Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-11-21 / 47. szám

1496 Végül még legyen szabad egy megjegyzést csatolnom. A tisztelt tanár úr, bizonyosan nem tudhatja azt, hogy egy és más iskola növendékei miképen viselkednek az iskolai tűzhelytől távol; ő csak azt véli, hogy az ellenszenv abban nyilvánul, miszerint nem engedik előhaladni céljokban. Ennek okai az illetők maguk legnagyobb mértékben. Csak gyűjtsenek ők, szívesen megengedtetik, hanem az illedelem és szerénység korlátain belől, melyeket az erkölcsi önérzet, mindenkinek kijelel, lelke elibe rajzol s ott gyűjtsenek, a hol joguk van a gyűjtéshez s ne kívánjanak onnan is venni, a hol nincsen nyitva számukra segélyforrás. Bizony mondom, sok a szégyenletes és lealacsonyító dolog ebben, s az elfogultság aligha a mi részünkön keresendő. Többet elmondani ezúttal nem akartam, várjuk a jövő zsinattól, hogy oldja meg e tekintetben is e szégyenletes és lealacsonyító dolgot. B.-Gyula, 1886. nov. 10. Rácz János, papjelölt s rektor. Öreg emberhez hasonlít a supphkáció. Roskadozik, s hevesen sietnek támogatására. Legyen szabad nekem is mint a kinek a supplikálást gyakorlati oldaláról megismerni elég szerencséje volt, a supplikáció kérdéséhez egy pár szót szólanom. Akadnak olyanok, kik azért nem barátjai a supplikálásnak, mert azt hiszik, hogy az egyes lelkészek közvetítésével sokkal nagyobb segélyösszeg gyűlne be az egyes tápintézetekre, mint a supplikátisok közvetítésével. Én azt hiszem a segélyösszeg ez által nem gyarapodnék. Az egyes lelkészek nem fognak s nem is tudnak, részint talán nem is akarnak oly buzgóságot kifejteni ; mint azt a supplikánsoknál tapasztalhatni. A supplikáns egyenes kérése mindig nagyobb eredményt fog felmutathatni, mint a kiküldött aláírási ívek. Igazolja az élet. Mások meg azt állítják, hogy a supplikátió az illető ifjak anyagi, szellemi s erkölcsi életére nincs jótékony befolyással. »Távol legyen; sőt ellenkezőleg.* A supplikánsok leginkább utazási s ismeretszerzési vágytól űzetve indúlnak ismeretlen útjokra. Nem várják s nem is kívánják, hogy utjokban megszedhessék magukat. Elég nekik a tapasztalat, mit gyűjthetnek. Kiben van erő, ha elég vállalkozó s nem köt a supplikációhoz ábrándos terveket, elmegy supplikánsnak a hányszor, a mikor csak teheti — anyagi érdek nélkül — s nem bánja meg. Sokan oda nyilatkoznak, hogy az ifjak erkölcsi élete a supplikálás által alapjában veszélyeztetve van. »Távol legyen.* Feledik az illelők, hogy az a fiatalember odahaza gond és felügyelet nélkül testben lélekben megunva magát, minden mulatságon kapva kap s így elébb elromlik és rosszabul tölti idejét — mint a supplikáns. — A ki az ellenkezőt meri állítani, az egyszersmind lelkészeinket vádolja; mert a supplikánsok lelkészeinkhez szállnak, náluk halnak (ez az evangélikusoknál szokás). S ha náluk mulat, a szó nemesebb értelmében teszi azt. Talalkozunk romlott supplikánsokkal, de ezek már elébb is el voltak romolva. A mi a supplikáció szellemi hasznát illeti, ezt kivétel nélkül mindenkinek el kell ismerni. Végül hógy a supplikálás által az ifjak megalázzák magukat: ez láts zat, nem egyébb. Másért, hazáért, egyházért magát megalázni, nem megalázás, hanem felmagasztaltatás. Meg vagyok győződve arról, hogy egyesek csupán kényelmüknek akarják a supplikaciót feláldozni. Ha a supplikánsban meg van a lelkesültség egyháza iránt, annyi áldozattal tartozik a pap is egyházának önmagának s kényelmének, hógy a supplikánst szívesen elfogadja. A supplikáció, példák igazolják s azon papjaink, kik supplikánsok voltak, egyáltalában nem veszélyes az ifjak szellemi s erkölcsi életére, sőt ellenkezőleg befolyása különösen e tekintetben áldásos. Öreg szülőhöz hasonlít a supplikáció. Gyermekei is elhagyjak. Sopron, 1886. nov. I i-én. Nagy Lajos, theologus. RÉGISÉGEK. A czúni ev. ref. egyház kül- és beléletéből. (1795—1885-ig.) (Folytatás.) II. Az egyházi épületek. Rendes lelkipásztort nyervén az egyház, már a következő 1798-ik évben imaházát felépítette, egészen kőből, gyékény tetőre, egy emelkedett földháton, mely régen temetőnek használtatott. Egy nagyobb, két mázsa 4 font s egy kisebb harangot Pécsen öntettek. Ezen harangokhoz egy régi történet is fűződik, arról a hagyomány így szól: a kerteki réten többen vakondtúrást teregettek; egy közülök a vakondtúrásban ezüst pénzt talált, mit társainak megmutatván, mivel valószínűnek tűnt fel előttük, hogy ott kincs van elásva, elhatározták, hogy a megjelölt helyet felássák. Gyanításuk valósult, mert alig egy órai ásás után nagy mennyiségű ezüst pénzre találtak, a talált pénz egy részét közmegegyezéssel harangvételre fordították. Igy adta elő ezen történetet egy nemrég elhalt öreg harangozó, atyja elbeszélése nyomán, ki egyike volt a kincsásóknak. Kisebb harangja 1862-ben megrepedvén, helyette újat öntetett Pécsen, ennek súlya 1 mázsa 10 font. Imaháza, a népesség szaporodásával szűknek mutatkozván, az 1838-ik évben megbővíttetett, bádogfedelű toronnyal díszesebbé tétetett. Az imaháznál néhány évvel előbb épült a szegényes gyékény fedelű rekesztett oldalú paplak, azon a helyen, hol most az új tanítóí lak áll. Az egyház lelkészei, kik egy személyben tanítók ís voltak, ezen házban laktak, ennek egyik szobája volt tanteremnek használva az 1849-ik évig, a mikor az új paplak, sok huza-vona és per-patvar után, kőalapra, vert falból, zsúpos tetőre, 3 szoba, konyha és kamarára beosztva felépült. Régi, fából épült rozzant melléképületei helyett ís időnként újak építtettek; az 1859-ik évben a papi lak cseréptető alá vétetett, 1863-ban a kamara a'á pince 1864-ben új istáló, pajta, szín, kőalapra, vályogból cseréptetőre építtetett; az 1870-ik évben á templom újíttatott meg, a régi kicsiny ablakok helyett nagy ablakok készültek, a főajtó is újonnan készíttetett; 1872-ben az utca felől állandó kőkerítés húzatott, 1883-ban a papi lakon meleg konyha épült. Az egyházi épületek tűzkár ellen biztosítva nincsenek; a biztosítást illetőleg, haszontalan volt minden rábeszélés, mivel a cseréptető alá vett epületek biztosítását, felesleges és szükségtelen kiadásnak tekintik. 94*