Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-31 / 44. szám

1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 mit mondani. Imádkozni kell az ország eljöveteleért, mindig nagyobbodó hittel és komolysággal. Igaz, hogy az ima nem egyedüli eszköze Isten országába jutásunknak, de ha szívvel-lélekkel imádkozunk azon ország eljöveteléért, a többi eszközök önkényt fognak kínálkozni. A mai keresztyénségnek nincs közösebb kivánsága, minthogy az egyház terjedjen és terjessze befolyását; a modern keresztyénségnek legjellemzőbb és legvilágosabb jellemvonása a térítői szellem. Nem kételkedünk, hogy ebben sok az önző, a földi, de van egyszersmind menynyei is. Ezen szellem készíti elő az Isten országának útját; ezért az mindenek felett ápolandó. Általános és gondos nevelés, folyton növekedő belátás, az elnyomottak és betegségben lévők iránt való figyelem, a polgári szabadság tisztább eszméi, szíves, buzgó és folyton fokozodó tisztelet az egyház iránt és még sok-sok más vonás teszik imáinkat reményteljesebbekké és egyengetik az Isten országa eljövetelének útját. Azok számára, kik ez ország jövő d'csőségének némely részletét kívánják reményleni, nem lehetnek alkalmasabb szavak, mint a következők, melyek egy öreg »szolga« által Írattak, ki egész életét »mennyei* királya szolgálatában töltötte el: »Oh! örökké való ország, mely megmarad minden nemzedéken át, honnan sohasem fog fény avagy az Isten békéje hiányzani és a honnan a sóhaj és fájdalom el fog távozni 1 Oh mily dicsőséges azon ország, melyben — veled Uram! — minden szentek uralkodni fognak. Oh örök boldogság országa, hol te Uram, a szentek reménye és dicsőségük gyémántja, látható leszesz színről-színre, hol az öröm szabad, állandó és a fájdalomtól éiinletlen, hol előmenetel van fájdalom nélkül, világosság sötétség nélkül, élet halál nélkül ; hol a fiatal sohasem lesz öreg és az élet sohasem hal meg, hol a szépség sohasem halványéi el, a szeretet sohasem hűl ki, hol az egészség sohasem fáradt, hol bánat sohasem érezhető, sóhaj sohasem hallható, könny sohasem látható, hol nincs semmi gonosz, mert ott a legmagasabb jó honol, mely mindig Isten arcára néz.« Óh Atyánk »jöjjön el a te országod !« (Folyt, köv.) Szőts Gerö. KÖ N Y YISM ERTET ÉS. Israel népének története Jeruzsálem második pusztulásáig. Irta J. Wellhausen. Fordította Kardos Albert. Budapest. Az Athenaeum r. tors. kiadása. 1886. Ára 80 kr. 164 lap 16-adrét. (Folytatás és vége). Valami sajátságosan van e műben vegyítve a határozottan rationalistikus s erősen kritikai profán-történelmi pragmatismus a bibliai iró fenséges, vallásos pragmatismusával. Mintha csak szerzőben az ész és a sziv harcba keveredtek volna egymással e mű Írásakor s a szerint, a mint az egyik, avagy a másik jut koronként túlsúlyra, tárgyalja a történeteket egyszer úgy, mint a melyek valamely szigorú kényszer hatalma alatt állanak, sőt a melyek a »véletlenének vannak alávetve (3. 1. 7-ik 1. stb.), máskor meg hódolattal s tisztelettel ismeri fel az eseményekben az istenség vezető kezét, jóságos intézkedéseit s végéremehetetlen bölcsességét (6. 1. 96. 1.) Lélektani tanulmányképen is érdekes ez a munka, hogy szerzője miként szeretné emancipálni magát a régi, a hagyományos nézetektől, a biblia iró naiv történelmi felfogásától s nem tud még sem annak varázsától szabadulni ; vissza-vissza kisérti a biblia szelleme s a képre annak szellemujja egy-egy vonást tett, hol aztán »a szín erős, nem illik együvé.* És ez a sajátságos vegyüléke a rationalismusnak és a revelationalismusnak vonul át az egész művön. Vannak benne helyek, a melyeket igazi élvezettel, gyönyörűséggel olvas az ember, a hol a mélyreható elme hozza fel gondolatainak gyöngyeit (L: 24. 44. 48. (2). 50. 1. 51. 54. 90. 62. 134. (3. p) 144. (12. p.) lapokon), másutt viszont egészen száraz, sekélyes indokolásaiban gyarló, erkölcsi felfogásában latitudinárius. (1—4. 26. 53. 135. lapok). Az a ki úgy ismeri Izrael vallását, mint \V. miként állíthat ilyet, hogy annak a hibának, miszerint az izraeliták soha sem alkotnak jól kifejlett politikai községet, egy része mindenesetre a vallást illeti (7. 1.), mikor néhány sorral előbb meg elismeri, hogy »az állam a vallás ideáljaképen állott elő 1 » Csak egy oly vallás szolgálhat a kifejlett állam életnek gátjául, a mely az individuum jogait helyezi előtérbe s mindenek fölé. Izrael vallásából pedig épen ez az individuális elem hiányzott s a theokratiában megsemmisült az egyén úgy annyira, hogy még jövő élete is nem az egyénnek, hanem a nemzetnek, mint ilyennek van. A theokratia involválta az erős állami életet s hogy ez mégis nem fejlett ki, annak oka abban rejlik, hogy a theokratia eszméje csak egyes fennkölt lelkekben élt s s nem tudta áthatni a nép minden rétegét, ez inkább szolgált Baalnak, Molochnak s a többieknek, mint a Jehovának, a ki pedig épen népe által akart uralkodni az egész földön. A midőn az essenismusban az individualismus érvényre emeltetik: akkor az ki is vonul a pusztába s az állam élettel ellentétbe helyezkedik. A most emiitetthez hasonló, az eddigi vallástörténeti felfogástól egészen elütő állítása Wellhausennek az, a midőn azt mondja, hogy a próféták megalapítóivá lesznek a törvényvallásnak. (53. 1.) Hogyan ? 1 Azok a próféták, a kik azt hirdetik •»avagy ilyen-e a bojt, melyet én parancsoltam, hogy napestig az ember gyötörje az ő lelkét, mint a káka lehajtsa az ő fejét, vagy hogy zsákot és hamvat terítsen maga alá ? ezt nevezed-e böjtnek és azúr előtt kedves napnak ?« (És: 58: s 8 köv.) Vagy azt dörgik Izrael füleibe az Úr nevében : »Gyűlöltem, megvetettem a ti ünnepeiteket és nem szagolom a ti ünnepeiteken való jóillatitokat. Hogyha egészen égő áldozatokkal és mirhákkal áldoztok is, nem kedvelem — vedd el én előlem a te sok éneklésidet, a te hegedűidnek énekléseket is nem hallgatom meg; hanem folyjon mint a víz az Ítélet és az igazság, mint a sebes patak!* (Ám: 5: 21 s köv.) Hát ezek lettek volna megalapítói a törvény vallásnak ? 1 Hát csalódásban élt a keresztyénség is majdnem kétezer éven át, a midőn a protestismusban találta meg azt az alapot, a melyen isteni mestere, tökélyre vivén és betöltvén az Isten előtt való igazságosságot azt felépíttette ? I A profetismus erkölcsi alapelvét helyesen jeleli meg a 73—74 lapokon W. is, de abból már a következtetéseket nem jól vonja ki. S hogy „a prófétai reformationak mégis csak a szertartás terén van eredménye* a Kr. e. 7-ik században is: annak megint csak a nép az oka, melyet az érzékelhető után való vágya von mindég s a hiba nem az alapelvben van. Igen kevéssé tudja méltányolni szerző Deutero-Esaiásnak magasztos vallás-erkölcsi gondolatait. Ezt az eszméiben az új-testamentumhoz legközelebb álló kiváló prófétát ! S alig emlékezik Ezechielről, a kiről már aztán joggal állíthatta volna, hogy a törvényvallás előkészítője. Nem szemlélteti kellőleg azt sem, hogy miért áll elő