Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-11-14 / 46. szám

1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 remény, midőn látjuk Istent, atyánkat, az élő, szerető és rendező akaratot sorsunk közepette és elmondhatjuk, a te akaratod mindenestől fogva . . . jó. Te voltál az alkotó, mozgató, rendező mindenben ; te terveztél, kezdettél, őrködtél, a te akaratod azért jó. A mit tettél, nem kényszerből, hanem készakarva tetted, kinek akarata meg lett az égben s kinek akarata égbe vezet! Ki tudná megmondani, mi foglaltatik így ezen kérésben és ezt használva, hogyan vezettetünk a kegyelem és áldás egyik fokáról a másikra és hogyan alkalmazkodunk mind inkább az isteni vezetéshez ? Szabad-e hát kiesnünk az isteni akarat égbenyúló kerekvágásából ? Nem élvezzük-e már azon akarat gyümölcseit ? Nem vagyok-e én már gyermeke ezen akaratnak ? »Lényem nem volt elrejtve tőled mégis tökéletlen és könyvedben minden tagjaim leírattak, mielőtt csak egy is létezett volna; mily nagy a te akaratod óh Isten !« Ezen kérésünkön valami különös nyomaték látszik, »hogy legyen meg az Isten akarata.« Mert valamint ha egy dolgot akarunk, nem szabad leülnünk és várnunk, míg az magától meglesz, hanem akaratunk és munkánk által kell végrehajtanunk : azonképen az Istennek akarata nem oly dolog, melyről beszélni kell, melyet szemléltetni kell, melyre várnunk kell, hanem egy dolog, melynek »meg kell lenni.« És Istennek ez az akarata általunk teendő, mert valamint a monarcha nem kel fel trónjáról, hogy végrehajtsa parancsait, akaratát, hanem szolgái által hajtatja végre : úgy az Isten akaratát nekünk kell teljesítenünk. O az, a ki teljesíti azt, de a mi cselekedeteink által. Isten nem működött egy helyen és az ember a másikon, hanem a mit e földön cselekedett Isten, azt a földönlévő emberek által cselekedte. Nem szabad különös nyomaték nélkül elröppenni hagyni ajkainkról e szót: »e földön*, mert nagyon nehéz napról-napra az Isten szolgálatának adni magunkat és egész életünket az ő céljai kivitelében tölteni el, mert folyton kisértve vagyunk, kisértve a legingerlőbb kísértésekkel. Egy ezen kísértések közül az, hogy majd a jövő életben lesz alkalmunk a szent életre, arra nincs szükség e földön ! Nem szabad várnunk szentebb időket, hanem meg kell változtatnunk ezen időt, mert gonosz napokat élünk; nem úgy kell élnünk mintha azt gondolnók, hogy azután majd valamikor jobban Istenhez leszünk kötve, mint most. Imádkoztunk-e már igaz reménynyel, hogy Isten akarata legyen meg a földön, vagy legalább azon hittel, hogy Isten akarata fog valamit és valamikor változtatni e föld képén és hogy vissza fog tartani némely iszonyú bűnöktől ? Tudatára jöttünk-e már nagy felelőségünknek nem magunk, nem barátaink, nem a világ, nem az Isten törvénye, hanem maga az Isten iránt; annak az érzésnek, mely azt mondatja velünk : »valamit végeznem kell e földön és ez az Istenért van« 1 Ha ezt az életet választom magamnak, ez az, mely legjobban megfelel Isten akaratának ? Ha nem, hogyan imádkozom : »Legyen meg a te akaratod«? Ezer dolog közül választok magamnak egyet, a mit tennem kell ma, holnap; hogy kit lássak, hogyan viseljem magam ez vagy amaz ember iránt — elvégezem magamban ; — számot vetve mindezekkel, vájjon mindezekben Isten akaratát teljesítettem-e? A legjobb módot választottam-e Isten akaratát betölteni ? Tudván, mi az Isten akarata, megfontolom-e mennyit vagyok képes ebből betölteni ? Es így nem szabad megszűnnünk e kérést imádkozni, kibővítvén a szavakat, de nem az értelmet és kivánni, »hogy töltessünk be az ő akaratának tudományával, bölcseségével és értelmével, hogy az Úrhoz méltóan járjunk előtte, mindenben tetszvén neki, minden jó munkában gyümölcsözők lévén és növekedvén az Isten szellemében.* És ha kisértve vagyunk, mely tétovázásnak tesz ki, mely azt mondatja velünk : lehetetlen Isten akartát betölteni »e földön, miképen a menyben* és épen azért haszontalan dolog azért imádkozni: emlékezzünk meg, hogy az a mi bűnünk, ha lehetetlen. De akár lehetetlen, akár nem, mivel az oly igen kívánatos, a mi teendőnk nem az, hogy föladjuk annak kívánását, mivel e földön úgy sem érthetünk tökéletességet, hanem az, hogy törekedjünk azon cél felé, hogy ahhoz lehető legközelebb jussunk. A ki nem kívánja azt most, bizonyára sohasem fogja elérni azután. Fölösleges mondani, hogy igen gyöngék, igen bűnösök vagyunk arra, hogy tökéletességre jussunk az életben ; de ez még inkább ösztönöz, hogy egy szívvel, egy lélekkel imádkozzunk ama szerető akarat segítségéért, amely megszabadított a sötétség hatalmától és amely minden hivőben bámulatosan munkál. Es ha senki sem ért e földön tökéletességet, van-e valaki, ki meg tette volna mindazokat, miket elérhet? De ismét hangzik a szomorú igazság, hogy elfecséreltük az élet legnagyobb részét és azért nem vagyunk most t>tökéletesek és teljesek az Isten akaratában« ; ismét hangzik, hogy sok része van az isteni akaratnak, melyeket — gyengeségünknél fogva — nem teljesíthetünk e földön. De épúgy vannak az isteni akaratnak oly részei, melyek csak e földön teljesíthetők. Gyakran volt látható épen az emberek között, hogy egy uralkodó akarat ezreket és milliókat kényszerített fárasztó munkára, mely akarat — működése alatt — emberit felülhaladónak látszott és most azt várjuk, hogy Isten akarata könnyű és természetes legyen ? 1 És ez a nehézség különösen abban jelenik meg, mit mindnyájunk elé közös célúi, közös feladatúi tűzött, mintha azt mondta volna »ez az Isten műve.* Ez a feladat pedig abban áll, hogy higyjünk abban, a kit ő küldött nekünk. Ezt nem tehetjük e földi élet után; ez a földi élet feladata, az Isten akarata a földet illetőleg. Ez az, mi legnagyobb jót fog hozni nekünk és a legnagyobb dicsőséget Istennek. Van-e valami földi haszon, melyet megnyerhetünk, oly értékes, hogy azért elhanyagoljuk lelkünk üdvét? Ha nincs, mit kell tennünk ? Leüljünk és engedjük magunkat vitetni, magunk sem tudjuk hová akkor, midőn Istennek határozott akarata van ránk vonatkozólag és határozott munkát adott nekünk elvégzés végett ? De ezen munka — jóllehet könnyűnek látszott — nagyon nehéznek találtatott. Az> utunk megváltoztatását kívánja, hogy ellenállhassunk hajlamainknak. Tehát úgy kell imádkoznunk: »Legyen meg a te akaratod«, mint amelytől életünk függ. »Legyen meg a te akaratod* azaz legyen meg Istennek akarata e földön készséggel, örömmel, áldozattal, lelkesen, híven és állandóan. És a midőn Urunk kér, hogy imádkozzuk ezen kérést, nem kér tőlünk olyat, mit ő nem cselekedett. Eletének szomorú pillanatában, mely a vilá'ghisto riára is szomorú volt, ez volt az ő kérése: »Legyen meg a te akaratod lll* Azért nekünk is így kell imádkoznunk : Úgy rendezd a mi körülményeinket óh Isten 1 hogy a legjobban szolgálhassunk neked, békíts ki körülményeinkkel, hogy csak a te akaratodnak szolgálhassunk. Ments meg, hogy e világtól várjunk vigasztalást, hanem alakíts át elméinknek és szíveinknek megújítása által, hogy felismerhessük, minő jó, tökéletes és elfogadható az Isten akarata I Krisztus nem úgy tanít imádkozni, hogy a jó dolgok mieink legyenek ima által, hanem azt mondja: »Legyen meg a te akaratod*, mert ez akarat meglevése feltételez minden jót, mi valaha valakivel történhetett. (Folyt, köv.) Szőts Oero.