Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-12-05 / 49. szám

1025 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 782 általában sem lehet valami rózsás színben festeni, de még kevésbbé lehetett nekem a felsorolt esetek után, mert akkor némely hozzáértők előtt könnyen nevetségtárgyává lehettem, másoknál pedig bosszankodást s megrovást kelthettem volna. Az általam felemlített két eset más több hasonlókkal együtt a társadalom erkölcsi és vallásos életén sötét foltok maradnak még akkor is, ha rajzolásukhoz világos színeket próbálnának használni. De árnyoldala a mi igazságszolgáltatásunknak is az a körülmény, hogy oly kétségtelenül erkölcsi kihágásokat és vétségeket, minők az általam említett botrányos vadházasság és vasárnapi verekedés nem büntet meg egyszerűen azért, mert a sértett magánfelek nem panaszoltak. Mintha a közerkölcsiség megsértése csak akkor volna bűnös cselekvény, ha egyszersmind magánérdeket és magánbecsületet is sért 1 Nem akarok annak taglalásába bocsátkozni, vájjon a kettős házasságtörés s a vasárnapi vérontás tárgytalannak nyilvánítása, vagy pedig a vasárnapi dolgoztatás megbírságolása mennyiben törvényes vagy törvénytelen ? Pusztán annak kijelentésére szorítkozom, hogy a két első esetben is törvénycikkelyre való hivatkozással eszközöltetett az elintézés. S e szerint ha mind a három eset elintézésének törvényességét megengedem: még akkor sem vitathatja el tőlem senki azon meggyőződést, miszerint az általam szőnyegre hozott két eset ilyetén módon történt elintézése, a társadalom erkölcsiségének és vallásosságának tisztántartására, még inkább emelésére jótékony hatást nem gyakorolhat, sőt mintegy felbátorításul szolgál, hasonló cselekedetek büntetlenül való végbevitelére, kecsegteti az emberek némelyikét s így mételyezőleg hat. És épen ezen nézetnek adtam én kifejezést a 45. számban közzétett iratom által. Most is, minden félremagyarázat, minden túlhajtott cél nekem tulajdonítása elkerülése végett, újra és újra kijelentem, hogy korunk erkölcsisége és vallásossága hanyatlásának, nem legfőbb, de egyik jelentékeny és befolyásos okát a törvényhatóságok már akár törvényen alapuló, akár néha törvényellenes intézkedéseiben hiszem feltalálhatni; mert azon tény, hogy egy házasságtörésben folytatott botrányos élet — és egy vasárnapi duhajkodás és verekedés — a §-ok korlátai között, törvényes megtorlást nem vonhatnak maguk után, ma és mindenkor és mindenütt mételyezőleg fog hatni a durvább természeteknél és visszatetszést, sőt elkeseredést szül a szelídebb és tisztább erkölcsi érzékkel és fogalommal bíróknál. És e kártékony befolyást a törvénykezési rendszer hiányosságának kell tulajdonítanunk a mennyiben utat enged arra, hogy nagyobb vétségeket is, vagy épen nem, vagy nagyon enyhén torol meg a bíró, míg a kisebb méretűek gyakran szigorúbb Ítélettel sújtatnak a §-ok előírása, illetve felfogása következtében. Elismerem és vallom, »sok függ a lelkipásztorok tapintatos eljárásától*, de nem minden és nem minden körülmények között. És ha már a legtapintatosabb, a legjobban átgondolt törvényre támaszkodó fellépés sem vezet sikerhez, sőt az egyházi hatóság jogkörébe tartozó minden szelid eszköz, intés, feddés, dorgálás igénybevétele és alkalmazása után a megátalkodottság miatt szégyenkezve kell visszavonulnia, mi legyen akkor? Mit tegyünk? mert ijjesztéssel azaz kényszerrel nem sokra megyünk. < Megtanít erre bennünket a fehérvár-csurgói presbyterium eljárása, a mely midőn a vasárnap is dolgoztató új földes úr, a tapintatos üzenet váltások után sem hagyott fel a dolgoztatással, csakugyan a polgári hatóság törvényszerű kényszerítését alkalmaztatta ellene, még pedig, az illetékes szolgabírói hivatal késedelmezvén az elintézéssel, alispáni megsürgetés közbejöttével a kir. járásbíróság útján hozatván meg a marasztaló Ítélet. De hát ha, mint az én általam említett két esetnél ilyen Ítélet épen a törvénykönyv szakaszaira való tekintetből nem hozatik, ki az oka, ki lesz a felelős ? 1 ha a házasságtörés és vasárnapi éktelen lárma s véres verekedés hova-tovább nagyobb mérveket fog ölteni ? Talán csak nem a lelkipásztor és egyháztanács, kik minden megengedett módot megkisérlettek ezeknek megakadályozására ? Ezekben gondoltam szavaimnak igazi értelmét feltárni. Célom pedig nem volt más, mint a világi és egyházi társadalom vezér- és intéző férfiainak nagybecsű figyelmét egész tisztelettel és szerénységgel, lehetőleg oda irányozni, miszerint hatnának oda a törvényhozás útján, hogy a házasságtörésre vonatkozó törvénycikkely módosíttatnék oly formán: a házasságtörés akkor is büntetendő cselekmény, ha a sértett házasfél nem panaszkodik ugyan, de az egyházi hatóság, mint erkölcsi testület, a maga jogkörébe tartozó eszközök alkalmazásával azt be nem szüntethetvén, a politikai törvényhatóságoknál, e tekintetben panaszszal lép fel; mert hogy erre, ily körülmény mellett, joga van, sőt az kötelessége is, a »Zs;

nati törvények* 28. §-nak i-ső pontjából következtethető. Továbbá célom volt, az illetők és érdeklődők figyelmét arra is felhívni, miszerint egy általánosan érzett szükséget pótolna annak határozott megállapítása, hogy a vasárnap megrontásául minő viselkedések tekintetnek s azok menynyiben és minő mérték szerint tartoznak és melyik politikai törvényhatóság elé. Mert a »Zsinati törvények* 28-ik §-ának 3-dik pontja csak az egyházközségi tagok irányában lehet mérvadó és minden valószínűség szerint kizárja a más egyházközségbe tartozó hívek, vagy" épen a más hitfelekezetűek elleni eljárást, habár a fehérvárcsurgói ügy elintézése e tekintetben kedvező oldalról mutatja is az érmet; de mindég kérdés marad, ha vájjon a mai törvénykezési rendszer hiányai között, máshol is ily szerencsés megoldáshoz jut-e a panaszos ? A »Zsinati törvények* 28-dik §-a 3-dik pont alatt Írtaknak fenntebb előadott értelmezése nem engedte már meg, hogy az október 3-ik napján történtekre nézve a n . . . . i presbyterium panaszt emeljen, mert a botrányszerzők és verekedés indítói más 'községben lakosok, esetleg más hitfelekezetűek is voltak, mint kihágás, pedig nem tartozhatott egyházi hatóság elé, hanem a községi bíró tett jelentést, melynek azonban, a már ismeretes agyonhallgatás lelt sajnálatos vége, hogy pedig egy községi bíró feljebbvalója ellen, épen ily ügyben tegyen jelentést, ezt nem lehet kívánni. Ki kell jelentenem, hogy a lelkipásztorok vidékünkön is, jó egyetértésben, némelyek épen baráti viszonyban vannak a törvényhatóságok tagjaival, mégis történnek azért a társadalmi életre káros befolyással levő intézkedések, mert sokszor úgy vannak maguk a bírák a törvény § aival, mint az egyszeri katona, ki törököt fogott s mikor azt mondták neki, hogy hát hozd el; azt felelte: »de nem bocsát.* Nálunk is közzététetik körlevél és dobszó által, tudtára adatik mindeneknek, a kiknek illik, hogy vasárnap 5 frt büntetés terhe alatt nem szabad dolgozni; de itt a duhajkodás és verekedés nincs említve, minthogy az nem is dologtétel, csak mulatság, egyéni passzió, ilyesmibe pedig senkinek nincs beleszólása. Még azt is elmondhatom, hogy községünkben a helyes lakosok részéről sem egyik, sem másik kihágás nem igen fordul