Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-12-05 / 49. szám

1655 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1656 »Bár szívem szomorkodik Bűne tudatában ; Jusson szavam trónodig, — Isten, égi váram! Nyújtsd felém kezedet! Hisz nappal, mint éjjel Csak utánad epedek, Nagy keserves szívvel !« Magyar motívumokat kell sejtenem a 306. számú reggeli énekben is. Azt hiszem, hogy e dallam csonkított kiadása azon regi magyar éneknek, mely a Farkas Sándor »Gyermek-lant«-jában ily cím alatt fordúl elő: »Jó Istenünk, hő imánkkal hozzád fordulunk.* Ezen sejtelmemet igazolva látom azon körülmény által is, mely szerint nevezett dallamnak egy másik szövege a »Cithara sanctorum«-ban azon fejezet alatt található, mely a törökök által okozott romlás korából származó énekeket foglalja magában. Ez utóbbinak tartalma is nagyon hasonló a Farkas által közölt énekszöveghez. Első versei szó szerint fordítva így hangzanak : »Fordítsd el harc veszedelmét, Tőlünk óh szent égi felség! Add, hogy békénk volna mindég ! Ellenség hatalmát törd meg, Tedd csúffá dühét töröknek, Magyar földnek nyújts védelmet. Mert nincs senkink már mi nekünk, Ki jóra fordítná ügyünk', Csak te erős, nagy Istenünk !« Ugyanazon fejezet alatt Lányi Illésnek hasontárgyú éneke található, melynek 3. 4. 5. verseiben ez áll : •Óh jó Atyánk, kérünk téged, Meg ne utáld te hű néped' ! Haragodat tartsad távol Mi édes magyar hazánktól. Rablósereg, vér, füst és láng Es százféle baj zúdult ránk; Mint, ki fiát eltemette, Özvegyként sír hazánk földje. Lenyesettünk már tisztára, A nyakunkon pogány járma. Árva néped szánd meg Isten. Több bajvívónk már úgy sincsen!* Nem lehet az, hogy ily tartalmú éneket a cseheknek adjunk át, csak azért mert cseh nyelven vannak írva. A tartalom, rythmus, a dallam magyar, s ezen tényezőkkel szemben a nyelv oly korban, midőn az nem tekintetett a nemzeti lét char akt eristikonjának, irányadó nem lehet. Ha a szlávok okkupálni akarják a Cithara sanctorumot, akkor azt előbb oly procedúrának kell alávetniök, a minőnek Husz Jánost alávetették a csehek, csinálván belőle Nepomuki Szent Jánost. Nem is hiányzott némelyek részéről a törekvés arra nézve, hogy a magyar szellemű és tartalmú •Cithara sanctorum«-ot egy szláv jellegű énekeskönyvvé alakítsák. Segítségükre jött az e század elején uralkodott vulgáris rationalismus, mely azon feltevésből indult ki, hogy a régiek hiányos fizikai ismereteik mellett vallási téren is csak tökéletlent produkálhattak. Ezen irányt könnyű volt a szláv korifeusoknak céljaik érdekében kizsákmányolniok. Összehozták a »Spevnik-társaság * ot azon jelszó alatt, hogy a tót népet egy, a kor színvonalán álló szláv énekeskönyvvel lássák el. Csakhogy a Kollárok és Stárok korát, nemzetiség tekintetében is egészen más szellem vezérelte, mint a Lányiak és magyar gályarabok korát. Meg is jelent az új énekes könyv a 40-es években, melybe a régi, éretleneknek és együgyűeknek talált énekek elhagyása mellett nem egy új, a Kollár ragyogó szép stylusában írt éneket vettek fel. Igy egyebek közt bevettek abba egy éneket, melyben Cyrill és Methód, mint a szlávok apostola dicsőíttetik. Az egyházi kormány csak az 1847-ik évi aug. 17-én tartott bányakerületi közgyűlésen vett tudomást a dologról, mikor már egy egész kiadás majdnem egészen elfogyott, mi miatt igen heves jelenetek fordultak elő nevezett közgyűlésen. Végre is mit tehettek egyebet, mint hogy a következő kiadásokból amaz ominozus éneket kihagyatni rendelték. De a »szláv apostolok< eszméje beoltatott a nép szívébe mindenütt ott, a hol a rationalismussal szövetkezett szláv chauvínismusnak sikerült az öreg Tarnóczyt a templomokból kiszorítani. Csakhogy az a rationalismus, mely a maga fennhéjázó okoskodásaival a szürke elméletek tömkelegébe tévedt, nem számolt a nép vallásos kedélyvilágában nyilvánuló reális hatalommal. A »Spevnik«-kel tett kísérletek hajótörést szenvedtek a nép conservatív jellemén. Ideje korán levonta ebből maga számára a tanulságot a szláv párt, mely minden egyházi irányt ügyesen tud felhasználni a maga céljaira. Felhagyott az új énekes könyvnek a népre való erőszakolásával. Jelenleg megelégszik azzal, ha a »Cithara sanctorum«-ot, a Sartorius-féle postillát s egyéb kegyes irányú termékeit a mult századoknak senki sem reklamálja tőlük. S valóban ők ma urai a helyzetnek. Minden oly kisérlet, mely a multak ezen becses hagyományának tartalma és nyelve közt levő ellenmondásnak a tartalom javára leendő megszüntetését célozza, magyar chauvinismusnak, egyházunk érdekei ellen irányuló, a nép kegyeletes érzületét sértő, s a testvérszeretet megtagadó merényletnek bélyegeztetik. Másfelől ugyanazon párt részéről, tudatában annak, hogy nekik áll feljebb, kiáltások hangzanak felénk, hogy fejjel menjünk neki a falnak akkor, midőn a nép szívéhez vezető kulcsot ők tartják kezükben t Valószínű, hogy még sok ideig fog uralkodni egyházunkban azon nézet, mely a »nyelveken való beszélés*nek előnyt ad a magyar protestántismus szellemében való »prófétálás* felett. De addig is, míg e tekintetben a viszonyok kedvezőbbre fordulnának, a régi magyar századok sírjából felénk hangzó, s ezen itt . . . általam ismertetett chorál-könyvben foglalt dallamok fogják nyitogatni az emberek szíveit, hogy azokba ezen eszme : ómagyar egyház a soknyelvű államban !* győzelmesen bevonuljon. Jeszenszky Károly, evang. lelkész. BELFÖLD. Közös felelősség. (Thúri Etele úrnak: ^Köszönetet irok én is, saját kezemmel.* (I. Kor. XVI. 20.). E lap 45. számában megjelent hasoncímű közleményemet Thúri Etele úr szíves figyelmére méltatván, az abban foglaltakra, a 47-dik számban részint néhány észrevételt tesz, részint ellentétes tapasztalatokat hoz fel. Legyen szabad nekem ezekre némelyeket elmondanom. Hogy nagyon sötét színekben rajzoltam korunk erkölcsiségének és vallásosságának hanyatlását, e felett disputába bocsátkozni, legkisebb értékkel sem bir. Annyi azonban való igazság, hogy vallás-erkölcsi állapotainkat 98*