Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-10-31 / 44. szám
1393 szükségképen a fogságban levők s illetve az abból visszatértek között a papi- levitikus törvénykönyv és szervezet. Egy-két körülményt említ ugyan, de a jelenség teljes magyarázatát nem adja. (Jobb a 87. 1. 5. p.) Érthetetlen s a mennyiben érthető is, igen alantjáró biráló megjegyzés az, a mit tesz a 135. lapon a Pé'dabeszédekre: »Salamon példabeszédei alig érdemelnének figyelmet, ha görög vagy arab termékek volnának ; elmosódó általánosságukban csak azért érdekesek, mert zsidó szellemből eredtek « Sic ! S vájjon miként egyezik meg az iró történeti lelkiismeretével, az, hogy a zsoltárokat mind az Esdrás és Nehemiás kora után keltezi (136. 1.) ? valamint az is, hogy a tízparancsolat a Manasses korából való? (71. 1.) A Dávid történeténél a II. Sám: 5: 17—25-ben foglalt elbeszélést teljesen mellőzvén érthetetlenné lesz az ő előadásában, hogy miként tűrik el azt a filiszteusok, hogy az ő alattvalójuk Dávid egyszerre csak önnálló királylyá lesz. Különben épen Dávid méltatásá igen szép (24. 1.). Annál furcsább a Salamon méltatásában az, mikor így nyilatkozik: »Azért azonban nem érheti szemrehányás a királyt, hogy Jeruzsálemben oltárokat emel ammonita és egyptomi istenségek számára*, s ezt indokolja azzal »mert ez oltárok sértetlenül fennállanak Jósiásig, holott Salamon és Jósiás között nem egy jámbor király uralkodott, a ki lerombolhatta volna ez oltárokat, ha ők is borzalom és bosszúság tárgyait látták volna bennök, mint a Denteronomium.< Ha Heródes halála meg a Kr. e. 4-ik évben volt, mint itt állíttatik, (119. 1.) hát akkor hova lesznek a bethlehemi gyermekgyilkolás és a keresztelő János kivégeztetésének történetei ? Elég azokat egyszerűen csak kitagadni a történelemből ?! De a mint már fenntebb említettem, van e kis munkában, a hiányok mellett, annyi szép, annyi felemelő gondolat, oly sok mélyreható fejtegetés, erőteljes és szabatos jellemzés (134. 1. 3. p. 144. 1. 12. p.): hogy theologus ifjainknak s általában egyházi férfiainknak becses figyelmébe melegen ajánlhatjuk a művet, fenntartván azonban most is újra ama fenntebbi nézetünket, hogy annak a körnek, melynek számára pedig tulajdonkép kiadatott, nem való. Kenessey Béla. BELFÖLD. Az ev. ref. egyház egyetemes konventje. (Vége.) A közalap végrehajtó bizottságának jelentéséből közöljük a következőket: Az 1885-dik, harmadik pénztári évben tiszta és valóságos bevétel volt 110,379 frt 1 kr. Ebből a közalap céljaira most felhasználható 71,394 frt 5 kr., a) egyházak és lelkészek közt kiosztás végett 50,240 forintot, missziói és egyéb célokra 21,154 frt 5 krt hozott javaslatba. Beérkezett 961 kérvény, 603 az egyházak, 358 a lelkészek részéről. Ezeken kértek összesen 342,355 frtot. Az egyházmegyék javaslatba hoztak 202,739 frtot, a kerületek 95,069 frtot. Kiosztott pedig az egyetemes konvent 52,590 forintot a következőleg: 1. Egyházak : Erdélyi egyházkerület: Kis-Barcsa 200, Szólád IOO, Piskitelep 150, Vajda-Hunyad 100, Déva 150, Távis 100, Alvincz 300, Magyar-Igen 300, Felenyed 100, M.-Csesztve 50, Hadrév 100, Csekelaka 50, Sz.-Mihályfalva 100, Egeres 50, Pata IOO, Alsó-Jára 100, Gyalu 100, Er-Szodoró 50, Szilágy-Panit 100, Sarmaság 150, Kr.-Mihályfalva 50, Sz.-Borzás 50, M.-Valkó 50, Monó 50, Kr.-Czégény 50, Paczalusa 100, Récse 50, Hidalmás 100, Kendi-Lóna 100, Noszoly 200, Feketelak 150, Mező-Záh 100, Vice 100, A-Ilosva 100, A.-Szóváth 100, Szava 100, Kundu 100, Sz.-Cegő 50, N.-Sajó ico. Besztercze 200, Tancs 150, Mező-Újlak 100, Nagy-Ölyves 200, Abafája 200, Feketepuszta 100, M.-Keresztúr 100, Böő 50, Maros-Sz.-György 100, Csokfalva 50, Hagymás-Bodon 100, Ny.-Karácsony •— Folyfalva 150, Mező-Ménes 100, Havadtő 200, Szövérd 100, Bede 50, Kaál 100, Szentháromság 50, Boos 50, Kendő 50, K.-Széplak 50, Mező-Bodon 100, Maros-Ludas 200, M.-Herepe 200, M.-Szt.-Benedek 50, Egrestő 100, Szász-Dányán 50, Szász-Csávás 100, M.-Bece 100, Bürkös 100, Hari 100, Kis-Enyed 100, M.-Péterfalva 150, Kis-Solymos 50, Fehéregyház 50, Miklósfalva 50, Kőrispatak 50, Baróth 50, Kis-Bacon 100, Erősd 50, Kőrispatak 100, S.-Káinok 50, Eresztevény 100, Csófalva IOO, Papolcz 300, Páké 100, K.-Mártonfalva 100 frt. Tiszántúli egyházkerület: A.-Medgyes 50, Garbolcz 50. Pálfalva 50, Pettyén 100, Rozsály 50, Sárköz 50, S-Újlak 50, Szamos-Kórod 50, Kak-Sz.-Márton 150, Tisza-Berek 50, B.-Sámson 100, B.-Szekszárd 100, Csávos 200, Földvár IOO, Füzes 50, Ilertelendifalva 100, Nagy-Rredistye 50, Pancsova 100, Ref.-Kovácsháza 100, Szapárifalva 50, Szeged 400, Bátyú 100, Bene 50, Bucsu 50, Csetfalva 50, Darócz 50, Gecse 50, Kis-Lónya 50, Macsola 50, Makkos-Jánosi IOO, Márok-Papi 50, Mező-Kaszony 100, S. Oroszi 100, Tisza-Vid 100, Tivadar 50, Berettyó-Szt -Márton 100, Fugyi 100, Fugyi-Vásárhely 50, Örvend 300, F.-A.-Józsa 100, A.-Ábrány 100, Apát-Keresztur 50, Szent Jób 100, Rákóc 200, Tiszakürt 150, T.-Nagy-Rév 100, Tisza-Ujlak 100, Bese So, Csomaköz 50, Dengeled, Domahida, Iriny 50—50, Kis-Majtény 100, Kr.-Sz.-Miklós, Mérk, O-Tályi, Papos, Parasznya, Bökény, Fancsika, Gyula, Mátyfalva, Péterfalva, T.-Ujhely, Verbőcz, H.-Dorog 50—50, Nagyfalu 100, T.-Eszlár, Eperjeske, Gelse, K.-Semjén, Laskód, Őr 50—50, Ormező-Ladány 100, Székely, Tass 50—50, Belényes 150, Bélzerind 200, Sonkolyos, Csermő 50—50, M.-Gyorok 100, Nyégerfalva, Pankota 50—50 Szt-Leányfalva, Cseke 100—100, Jánosfalva, Borzova Cs.-Ujfalu, C'égény, Fülesd, Ftilpös, Darócz, Géberjén 50—50, Fülpös, Gyöngytelek 100—100, Gyügye, Hermanszeg, Istvándi. Mánd, Majtis, Nagyszekeres, Rápolt, Ricse 50—50, Sályi 200, Szamos Újlak, Tatárfalva, Ura 50—50 frt. Tiszáninneni egyházkerület: Alsó-Lasicz, Csenyéte IOO—100, II-Zsadány 50, H.-Szkáros. Komlós, Kovács-Vágás IOO—100, Kupa 150, Pálháza, Selyeb, Aranyos, Heves, T.-Oszlár, Bánhorvát 100—100, Disznós-Horvát 50, Edelény, Felső-Kelecsény, Kondó, Martony, S.-Vadna Szt.-Jakab 100—100, Finke, Hegymeg, Lád-Besenyő, Szendrő-Lád 50—50, Alsó-Szuha, Berzéte, Kelemér, Rozsnyó 100—100, Bereskó-Csoltó, Dubicsány, Iványi 50 — 50, Gicze 500, Sajó-Keszi, Zekerje, Szögliget 50—50, Szutor, Hidvég-Ardó, Szilas 100—100, Kis-Rát, Tarnócz, Vajkóc-Mótyóc, Karcsa, Monok 50-50, Zsarnó, Bacska, Nagy-Rozvágy IOO —IOO, Lácza 300, Sóstófalva, Bodzás, Újlak, Garany, Hardicsa, Magyar-Jesztreb, Málcza 100 — 100, Kolbása 50, Gálszécs 150, Vis 300, Lasztóc 400 frt. Dunamelléki egyházkerület: Babarcz, Baja 50 — 50, Keő, Kórógy, Kuczura, Despót, Sz.-Ivány 100 —100, Tordince 80, Belvárd, Beremend, Büdösfa 150—150, Drávafok 200, Piskó, Hidvég 150—150, Gyöngyös 500,