Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-12-12 / 50. szám

1025 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 795 midőn teremtetett, »midőn látá Isten, hogy az jó volna,« »midőn az esti csillagok együtt énekeltek és az Istennek fiai együtt kiáltottak az örömtől ?!« Vedd ki a világból mindazt, mit a bűn dolgozott és szebb világot fogsz találni, mint gondolnád 1 Ámbár ennyire meg vagyunk támadva a bűn által, mégis van szabadulás, mely megszabadít a bűn minden lehető következményeitől, csak türelmesen várnunk kell, míg azt tapasztaljuk, hogy bűnös természetünk is megváltozott. Ezt csak Isten tudja tenni. Nekünk használni kell ez imát és annak értelmében járni el »mert Isten feltámasztotta Krisztust a halálból és elküldötte, hogy megáldjon titeket, mindeniktől eltávoztatván minden bűnt« ; ő az »ki megszabadít minket, ki ad szabadulást, kiben bizunk, hogy meg fog szabadítani.® Ez a körülmény, hogy a keresztyénnek az Üdvözítőben s az ő szentlelkében van a bűntől megszabadító erő és hatalom adva az Istentől, képezi a legerősebb bátorítást arra, hogy bizalommal kérjük a mi Atyánktól : »Ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg a gonosztól.« Szőts Gerő. (Angol szerzők nyomán.) BELFÖLD. A rozsnyói evang. egyház 100 éves jubileuma. Mint e becses lapok ujdonsági rovatában annak idején közölve volt, ág. h. ev. egyházunk nov. 28-án tartotta meg szép temploma 100 éves fennállásának örömünnepét. Az ünnepélyes istenitiszteletet közös úrvacsora előzte meg, melyhez első sorban a presbyterek, majd a hívek s végül a lelkészek járultak. Az ezután következett istenitisztelet fényét a szorongásig összesereglett nép s a városban levő testületek és hivatalok küldöttségei, melegét pedig az alkalom komolysága, ritkasága emelték. A 134-ik ének eléneklése után, melyet főpásztorunk az oltár előtt térdepelve kezdett meg, az istenitisztelet liturgiái része következett buzgó ima s a 100-ik zsoltár felolvasásával, majd az »Erős vár a mi Istenünk* hatalmas énekének elzengése után szószékre lépett általánosan tisztelt és szeretett főpásztorunk, ftdő Czékus István helybeli lelkész úr, hogy apostoli ihlettségű beszéddel gyújtsa új lángra a hívek lelkében azt a régi hitet, a mely meg nem törve sőt erősbödve a küzdelmek idején, a szabadság első pirkadását templomépítéssel üdvözölte IOO ével előtt; hogy új erőre serkentse azt a régi buzgóságot, a mely azóta újabb és újabb bajt leküzdeni, az egyházat fenntartani, emelni sohasem csüggedett, azon egyházat, a melynek vezetésére és felvirágoztatására gondolva ő — a pásztor — bizony elmondhatná magáról: »Et quorum pars magna fuic. Alapigéül az I. Kor. 8. 56—62, verseit választá s főtételét : »Maradjatok mindenkor hívek ev. hitetekhez és anyaszentegyházunkhoz*, e hármas mozzanatban fejté ki: 1) rendületlenül ragaszkodva a hithez, 2) e hit alapján növekedve a benső ember szerint, 3) az egyház jóllétét áldozatkészséggel növelve. S míg az első részben a hit magvát megragadva ennek egyedül üdvözítő mivoltát kiemelve, ez alapon a lelkiismeret szabadság azon dörgő apológiáját hallottuk, a mely lehetetlen, hogy a prot. embert büszkévé ne tegye hitére, mely büszkesége Pál apostollal e szavakban tör ki: »Nem szégyellem a Krisztus evangyéliomát* : addig a 2-ik és 3-ik részben láttuk e hitet életté vált alakban bemutatva őseink hatalmas példáival bizonyítva s hallottuk a buzdító szót, mely a költő lángszavaiban így zúg fülünkbe: »Az erős eljár ősei sírlakához S gyújt régi mécsnél új szövétneket.* És hogy a főpásztor a mit ajkkal mond, azt szívvel érzi, tettel vallja : annak szép bizonyságát adta akkor, midőn nagyhatású beszédének végeztével ájtatos rövid ima elmondása után a hirdetések közt első sorban avval lepte meg egyházát, hogy ennek örök tagjaivá akarva válni a maga és fennkölt lelkű neje nevében 100— IOO frtnyi alapítványt tett le az egyház oltárára, e nap emlékére. Már ő így szokott. Igaz, első ott a hol kérni kell az egyházra : de első ott is a hol adni kell. Vajha szava ne lett légyen pusztában kiáltó szó, vajha példája ne maradt legyen követés nélkül. Az ünnepi beszédet az ev. polgárság dalköre által dicséretes szabatossággal előadott egyházi karének majd ezt Kramarcsik Károly kiérd, igazgatónak vázlata a rozsnyói ev. egyház történetéből követte, melyet az oltár elől Krausz K. Lajos tanár s. lelkész olvasott fel. Ez alkalomból megjegyezzük, hogy az egyháznak eredeti terve az volt, hogy 100 éves jubileumát eddigi életének történetét felölelő monográfiával örökíti meg. A munkára egy fiatal, buzgó és alapos férfiú, Mikulik József vállalkozott, ki két művében. »A gömöri esperesség története<*) és »Magyar kisvárosi élet 15*26—1715« (tárgya : Rozsnyó város története) már megmutatta tolla erejét s már sok érdekes adatot gyüljtött rendszerbe, de kit jubileumi veszteségünkre ! kora halál ragadott el. Azért, midőn őszinte szívből ohajtanók, vajha akadna újabb erő, ki hasonló avatottsággal és ambitióval ragadná kezébe azt a lehullatott tol'at: csak kettős elismeréssel adózhatunk a jelen »Vázlat* t. szerzőjének, ki megértve a felkérő szót, ifjú erővel, szilárd tollal és éles szemmel rövid idő alatt talpraesett munkát végzett. A rozsnyói egyház úgy főpásztora ünnepi beszédét, mint Kramarcsik Károly »Vázlatát* ki fogja nyomatni. Addig is, mig e bizonyára becses füzetre felhívnók olvasóink figyelmét, legyen szabad a »Vázlat« vázlatakép az egyház rövid történetét pusztán alapvonásaiban bemutatnunk. Városunkban az ev. hitnek terjedése csaknem egykorú a németországi nagy reformátióval ; hogy mégis az új egyházat azonnal nyíltan rendezni nem lehetett, annak oka a hatalmas Bebek család és a város ura, az esztergomi érsekben rejlett. Hozzátehetjük azt is, hogy az ev. egyház, mint ilyen, kezdetben nem bírt öntudattal, éltek a hívek tovább a rkath. egyház kebelén, formailag rkatholikosuk, lélekben protestánsok s csak midőn a kath. egyházon belül a szakadás öntudatossá, a hézag áthidalhatlanná lett : jegecült ki a prot. egyház, mely mint ilyen, csakis a bécsi békekötés óta létezik. A mi oly sok helyen, ugyanaz történt Rozsnyón is, hogy élén a városi tanácscsal, a város mint a nép protestánssá lett. Már 1 542-ben **) az üldözött Leudischer György itt szónokolt, az első pap pedig Gilch Mátyás, 1568-ban. Ez időtől fogva egész századon át aranykorát élte egyházunk ; protestáns volt csaknem az egész város, úgy hogy 1610-ben Thurzó György nádortól jogot nyert superintendenst választani magának, de nincs nyoma, hogy élt volna e joggal. I. Lipót félszázados uralma helybeli egyházunkra is a szenvedések kora volt. 1636-ban jezsuiták hozattak *) Kéziratban. **) Még előbb 1520-ben Rozsnyón találjuk Fischer Andrást, ki ez időtől kezdve 1540-ig Gömörmegyében időzve Rozsnyón is többször megfordult ; majd miután Krasznahorkán a vár legmagasabb csúcsáról ledobatván, martyrhalált szenvedett a F.ebekektől utódja, ki tanítványa volt: Leudischer (lásd Mikulik * Kisvárosi élet* 174. 1.) S. L.