Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-31 / 5. szám

141 PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. 14 2 ritja.1

) Baumgarten szerint a descensus ad inferos Jézusnál nem más, mint a testtől megvált léleknek természetes állapota,2

) Az ujabb theologusok közül Martensen azt tanítja, hogy a descensus ad inferos alatt nem a poklokra, hanem általában a meghaltak országába leszállást kell érteni. Ezen felfogásnak aztán a következő jelentőségét tulajdonítja. »A leszállás a holtak országába azt fejezi ki, hogy Krisztusra és az ő országára nézve a különbség az itt és ott között nem bír maradandó érvénynyel és ezen szempontból számítjuk e dogmát az ő felmagasztalásáról szóló tanhoz. Semmi természeti akadály, semmi tér és időbeli korlát nem akadályozhatja Krisztust abban, hogy megtalálja az utat a lelkekhez. Miután az ő országa a holtak országához is eljutott. . . igy a különbség élők és holtak, korábban vagy későbben szülöttek, a tudatlanság és az ismeret ideje között csak elenyésző jelentőségű.*3

) Ezen meghatározás szépen rajzolja azon hatalomnak s szeretetnek, mely a Krisztusban jelentetett ki, mindenüvé elhatását s győzedelmét a földön lakó emberek és a túlvilágon levő lelkek között. Igy mintegy folyományául is tekinthető ezen szent írási helynek : Phil. 2 r. io v. »Jézus nevében minden térd meghajoljon, mennyeieknek, földieknek és föld alatt valóknak térdük.* Mindez azonban csak egyéni vélemény s épen nem elégítheti ki teljesen tudni vágyunkat. De nem elégítheti ki, mint az ev. egyháznak, ugy semmi más egyháznak ide vonatkozó dogmája sem. Az ap. hitv. szerint Jézus. . . . »Kinzatélc, meghala és eltemettették. Szállá alá poklokra.* Hogy milyen működést gondoljunk a poklokra szállásban, vagy hogyan értsük ebben halála és eltemetése után lelkének a végetlen kínokba elmerülését, erre nézve lehet hypothesiseket felállítani s ezeknek igen szép jelentőséget adni, de tudni nem lehet a léleknek halál utáni állapotjárói semmit. Jól mondja Macaulay, hogy a túlvilággal foglalkozó kérdéseknek az emberi elme három évezred alatt sem fedezte fel kielégítő megfejtését. »A sok tudomány közölt, melyben a fekete lábu indiánt fe lyül muljuk, egyetlen egy sem vet legkissebb fényt sem a lélek állapotára a természeti élet kialvása után.*4

) Az igazság tiszta ismeretét a transcendens világról az Isten magának tartotta fenn. Nekünk meg kell elégednünk a hittel s az igazságot kereső vágygyal. És ez nagyon jól van igy. A tudás vágya egy fáradhatlan ösztön a haladásra, tökéletesbülésre. A mint e vágy teljesen ki lesz elégítve, a haladás megszűnt. Hogy az ap. hitvallásban melyik kifejezés veendő szószerinti, melyik jelképíes értelemben, e kérdésben mindkét hitv. evangel. egyház önállólag határozott. A helv. h. ev. egyház jelképnek tekinti a pokolra szállást, de szószerint veszi »az Istennek jobbjára ülést* a menynyiben ezalatt bizonyos meghatárzott helyet ért. Az ág. h. ev. egyház pedig elfogadja a »descendit ad inferos* nak szószerinti értelmét s az Isten jobbját magyarázza jelképiesen, midőn ezt ugy fogja fel, mint a mindenütt jelenvalóságot, az Istennek eget földet betöltő, mindenható erejét. A Conf. Helv. II. c. ii. ugyanis igy szól: »In carne sua credimus adscendisse Dominum nostrum supra omnes coelos adspectabiles in coelum supremum, sedem videlicet Dei et beatorum, ad dextram Dei patris, quae etsi et gloriae majestatisque consortium aequale signiűcet, accipitur tamen et pro certo loco.« A Form. conc. pedig erre nézve így tanít, p. 6oo: »Dextera Dei ») Beck. Dogm. Gesch. 187. 1. 2) Ev. Glaubensl. II. k. 328. 1. 3) Dr. H. Martensen : Die christl. Dogm. 295. 1. *) Macaulai: A pápaság. ubique est, ad eam autem Christus ratione humanitatis suae vere collocatus est, ideoque praesens gubernat omnia. . . Non est certus aliquis et circumscriptus in coelo locus, . . sed nihil aliud est nisi omnipotens Dei virtus, quae coelum et terram implet, in cujus possessionem Christus juxta humanitatem suam venit. . . Inde dulcissimam consolationem petant atque sibi perpetuo gratulentur, quod caro nostra et sanquis noster in Christo in tantam sublimitatem ad dexteram majestatis et omnipotentis virtutis Dei sit collocata.* Hogy melyik felfogás felel meg itt is a valóságnak, e felett lehet ugyan vitatkozni, de olyan ember, ki az igazságot tudásunk tárgyává tegye s a vitában végérvényesen dönthessen, még nem született s alig is fog születni. Azért a legfontosabbakban ugy is meglevén az »unitas«, legyen »in dubiis libertás, et in omnibus caritas.* Gyurátz F. Luther Wormsban. Egyháztörténelmi tanulmány. Önálló történelmi kutatás után. (Folytatás.) Hogy e császári rendelet kihirdetése milyen hatást tett, azt Aleander Wormsból 1521 április 5-ikén kelt, a pápai vicekancellárhoz intézett, leveléből vesszük át. A császári rendelet kihirdetése után, irja Aleander, ugy látszik, mintha a nép megnyugodt volna, de a nemes urak annál nyíltabban lépnek fel. Ha a rendelet azonnal a Luther könyveinek elégetését parancsolta volna, félni lehetett volna, hogy a lutheránusok, kikkel a város és környék telve van, nem ügyelve az oltalom nélküli császárra, megtámadják a várost. Hutten, ki nem tudta magát már tovább tartóztatni, egy állatias levelet irt a császárhoz, egy második még kevésbbé barátságos hangút a mainzi kurfürsthez, egy harmadik szerfelett mérgest a kardinálokhoz és prálátokhoz, kik jelenleg Wormsban összegyűlve vannak, s egy negyediket hozzá, Aleanderhez, melyet ő lemásoltatva a pápának küld. E levele Aleandernek egyáltalában telve van panaszokkal és kifakadásokkal Hutten és a német nemesség ellen. Huttenről irja, hogy a cardínálok félnek tőle, részint azért, mert jól bírja magát, részint pennája és fegyverei miatt, a nemesek pedig épen imádják őt, hogy a szász választó pártolója és a pfalzi nincs ellene, valamint az egészen lutheránus hesseni sem; és még hozzá a mellett jelenleg a most mindenható Sickingennél tartózkodik. A nemesekről pedig igy ir Aleander : »E vakmerő kutyák fel vannak fegyverkezve tudományokkal és fegyverekkel és azzal dölyfösködnek, hogy ők többé nem oly oktalan állatok mint őseik; sőt inkább Itália elvesztette a tudományokat, a Tiber a Rajnába folyt.« Ez egész mozgalom nagyságáról pedig, melyet a közép nemesség idézett elő, igy ir Aleander : »Én szorgalmasan olvasgattam e nép történetét, eretnekségeit, zsinatait és egyházszakadásait : soha ehhez hasonló még nem történt. A Henrik szakadása 7-ik Gergely ellen még csak gyermekjáték (fu vide et rose) volt, mert csaknem egész Németország és a császár fia a pápa részén állottak.* Ma azonban csak a császár tart a pápával és »egyébként az egész világ ellenünk.* Nagyon jellemző az Aleander gyakorlatias gondolkozásmódjára aztán az eszköz, melyet ő e mozgalom csillapítására ajánl: »Az ember nem lát jobb emberi eszközt,* irja ő, »ezen mozgalom csillapítására mint a kegy mutatások.* És ő ugyancsak e levélben kér egy csomó kegymutatást egyes személyek számára, kik