Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-12-12 / 50. szám

1025 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 794 sekre : Nincs és ismét nincs. Valóban igen különbözők lehetnek a kísértések, az államférfiútól, kinek neve milliók ajkán forog, le a rokkantig, kit a világ rég elfeledett. Mindenki tud beszélni életének oly időszakairól, midőn a »gonosz«-tói megtámadtatva, pillanat alatt bűnbe sülyedhetett volna. Szenvedélyes vagy ? Az ingerkedés allandó forrását kell bírnod lelkedben. Fösvény vagy? A nyerészkedésnek igazságtalan forrása van lelkedben, mely folyton kínálja magát. Kérkedő vagy? A nagyzásnak nyilt útja te benned, mely előbb-utóbb bűnre vezérel. Szereted az emberek tapsait és dicsőíttetni azok által ? Félszeg vagy. De vájjon mindezek feljogosítanak-e, hogy felhagyjunk ez ima használásával ? Nem. Sőt intenek, hogy a legkomolyabban kell azt használnunk. Mert ha a kísértések oly nagy számmal vesznek körül minket, ki tudná megmondani, mily rövid idő alatt fogunk hálójukba kerülni ? Először úgy kell imádkoznunk e kérést, hogy semmi határozott várakozást ne kössünk hozzá. Feddhetetlenül kell annak kiemelkedni saját képtelenségünk érzetéből, hogy ellenállhassunk bizonyos kísértéseknek. De a mint inkább-inkább használjuk e kérést, naprólnapra azon mértékben magj arázza az mindig jobbanjobban önmagát Minél erősebb szándékunk van Isten szerint élni, annál világosabban látjuk, mennyire nem tetszünk neki. Kezdjük megismerni, hogy vannak helyzetek, melyekben az eredményt — a bűntől való megszabadulást — lenézzük. Vannak egyének, kiknek társasága közöny-, irigység, képmutatás vagy valami gonosz szenvedély útjára vezet; vannak helyek, hol nem hajtják végre vagy legalább eddig sohasem hajtották végre az Isten akaratát, hol nem maradhatunk ; távozunk tehát lehangolva, a nélkül azonban, hogy a látottak hatása alatt va^mi vallásos kötelesség teljesítésére elhatároztuk volna magunkat. Vannak könyvek, melyeknek olvasása megmérgezi a val'ásos életet, sőt kizárja azt; melyeknek tűzhalállal kellene meghalni még születésük előtt. Gyakran az az eset, hogy tetszésünkre van bízva, hogy e kísértések útjába helyezzük vagy ne helyezzük magunkat. De mi rendesen az előbbit választjuk és erőnk felettinek találjuk megszüntetni ama helyzeteket, melyek kisértésre vezetnek. Tehát Istenhez kell imádkoznunk, hogy úgy rendezze körülményeinket, hogy kevesebbszer forduljanak elő a kísértések, mint korábban. Hogy minő feleletet kapunk e kérésre, nem tudjuk. Lehet, hogy elmozdíttatunk barátainktól, társainktól vagy a tárgyaktól, melyek leginkább kisértettek vagy pedig valami más körülmény fordítja el figyelmünket azoktól ; de hogy miképen jön a válasz, nem a mi tisztünk meghatározni. Isten egy vagy más úton vagy fizikai vétkezhetlenséget ad számunkra, midőn nem lehetünk a vétkezhetőség útján, vagy úgy módosíthatja helyzetünket, hogy visszatai thassuk magunkat a bűn ölelésre tárt karjai tói. A fő dolog őrködni és imádkozni: »Ne vígy minket kísértetbe.* De van még egy másik osztálya is a kísértéseknek, melyek ellen égető szükség ezen kérés hasznalata. Vannak váratlan meglepetések, melyek nem fordulnak elő dolgaink rendes kerékvágásában és nem úgy a hogyan mi anticipáltuk. Hirtelen jőnek és így nem tehetünk elővigyázati intézkedéseket ellenük. Ha e váratlan meglepetéseket győzelemmel állottuk ki, akkor tettük a legnagyobb előrehaladást az Isten felé. Ezek azon kísértések, melyekből evidens — eltekintve a többiektől, — hogy Isten próbára tesz minket. — Az Ádám megkisértetése a kertben, Jézus megkisértetése a pusztában, hasonfajta és mégis eredményükben, különböző megkisértések, és ma is előfordulnak számtalan variátióban és mutatjak, hogy semmi más eszköz nincs a kísértések ellen, mint őrködés és imádkozás. Válasszon ki minden ember egyet az ő emlékezetes bűnei közül, nem olyant, melynek keresésére a lelkiismeret kívántatik, hanem olyat, mely az emlékezet felszínén van és vizsgálja meg, hogyan esett abba és azt fogja találni, hogy legtöbb esetben azért volt, mert hirtelen, váratlanúl kisértetett; egy körülmény ajánlkozott, melynek következtében úgy cselekedjék, a mint régóta kiváná ; e körülmény nem jött egyedül ; számos inger és ösztön nyert erősítést és bátorítást általa ; a lélek kitétetett a nagy rázkódásnak. Bármi volt az, mi megrázá a lelket, azt gondoljuk, hogy ellenállhattunk volna, ha a kísértés más oldalról, más formában jön és más időben ; akkor, midőn több egészséges befolyás hatása alatt állottunk. Úgy látszik minden elő volt készítve a bűn elkövetésére. Ha csak valami kis sejtelmünk is lett volna arról, a mi történik, magunk lettünk volna saját magunk vezetői ; ha láttuk volna az esetleges bunt, kitértünk volna útjából. De oly hirtelen állíttattunk a kísértés tárgyaiul, hogy alig volt idő az ellenállásra gondolni. Elesünk. És ha ez így van, mi biztosít a még sokkal kísértőbb körülményekkel szemben, ha nem a mi erős kősziklánk, kinek akarata rendez mindeneket és a kinek akarata a mi megelégedésünk. És ha kértük Istent, hogy tartson vissza a kísértésektől és mégis találkozunk azokkal, akkor hisszük, hogy az ő rendeletéből találkozunk azokkal, hogy nem rosz, hanem jó fog származni azokból. Ezen tűzpróbán keresztül menve megtisztíttatunk; szilárdabbak, hívebbek és tapasztaltabbak leszünk. De ha nem kértük az ő vezetését és saját erőnkből haladtunk tovább, hogyan kérhetjük bizalommal a segítséget, melyet sohasem kellene kérnünk, ha előbb kértük volna az Isten segítségét ? Eléggé megpróbáltatni, annyi mint kísértetbe esni, de imádkozás néikül esni bele, szomorú dolog. Lehet ránk nézve jó, ha kísértésekkel találkozunk, de sohasem jó azokat kívánni. Isten tiszte kísértésbe vinni minket, mert ő meg is szabadíthat (de csak is ő); a mi kötelességünk pedig őrködni és imádkozni azok ellen, ismervén gyarlóságunkat. Ezen kérés e'ső része adja meg a hangot a 2-ikhoz. A >gonosz,« melytől való »megszabadíttatásunkat« kérjük, mindig a kísértésre jön. Magának a Krisztusnak szavaival kell megmagyaráznunk e kérést; az ő kérése népéért, ez: »Nem kérlek, hogy vedd ki őket e világból, hanem, hogy szabadítsd meg a gonosztól.* Tehát a nélkül, hogy ez élet határán túlhelyeztetnénk, megszabadíttathatunk a gonosztól; a nélkül, hogy csapások, betegség vagy veszteségek fölé helyeztetnénk. Megszabadíttathatunk a gonosztól, a nélkül, hogy a világtól kellene megszabadíttatnunk. Tehát a gonosz nem anynyira a világban van, mint inkább saját magunkban ; nem annyira helyzetünkben, mint inkább jellemünkben. És így magunk kezdjük magunkat megszabadítani a gonosztól és dolgozunk a bűn legfelső ágainak lenyesésén, a helyett, hogy gyökerestől irtanók ki azt; őrizkedünk a betegségektől és veszteségektől, holott Istent kellene kérnünk, hogy »szabadítson meg minket a gonosztól,* mely bennünk honol és a mely, ha külső ágai le is vágattatnának, új sarjadzásokat hajtana és a mely végre elpusztítaná a világot. Az ember szíve által lopózott be a bűn a világba és a míg ki nem űzetik a szívből, mindenben meg fogja találni útját, a mivel csak összeköttetésben á'lunk. Lehet-e egy világ szebb, mint ez volt,