Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-11-07 / 45. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1426 Látom az Úrnak dolgaiban szorgalmatos férfiút, a mint annak áldását kéri a letett torony alapkőre, majd a tornyon fényeskedő csilagra, azután az új orgonára és iskolára ; a mint imájával kér áldást az új tanítóra; a mint bemutatja az elcsüggedt nép könyörgését a szárazság idején, a hosszas esőzéskor, a betegekért, nyomorultakért s azok jajkiáltását tolmácsolja és segítségért esdő szavaival a mágáéit egyesíti; a mint hálaimát ad az egyházkelők ajkára s bűnvallást tétet a megesett leánynyal és kéri számára Isten kegyelmét s az emberek bocsánatát. Igen szép a torony-alapkő letételekor mondott ima, melyből különösen kiemelkedik mindjárt az elején ez az antihetikus parallelismus : »Erős torony a te neved: mienk gyönge nádszál. Örökkévaló vagy te : minket összetör az idő kíméletlen keze. Öltözeted világosság; mienk homály, sötétség.« Gyönyörű e gondolat: »Nagy munkába fogtunk : ne zavard meg nyelvünket, mi nem elszéledni, összegyűlni akarunk, midőn a torony harangja hívni fog tiszteletedre !* Méltán csatlakozik ehhez a II. számú alkalmi ima; de talán mindeniket felülmúlja a III. számú »Orgonaszenteléskor.« Lehetetlen belőle néhány szép gondolatot nem közölnöm, bárcsak megengedné terem az egészet idenyomatni. Mennyi költészet, mennyi mély vallásos érzés van e néhány sorban : »Szent Isten! szívből jött imánkkal nagy neved tisztelete és dicsőítésére szenteljük fel mi ez orgonát, e nép vallásos buzgalmának tanújelét. Ne szólaljon ez meg soha más célra, csak egyedül az örök Isten magasztalására; szívet emelő magasabb zengzete, ideget rázó, mély, dörgő szava, andalító, mélabús hangja mind-mind a te dicsőítésedre legyen. Valahány éneket ennek vezérhangjai után itt elmondanak: találjon hozzád utat az egekbe és vigye meg és terjessze trónod elé a lélek örömét, a lélek bánatát s viszhangozzék arra kedves válasz tőled ; valahány ének itt ennek vezérhangja uíán énekeltetik : hirdesse csudadolgaidat, áldja szent nevedet, beszélje szabadításodat ; mert nagy vagy te és tisztelendő minden Istenek felett. Dicsőség és szépség vagyon előtted, erősség és méltóság szent hajlékodban. Oh Isteni új éneket énekelünk neked, lantban, hegedűben, orgona-zengésben mondunk neked dicséretet. Szent Isten ! valahányszor hallatod itt népeddel orgonája hangját: emlékeztesd felsőbb rendeltetésére, emlékeztesd emberi, polgári és keresztyéni kötelességeire, hogy mint ennek kisebb-nagyobb sípjai megfelelnek a helynek, hová helyeztettek s együtt lelket emelő összhangzatot képeznek: úgy feleljen meg néped kicsinye s nagyja rendeltetésének, emberi, polgári és keresztyéni kötelességeinek; úgy képezzen e nép élete egy előtted kedves, öszhangzó, dicsőségedre célzó közhasznú életet. Adj, jó Atyánk, adj erre kivánt segedelmet.* (120. 1.). És mintha csak valamely ó-testamentumi prófétát hallanánk zokogni népe bűne s az e nvatt reá mért csapás felett: úgy szól itt a XIV. imában a népével együtt szenvedő lelkész: »Versz Uram, versz bennünket, ostorozol keményen; nem elég egy csapás, tetézed azt mással. Megvertél és nem fájt nekünk : azért vontad fel ismét ellenünk kezedet.* (158. 1.). Végűi látom a barátja koporsója és sírja felett önmaga vesztesége miatt könnyező s mintegy inkább a saját megvigasztaltatásaért könyörgő jó barátot. Az egyik a Bernáth J. koporsójánál mondott ima, a másik a , Tompa sírján* cimű visszaemlékezés. Egy fájó fohász csak a fiatal, elmezavart lelkész feletti könyörgés és egy rövid, csendes elegia az öreg lelkész felett tartott ima. A megaggott embert azonban leghívebben jellemzi az az inkább elmélkedés, mint ima, melyet a régi barát tart még ifjú kori társa, Bernáth J. felett. Ez a jó barátnak zokogása és a bölcsésznek önmagát meggyőzni, megvigasztalni kivánó elmélkedése. A sír felé hajló test hervadó lelkének hervadozó virága ez 1 A megaggott barát, kinek imádkozni kell elhunyt társa felett, nem annyira azzal van elfoglalva, hogy ezt elvesztette, mint inkább azzal, hogy neki is mi hamarabb utánna ke'l mennie. Annyira a múltban él már, hogy itt is múltja emlékeivel foglalkozik inkább s szívesen gondol vidám ifjúkora napjaira. Van az egészben valami mélyen megható, a mint az, a kit a roskadozó lábak már alig bírnak tovább vonszolni, virágzó esztendeiről emlékezik. A sejtés, mit ez imádban kifejeztél: »érzem, hogy pihennem kell; ma vagy holnap, előbb vagy később elmegyek én is s nem imádkozom többször köztetek, csak értetek« : azóta — fajdalom! — beteljesült, ott fenn égi hazádban zenghetsz már dicséretet az Úrnak, a kinek itt hű szolgája voltál. Nemes alakod azonban újra meg újra megeleventil, valahányszor a hívek a te ajkaidról tanult imákban emelkednek fel Isten égi trónja zsámolyához. Legyen emléked áldott! A nekünk örökségül hagyott műved pedig legyen kegyeletes emlékünk 1 Kenessen Béla. BELFÖLD. Az evangelikus gyámintézet rozsnyói közgyűlése. A gyűlés lefolyásáról hozott tudósítás kiegészítéséül közöljük Czékus püspök úrnak elnöki búcsúbeszédét és Zelenka Pál új elnöknek tartalmas székfoglalóját. Méltóságos és főtisztelendő egy. gyámitézeti közgyűlés ! Mint a természet országában a dagályt apály követi, úgy egyetemes gyámintézetünk jelen évi ügyeiben is azt szemléljük, hogy miután 25 éves örömünnepét mult évben a békés-csabai, magyarhoni legnagyobb és legnépesebb egyházunkban ülte meg fényesen : ma egy szerényebb egyház falai közt tartja 26-ik évi közgyűlését ; azt szemléljük, hogy míg mult évben úgy egyházak mint egyesek vetekedtek jótéteményekben s egyrészről a Leopoldianum tőkét gyarapíták kegyadományaikkal, másrészről egyes egyházakat segélyeztek nagyobb könyöradományok, oltári szent edények és díszes terítőkkel : egyházak és egyesek hagyományai és alapítványai hiányzanak s közgyűlésünk egyedül rendes mederbe szorítva folytathatja samaritánusi könyörületes működését. Azonban ha külfény és dicsőség verőfényével nem áraszhatja is el e szerény egyház közgyűlésünket; ha gazdag alapítványt s nagyobb kegyadományt nem tehet is le oltárára : emelheti közgyűlésünk örömét két tényező . . . i-ször, hogy a rozsnyói ev. egyház 1860-ik évtől áll egyházi, 1861-től női gyámintézetével az egyetemes gyámintézet buzgó szolgálatában, meghozva évente intézetünk gyámolítására szives készséggel áldozatát; 2-szor, hogy a miért egyetemes gyámintézetünk évek hosszú során küzdött, a minek szükségességét évek hosszú során főteendő gyanánt nemcsak hangoztatta, hanem a cél megközelítésére segédkezet is nyújtott: a kerületi árvaház s a bennlakással ellátott felsőbb leányiskola ezen egyház körében már életbe lépett s ezekben gyámintézetünk gyámoltját, buzgóságunk érett gyümölcsét szemlélvén, lelki öröm töltheti be sziveinket. Igaz, hogy e két intézet még csak esekély kezdet; de az alap a tiszai egyházkerület, a rozsnyói egyház és az egyházhívek valóban méltánylatot érdemlő buzgósága és áldozatkészsége következtében meg van vetve; s midőn ez által ev. egyházunk gyengítése, megrontása