Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-31 / 5. szám

140 TÁRCA. „Descendit ad inferos." Észrevételek Erdős J. ur >Az ap. hitv. története főbb vonásokban* című cikkére. Erdős József ur e lapok folyó évi 2-dik számában »Az apostoli hitvallás története® című cikkében Krisztusnak poklokra szállásáról szólva, az ág. hitv. ev. egyház ide vonatkozó tanát tévesnek és habozónak állitja. En teljes tisztelettel adózom cikkiró ur szabad vizsgálódási jogának, bármelyik egyház tanaival szemben gyakorolja is azt, de ugy hiszem ő sem ért félre ha én is ugyanazon jog alkalmazásával fogadom az ő nézetét. Az csakugyan be van bizonyítva, hogy e kifejezés : »szállá alá poklokra« a legrégibb egyházi atyáknál egyenlő jelentőségű volt ezen szóval: >eltemetteték.« Igazolja ezt azon tény is, hogy egymással gyakran felcserélve használtattak ; ugy, hogy p. o. mig több régi symbolumban sepultus est, másokban descendit ad inferos áll. Rufinus szerint az apostoli hitvallásban is eredetileg csak eltemetésről volt szó. A 4-ik században azonban — első nyoma Marcionnál — melléje tétetik a pokolra szállás is, s ez most az előbbitől eltérő értelmezést nyert. Ugy fogták fel ugyanis a hittudósok, mint Krisztusnak egy határozott céllal egybekapcsolt ténykedését. Némelyek, mint Alexandriai Kelemen is az evangeliom hirdetését látták benne az elkárhozottak üdvére, Chrysostom pedig egy bizonyságot a halottak feltámasztása mellett. Leszállott a Hadesbe, hogy — Athanasius, Eusebius szerint az Orcusban talált lelkeket mind, Cyrill s Augustin szerint, hogy csak az ő születése előtt elhalt kegyeseknek lelkeit szabadítja ki onnét. A prot. egyházak több dogmával együtt átvették a kath. egyháztól az apóst, hitvallást is. Az ős egyház felfogását kutató irányukkal legjobban megegyezett volna a poklokra szállást — ugy mint az eredetileg történt, — egyértelműnek venni az eltemetéssel és igy egyszerűen elhagyni. Ezzel semmi esetre sem vétettek volna a biblia tekintélye és tana ellen, megtartották azonban s egymástól függetlenül és eltérőleg magyarázták. A reformátusok ugy fogták fel mint képet, mely Jésusnak a kibeszélhetlen lelki gyötrelmekbe elmerülését jelezi. A lutheránusok a Form. concordiaeban azon nézetnek adtak kifejezést, hogy Krisztus mint Isten és ember leszállott az alvilágba és ott a sátánt meggyőzte, de kijelentették egyszersmind hogy e győzelem utja, módja rejtély, melyet véges elménk meg nem oldhat. Hogy melyik felfogás felel meg az objectiv igazságnak, azt annál nehezebb eldönteni, minthogy sem a szentírásban — 5. Pét. 3. r. 19—20. versei homályosak s csak erőltetve vonhatók ide — útbaigazító világos helyek nincsenek, sem máshonnét döntő bizonyítékot nem hozhatunk. A ki közülünk akár a helv. akár az ágost. hitv. ev. egyház nézetét tévesnek, vakságra vezetőnek nyilvánítja, az követeli ugyan a teljes igazság csalhatlan tekintélyét, de hogy azt birja is, bebizonyitni nem képes A Form. conc. továbbá, midőn beismeri, hogy a poklokra szállás s az ott vívott diadal processusát teljesen megvilágitni nem képes, őszinteségével nem elégiti ki ugyan tudnivágyunkat, de nyilatkozata tévesnek ekkor sem mondható s nem érdemli meg a habozás vádját. Kiváló kath. theologusok már régebben kimondták, hogy e kérdést a jelzett symb. könyv, miután megfejtésére a biblia egyenes útbaigazítást nem ad, fenhagyja mint dogmatikus problémát, melynek megoldására kísérletet tehet bárki is. Sokrates bevallja, hogy — a dolgok lényegére nézve ném tud semmit, és e vallomás nem ejt jó hírnevén csorbát. Udvözitőnk visszautasítja a tanítványok tudnivágyát, midőn ezek az ő jövendő terveiről kérdezősködnek. Ap. csel. 1 r. 7. v. . . »Nem a ti dolgotok tudni az időket és alkalmakat, melyeket az atya saját hatalma szerint megállapított.« Hasonlókép midőn eljöveteléről szól, nyíltan elismeri, hogy. . .. »arról a napról és óráról senki sem tud semmit, se a mennyei an gyalok, se a fiu,' hanem csak az atya.* (Márk. 13 r. 32 v.) íme egy transcendens irányú kérdésben maga Jézus teszi a vallomást, hogy ennek megoldása az ő tudása körén túl esik, és nem jut eszébe egyikünknek sem nyilatkozatát tévesnek, habozónak nyilvánitni. Vajha hívei se tévesztették volna példáját soha szem elől; ne törekedtek volna embertársaikra igen sokszor reá erőszakolni azon meggyőződést, hogy ők a túlvilágról is tadnak oly dolgokat, melyeket csak hinni lehet, de tudni nem. Akkor nem üldözte volna egyik egyház-felekezet sem a más nézetüeket, mint — szerinte — feltétlenül az ő részén álló s kétséget nem tűrő igazság ellenségeit, és a keresztyénség megkímélve maradt volna ama vér patakoktól, melyeket keblében a vallási fanatismus nyitott. A r. kath. egyház követeli a maga, illetőleg látható feje részére a csalhatatlanságot, ezzel az igazság kizárólagos birtokosának vallja magát és igy minden az övétől eltérő vallási nézetet tévesnek, hazugnak hirdet. Ezen álláspontnak corollariuma egy kitűnő kath. irónak azon hires nyilatkozata: »Hazudik a ki azt állitja, hogy a kath. egyház türelmes. Ez a legtürelmetlenebb egyház; sőt maga a türelmetlenség, mert maga az igazság.« A prot. egyházakban is az alakulás idején még fel feltűnik az absolut igazság követelése s ennek nyomán az üldözésre kész türelmetlenség. Luther míg azt véli, hogy az Úrvacsora értelmezésénél az ő tana tökéletes kifejezője az igazságnak, a más nézetüeket rajongóknak, tévelygőknek tekinti, s visszautasítja Zwingli testvérjobbját. Calvin mig egy részről tökéletesen bebizonyitottnak tudja a szentháromság tanát, másrészről az eltérő véleményüekre kimondja: jure gladii coercendos esse haereticos, s halálra küldi az ő nézetét nem osztó Servétet. Majd azonban a protestantismus mind jobban háttérbe szorítja a c«alatkozhatlanság hitét, és a felvilágosodás terjesztésével uralomra juttatja azon meggyőződést, hogy itt: »csak rész szerint vagyon bennünk az ismeret, itt csak tükör és homályos beszéd által látunk, és nincs jogunk elitélni azt a félt, a melyik nem tudja azt, a mit mi sem tudunk. Ragaszkodhatunk a magunk hitéhez lelkesen, a nélkül, hogy a más nézeten levőket gúnyolnunk vagy üldöznünk kellene. Es ezen irány egyik legszebb jellemvonása a protestantismusnak korunkban, mert a Krisztus evangeliomában gyökeredző nagy elveknek: a lelki szabadságnak, testvériségnek útegyengetője. Erdős J. ur azon állítására : »Később a luth. egyházban azon tanirány lett uralkodóvá, mely szerint Krisztus mint Isten és ember, lélek és megdicsőült test szerint leszállott a pokolba,« — megjegyzendő, hogy az nem későbbi, hanem magában a Form. concordiaeban levő meghatározás. Ott mondatik ki: quod tota persona, deus et homo post sepulturam ad inferos transcenderít. Utóbb merültek fel igen is többféle nézetek e tanra nézve a hittudósok körében s ezek között azon irány is, mely a pokolraszállást Jézusnak csak emberi természetére szo-