Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-07 / 6. szám

99 PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. 14 2 utánzásraméltó példányképét szemlélhettük. Ó, a fényes főúri család sarjadéka, dicső őseinek, közelebbről halhatatlan érdemű atyjának kivételes nagy példáján lelkesülve, mintegy a családban élő hagyományt követve, kora ifjúságától kezdve, utolsó percig egész lelki gyönyörűséggé', sokaktól talán nem is érthető magasabb kedvteléssel vett részt egyházi és iskolai ügyünk kormányzásában és soha bele nem fáradt egyházi és iskolai kisebb vagy nagyobb bajaink intézésébe. O, a művészet felkentje, a prózai embernek talán megfoghatatlan módon, kedves kötelességének, »jeles biza'mi áfásnak* tekintette a segédgond nokságot, vagy az algondnokságot és kedélyének kifogyhatatlan melegét, lelkének olthatatlan szerelmét árasztotta el mind arra, ami működési körébe esett vagy azzal érülkozött. O, a művelt, szép lelkű főúr, demokratának érezte magát a protestáns világ szabad köztársaságában, hol nem a hatalmi tekintély tiltó vagy pa rancsoló szava a törvény, hanem a megismert igazság ereje, mely elöljárónak és alárendeltnek, nagynak és kicsinynek, gazdagnak és szegénynek egyiránt dobogtathatja lángoló szivét. Ki ne ismerte volna, aki vele csak egyszer is érülkozött, az ő művelt, nyájas, szeretetreméltó modorát, s ne hordozná emlékét a soha el nem felejthető alkalomnak? Valóban az ily protestáns jellemek — mint pé'dák — megérdemlik, hogy folyvást emlegettessenek közöttünk és emiéköket örökké égő áldozattal tisztelve, részökre még a halálban is fentartsuk az élet jogát. Főiskolánk nagy emlékű világi algondnokának halála alkalmából, a főiskolai tanári kar a következő intézkedéseket tette: Midőn a mélyen lesújtó hir, távirat utján megérkezett, azonnal gyászlobogó tüzetett ki a főiskola épületére; majd tanácskozásra gyűlvén össze a tanári kar, mindenekelőtt jegyzőkönyvileg adott kifejezést a nagy és megrendítő veszteség felett támadt fájdalmának, megörökítvén e jegyzőkönyvben egyszersmind az elhunyt nagy férfiúnak közügyeink körül szerzett érdemeit is. Ezeken kívül elhatározta, hogy az igazgató tanácscsal együttesen koszorút helyez el az elköltözött koporsójára, s a Zsolcán tartandó temetésen egy 7 tagu küldöttséggel képviselteti magát; felkérvén egyszersmind e bizottság egyik tagját, Szinyei Gerzsont, hogy a főiskola nevében rövid búcsúbeszédet tartson az üdvözült ravatala íelett. Fe'hivta a főiskolai ifjúságot is, hogy maga részéről 3 egyént küldjön a gyászszertartásra ; valamint az énekkart is, hogy szereplésével abban résztvegyen. Egy nagyobb szabású emlékünnepély megtartása iránt később fognak megtétetni a szükséges intézkedések.* Temetése januárius 30-ikán volt délután 2 órakor; Felső-Zsolcán temették el a családi sirboltba. A díszes kápolnában fölállított ravatal tele volt rakva szebbnélszebb koszorúval. A család tagjai, a sárospataki főiskola, a Radvánszkyak, Hámos, lbrányi, Szirmay stb. családok tömött sorokban állták körül a koporsó:. Ki volt téve a Lipót rend lovagkeresztje és a díszkard is egy feketével bevont párnára. A helybeli tanitó egy énekverset énekelt, utána a sárospataki énekkar gyászéneke zendült fel, 1 attay lelkész imát mondott, Fejes István pedig a sárospataki főiskola nevében elbúcsúztatta. Ezután levitték a díszes érckoporsót a kriptába. Egy baloldali fülkébe behelyezték, rárakták a koszorúkat s becsukták az erős vasajtót. A nép nagy számmal lepte el a kápolna előtti tért. Temetés után a pataki főiskola küldöttei (élén Kun Bertalan püspökkel, Fejes I. algondnokkal, Lengyel E. dr. és Dókus Gy. igazgató tanácsosokkal) a miskolci indulóházhoz hajtattak. A család tagjai s a távolabb vidékről jött fő iri vendégek ellepték az agg Vay Lajos báró kastélyát s ott maradtak vigasztalni a család gyászos tagjait. Vay Miklós báró igen jótékony ember volt. Golopon — mint onnan irják — a szegényeket, árvákat titokban segélyezte, fizetett orvosokkal gondoztatta. Áldás és béke hamvaira! sóhajtunk fel újból és újból! Báró BánfFy Albert. BáníTy Albert báró a »Magyar Polgár« közlése szerint 1818-ban született s élete nagy részét a közügyek vették igénybe. Része volt már a negyvenes évek reformmozgalmaiban, mely időben lakása Pesten volt s szoros barati viszonyban volt Eötvös József báróval és tagja vo t azon körnek, mely Eötvös körül csoportosult. Következett a debreceni országgyűlés, melyen mint a fe'ső tábla tagja volt jelen egészen a függetlenségi nyilatkozatig ; de akkor már visszavonult jószágaira s gazdálkodással foglalkozott. Ebben az időben kötött szorosabb barátságot Mikó Imre gróffal, kivel vállvetve dolgoztak az erdélyi küzügyekért s fáradoz'ak az erdélyi muzeum és gazdasági egylet megalapításán. 1869 óta több cikluson át volt képviselő. (Mint a partiumban is 'tekintélyes birtokos, e vidék érdekeit kiválóan szivén hozdozta, s egyik szilágysági kerület képviselőjeként ült a magyar képviselőházban, hol különösen az erdélyrészi gazdasági viszonyokra nézve gyakoroltak nézetei döntő befolyást. A kolozsvári főtanodának, a szi'ágy szolnoki egyházmegyének főgondnoka, s az erdélyi egyházkerületnek status curatora volt — és nem közönséges tevékenységet fejtett ki. Előhaladt kora azonban nem régiben lemondásra kényszerité, s bár a kerületi közgyii'és az igazgatótanácsot küldte hozzá követségbe, hogy vegye vissza lemondását, az ősz főúr nem volt rábírható a maradásra, viss avonult. Az utolsó időkben nem foglalkozott politikával; ugyszólva utolsó politikai szereplése a fusió idejére esik, mikor több elvtársával memorandumot dolgozott ki és nyújtott be a kormányhoz egy nemzeti párt alakítása érdekében. De ne feledjük elmondani róla, hogy erdélyi magyar főúr volt mindenekelőtt, s bármit tett, bárhol beszélt — Erdély az ő drága bérces hazája érdekei lebegtek szeme előtt, s ez iránti meleg szeretetben, szent lelkesedésben nevelte föl derék fiait. * * * A családi gyászjelentés igy hangzik : »Galanthai gr. Észterházy Ágnes, már özvegy losonci br. Bánfify Albertné, palotahölgy, a maga és gyermekei: losonci br. Bánffy Ádám és neje: hadadi br. Wes selényi Mária és gyermekei: Albert, Ágnes, Margit; br Bátiffy Ágnes és férje : hadadi br. Wesselényi Miklós és gyermekei : Miklós, Cornelia, Helén, Ferenc és István ; br. Bánffy Cecile és férje: zeikfalvi Zeyk Dániel és gyer mekei Albert, Géza, József, Cecile, Dániel; néhai báró BáníTy Irma, losonci gí. Bánffy György és gyermekei : Katinka és Miklós ; br. Bánffy György és br. Bánffy Farkas és nője : UjvárossiMária : az elhunytnak nővére: losonci br. Bánffy Kata valamint a rokonok nevében mélyen megrendült szívvel jelenti, hogy íorrón szeretet férje, az önfeláldozó édes apa, nagyapa, testvér, rokon, a helybeli főtanoda, a szilágy-szolnoki egyházmegye főgondnoka, az erdélyi egyházkerület volt status-kurátora, a főrendiháznak tagja : losonci báró Bín fy Albert, életének 68, bol-