Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-12-26 / 52. szám

1025 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 822 Vallás és tudomány. Általános s nem épen jogosulatlan a panasz korunk vallástalansága, egyháziatlansága ellen; nem csoda hát, ha számosan keresik az okot, mely a baj előidézőjeként tekinthető s a gyógyvagy ellenszert, melylyel az megszüntethető lenne. Egy ilyen okot hoz fel s annak megszüntetését sürgeti Szalai Károly a ^Protestáns Közlöny4 49. számában megjelent ^Több tudományt a vallásba4

című vezércikkében. Gyanús cím, a mely előre is sejteti velünk, hogy itt aligha a baj igaz felismerésével s egészséges, pezsgő egyházi életet eredményező gyógyszerrel van dolgunk. Ezen sejtelmünket mindjárt a jeligéül szolgáló mondat igazolja, melyet szerző egyik egykori szeretett tanárának szájába ad. E szerint ugyanis >a világiak és egyháziak között folyton növekedő elidegenedésnek legnagyobb oka az, hogy a tudományos előhaladás mellett nagyon hátra marad a vallás és egyház.4 Egy ilyen mottóval ellátott cikknek egyházi lapban való megjelenése méltán meglephet bennünket! Mert mit jelent az egyebet, mint hogy a vallás és egyház kénytelenek a saját álláspontjuk tarthatatlanságát s a tudományok határozott fölényét elismerni; hogy immár, ha a vallás és egyház évezredes építményeit továbbra is fenntartani akarjuk, az csak a tudományok segélyével, azok vezérszerepének feltétlen elismerése mellett történhetik! Vájjon mi az, a mi ily nagy horderejű, ily rendkívül fontos állításra kényszeríti cikkírót? Talán bizony a materialismus a hosszú harc után, melyet az egyház ellen oly féktelen dühvel folytatott, végre megtalálta ennek sebezhető oldalát ; megtalálta az általa oly régen hiában keresett biztos alapot, a melyre állva, megdöntheti hatalmas ellenfelét? Talán bizony az utolsó évek a vallás és egyház ellen oly érveket hoztak felszínre, a melyek következtében mindenki, a ki csak az igazság kérdéséhez hozzászólni hivatva, jogosítva van, követ vethet a vallásra és egyházra s a melyek kétségtelen bizonyságot szolgáltatnak a mellett, hogy emez elavult régiségek teljes felbomlása csak idő kérdése ? Nem, a dolog épen ellenkezőleg áll! Ha ugyanis megtekintjük a közel mult s korunk tudományos mozgalmait s végig nézünk a főszereplők névsorán, azt fogjuk találni, hogy általában a vallás s különösen a keresztyénség alapeszméi mindenütt kellő méltatással s nagy fontoságuk és igazságuk teljes elismeréssel találkoznak; meg fogunk róla győződni, hogy a materialismust, mely főerejét a természettudományokra való állítólagos szövetségre történt hivatkozásból merítette: a természettudományok az utolsó évtizedben nemcsak hogy cserben hagyták, hanem vele szemben legnagyobb részt ellenséges álláspontot foglaltak el. Honnan van hát, hogy hol innen, hol onnan még mindig halljuk hangoztatni a vallás hátramaradott s a mai tudományos, felvilágosodott korhoz nem illő voltát, s hogy sokan, mint cikkíró is, a nagy közönség elidegenedésének főokát ezen hátramaradottságban keresik ? Honnan van az, hogy a midőn a vallás és keresztyénség mellett oly egyének foglaltak s foglalnak állást, a kiktől sem az alapos tudományosságot és fényes tehetséget, sem a széles látkört és önzetlen igazságszeretetet elvitatni nem lehet, mint a minők Ulrici, Lotze, Lange voltak s mint a minő most is — hogy egyebet ne említsek — Spencer Herbert: egyházi lap vezércikkében, egyházi ember a keresztyén vallást a hívek lelki szükségletét ki nem elégítőnek állítja s a tudományoknál keres üdülést és menedéket? Ezen mindenesetre sajátságos jellenségnek oka elsőben is a helyzettel való teljes ismeretlenség ; az, hogy a kik a tudományról és vallásról beszélni igen, de azok alapeszméivel, az általok vitatott igazságokkal komolyan foglalkozni nem szeretnek s talán nem is képesek: még mindig azt hiszik, hogy ma is azon láz uralkodik az egész mívelt világon, mely pár évtizede egy ideig néhány ügyes izgató behatása alatt elfogta a lelkeket. Oka a közönség rosz véleményének a vallás és egyház iránt a helyzetet ismerők közönye, tétlensége, a mely egyfelől nem engedi, hogy a keresztyénség sarkalatos igazságait minden, esetleg hozzájuk fűződött téves fogalomtól tisztán előtérbe állítsuk, a mikor azok magok fognának közvetlen bizonyságot szolgáltatni megdönthetlenségök mellett; másfelől meg lehetetlenné teszi, hogy a tudományok feladata s eddig elért eredményei felől tisztába jőve, épen a tudományok ismeretében nyerjük meg a leghathatósabb érvet azok tökéletessége s a vallás és egyházzal szemben állított fölénye ellen. A legközelebbi oka végül a vallás és egyház becsmérlésének az, hogy nem elég, miszerint kötelességet mulasztunk úgy az egyház védelmének elhanyagolása, mint az ellenfél gyengeségeinek elnézése, sőt mondhatnám dédelgetése által, hanem magunk lépünk fel saját magunknak legnagyobb ellenségei gyanánt s magunk panaszkodunk — mint a szóban levő cikk irója is teszi — elmaradottságról, bigottságról s a tudományok egyedül üdvözítő voltáról. De ha már ezen ballépést elköveti is valaki, megvárnók, hogy azt kellőleg indokolja s kimutassa, hogy a legjobb szándék és az igazság buzgó kutatásában szerzett szilárd meggyőződés vezették annak megtevésére. Azonban ezt az említett cikkről a legjobb akarattal sem