és szervezetével veszi kezdetét. A reformátorok az istenországa fogalmát szem elől tévesztették, azonban analóg volt a »Krisztus országa®. A »regnum Christi spirituálé® lényegileg az egyháznak, mint a hívők közösségének reformátori fogalmával esik össze, a miben azonban R. szerint nincs kifejezve az erkölcsi cselekvésnek a szeretet indokából eredő közössége s Krisztusnak erkölcsi tekintélye. Ehhez járul, hogy Melanchton a Krisztus országáról szóló fogalmába a lelkészi hivatalt is fölveszi, tehát egy jogi institutiót, mely a hívőknek a Krisztussal való szellemi közössége fogalmához épen nem illik, s az ágostoni felfogáshoz való visszatérést jelent. Ritschl határozott különbségtétele istenországa s az egyház között szükséges és üdvös javításnak bizonyul be, dacára annak, hogy sokan épen itt katholizálással vádolják. Az egyház subjektuma a Krisztusban hívők közössége tekintettel annak erkölcsi cselekvésére, mely a legfőbb jónak a Krisztusban való kijelentése által jött létre. Ezen vallásos, vagy Schleiermacherrel szólva: symbolizáló cselekvés közelebbről a nyilvános cultusban, mint közös imában mutatkozik, mely a gyülekezetet az istenországában való közös feladatának, erkölcsi tevékenységének megoldására foglalja össze. Az egyház másik ismertető jele az istenigének vagyis az evangyéliomnak nyilvános hirdetésében, s a sákrámentomok kiszolgáltatásában áll. A hit a vallásos gyülekezet ezen functióiban a bűnbocsánatot látja bennfoglalva, melyet az egyes egyén nem az ő egyéni tartozási tudata alapján ér el, hanem a vallásos gyülekezet összessége van birtokában ezen legfőbb Jónak, s az egyes csak mint a gyülekezet tagja lesz benne részessé. Ügy az úrvacsora mint a keresztség a vallásos gyülekezeteknek s az egyesnek istentiszteleti és hitvallásszerű ténye, s ezekben is a gyülekezet fungál, mint a legfőbb jó birtokosa, melyet Krisztus neki meg is igért. Mint a gyülekezet cselekvényei, sákrámentumok és kegyelemeszközök is, a mennyiben a bűnbocsátó isteni kegyelemnek fennmaradását biztosítják, a melynek alapján Krisztus a maga gyülekezetét építette föl. Eszerint a bűnbocsánatot csak azon hivő érheti el, a ki részese a gyülekezet viszonyának az Istenhez ; jobban mondva : egyedül a gyülekezet a bűnbocsánat birtokosa, mely az egyesnek üdvbizonyosságáról kezeskedik, s azt az egyessel közvetíti. Ezzel Ritschl a hívőnek Krisztusban való istenhezi közvetlen viszonyát, vagyis reformátoraink »fides specialis«-át törölte, s azért nem ok nélkül vádolta Pfleiderer 4

) vallásbölcsész Ritschlt utokatholícismussal. (Folyt, köv.) Dr. Szlávik Mátyás. 4) »ReligLonsphilosopliie< I. 513 s köv. 1. KÖNYVISMERTETÉS. (A szerzőtől, iá. Szotyori Nagy Károlytól.) (Vége.) III. Megemlítendő még az énektanításra nézve, hogy a reformátiótól kezdve Magyarországon, az iskolai énektanításra a legelső kézikönyv, violin vagy G kulcsú hangjegyzés szerint, a tiszántúli reform, egyházkerület rendeletéből az 1846-ik évben megjelent azon »Enekhangzatos Könyv® volt, melyben foglaltatnak a magyarországi ref. egyházak nevezetesebb zsoltárai, minden dicséretei és temetési énekeinek hangzatai, rövid útmutatással az éneklés tanítására,« melyet néhai Zákány József debreceni főiskolai tanárral egyetértő'eg készítvén el, első kiadását s annak jövedelmét a főiskolának engedtük át s melyből az egyházi éneklést tanulmányozók az iskolai énektanításon kívül, Önszorgalmuknál fogva maguktól is elsajátíthatták a hangjegyek szerinti éneklést s mely még a naturalista orgonistáknak is mintegy első alap lépcsőül szolgált a további és könnyebbi előhaladhatásra. Ezekből tehát egészen világosan kitűnik, hogy a reformátiótól fogva, e művek megjelenéséig, semmiféle iskolai énektankönyv nem létezett; énekeinket az iskolákban kóta ismeret nélkül, csak hallomásból szájhagyományként tanították; orgonára énekeink kidolgozva nem voltak ; a kántorok és orgonisták legnagyobb része csak mint naturalisták, többnyire keresetlen, fülsértő accordokkal, szabálytalan, monoton, az összhangzattal ellentétben álló gépies módon tanultak be néhány énekdallamot, s egész életökön keresztül azokat használták. Számos egyházak csak azért nem készíttettek orgonát, mert nem igen kaptak alapos képzettségű jó orgonistát; de nincs is kellemetlenebb, mint azoknak, a kiknek jó hallásuk van s még inkább, ha a zenéhez is értenek, templomi istenitisztelet alatt egy kántor orgonázást végig hallgatni. Ezelőtt, ha egy kántor-orgonistaságra pályázat nyittatott, többnyire naturalista és kontár, kántorok és orgonisták jelentkeztek; e könyveim megjelenése és a debreceni s nagy-kőrösi ev. ref. felekezeti tanítóképezdék fennállása óta pedig egyik legnagyobb jutalmam az, hogy az éneklést és orgonázást tanulni szeretők száma mind inkább-inkább szaporodott ; s ma már az orgonista-pályázatokon a naturálista kontár orgonisták csaknem egészen kiszorultak s kényszerülve vannak azok is, kik tanítóképezdékben oktatást nem nyerhettek arra, hogy magukat a zenetudományban elméletileg és gyakorlatilag tökéletesítsék, és a szabályszerű orgonázásban lehető előmenetelt tegyenek. (Megjegyzendő, hogy az 1845-dik évtől fogva, már a képezdék keletkezése előtt, és azután is még éveken keresztül, fennállott saját magán zeneintézetemből több, kellő zeneismerettel és zongoratanítási képességgel biró orgonista és zongoratanító került ki.) Legyen tehát dicséret és méltó elismerés a tiszántúli ref. egyházkerületnek és kormányának ; a debreceni ref. egyháznak a debreceni ref. főiskolai tanárkarnak, a dunáninneni ref. egyházkerületnek és kormányának, s általában az összes ev. ref. egyházkerületeknek és egyházaknak, melyek mint kántor-orgonistának s ének- és zenetanárnak olyan tért és alkalmat nyitottak előttem, pártfogásuk által, hogy munkáimat kiadhattam. Egyszersmind elismerésemet nyilvánítom a fentebb említetteken kívül, mind azon pályatársaimnak s nagy számú volt tanítványaimnak, kik munkáim megszerzésé-