Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-31 / 44. szám

1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 tagjaivá lenni, mindazok, kik készek Isten akaratának engedelmeskedni sokkal inkább, mint bárminő más akaratnak. Tehát senki sem tagja azon országnak csupán születés által": »Hacsak egy ember újjá nem születik, nem mehet be az Istennek országába.* A természeti és testi születés feljogosít a természet és test kiváltságaira. Az időben és időre való születés, mely magában hordja az örökkévaló halál magvát, feljogosít az idő előnyeire és egyebek közt Isten országa külső és ideiglenes előnyeire. A szellemi születés adja a belső, a szellemi előnyöket. Az Isten szelleme által lelkünkben végbemenő újjászületés által vezettetünk ezen ország különös és örökkétartó kiváltságaihoz: >Mert Istennek országa nem evésből és ivásból áll« ; az nem biztosít eredményt a pártfogásnak és segítségnek, miket a világ országai célúi tűznek, mert »Isten országai ti bennetek van.« Az nem kívü'ről kezkődik, hanem belülről, nem körülményeinket változtatja meg, hanem saját énünket és így nem e világi állásunk egyik-másik ténye által vagyunk oda bevezetve, hanem a magunk önkényes odaadása által és az egész lélek szeretetének egy személy iránt való ápolása által, kit örökkévaló királyunkul választottunk. Joggal nevezhető ez újjászületésnek, mert megváltoztatja az egész jellemet. Születésnek, mert egy egészen új élet kezdőpontja, oly életé, mely kikerüli a halált, mely megöli azt az életet, melyet az első születés kezdett és elnyeli a halált, melynek az első kitett. Születés az, melyben akaratunk küzd az élettel, de csak azért, mert az az Istennek akarata. Születésnek nevezhető, mert egy nemzedéken át olyanok leszünk, minők előbb nem voltunk. S ha tudjuk, hogy az születés, akkor felesleges ismételni, hogy az nem a mi saját művünk. Újjá születtünk, »mert Isten magva felébresztett minket.* Tehát az Isten gyermekeiért alapíttatott, az Istennek országa. A megújult akarat biztosít bemenetelt belé. Áldást, isteni áldást keresünk, midőn azt mondjuk: >Jőjjön el a te országod.* A miket e kérésben kifejezünk, azok nem egyebek, mint azon összegezett kívánság, hogy a dolgok mennyei rendje állapítassék meg e földön, hogy a mennyei király és törvényei ismertessenek el e föld által. Nem helyes és lehető dolog-e az, hogy mindenek hívek legyenek az Istenhez? Nem volna-e ennek természetes következménye az, hogy e világ összes berendezése a maga családi, társadalmi és po'itikai vonatkozásaiban Isten szellemétől vezéreltetnék és megmutatná, hogyha nem is mindenben egyformán, de általában az egészben Isten szelleme uralkodik. Erre nézve nem szükséges, hogy a kormányformák változtassanak meg, hanem azoknak szelleme, kik kormányoznak. Nem szükséges, hogy életviszonyaink változzanak meg, hanem szükséges, hogy önmagunk változzunk meg. Ezen ország eljövetele már csak egyetemességénél fogva is kívánatos. Az Isten országa minden embernek gyűlhelye. A földi uralkodóknál sem hiányoztak az egyetemességre való törekvések; tétettek lépesek is azok megvalósítására : de a mennyire a tapasztalás megmutatta, a világot egyesíteni, emberinél magasabb erőt igényel. A népek működhetnek egy ideig együtt, de mivel az érzelmek és érdekek különbözők, hamar conflictus állhat elé. A kötelék kivülök, nem bennük van. De amaz ország, melyet Krisztus alapított, oly társaság, mely nem tesz különbséget a nemzetek között; ott nincs sem zsidó, sem pogány. Mindeneknek egy feje és közös joga van és mindenek ugyanazon szellem által mozgattatnak. Ez országban semmit sem igényelhetünk, mint nemzet, hanem csak mint tagjai azon egy családnak, mely égben és földön létezik. Mindenekkel közös alapon állunk s belépünk oly országba, mely senkit ki nem zár. A legmélyebb rokonságot tanuljuk meg ott és egy kötelék által vagyunk összekötve, mely elégséges a világ befogadására és elég erős, hogy összetartsa még az el'enséget is. Bárki belép az országba, hasonlít a másikhoz gondolataiban, érzéseiben és reményeiben. Mindnyájan egyek a »király« iránt valő hódolatban, ez mindeniknek szíve közepén fekszik, működvén ott és kifelé átalakítván, mindeneket. Ezen országban közösségbe hozattunk »egy szellem, egy Úr, egy Isten és mindnyájunknak atyja által, ki mindenek felett van.* És így áthidaltatik a tátongó mélység az élők és holtak között, össze vagyunk kötve azokkal a legszorosabb kötelékekkel »mert Isten nem a holtak, hanem az élők Istene,* mert mindnyájan ő benne élünk. Ne imádkoznánk-e hát, hogy jöjjön el ez ország, mely mindenek szájába a hűségnek egy nyelvét és esküjét helyezi: »Mi Krisztuséi vagyunk és Krisztus Istené?!« Az Isten országa oly szabad, hogy törvénye a szeretet, oly nagy, hogy senki sincs kizárva, oly igazságos, hogy nemtetszés sohasem volt hallható annak téréin, oly állandó, hogy midőn »ég és föld elmúlnak*, az meg sem mozdul és »el nem múlik soha örökké.* Az Isten országa oly bölcsen van berendezve, hogy mindenikünk megtalálja ott jogos helyét akkor, midőn megtanuljuk azon boldogságot, mely által közösek vagyunk annak minden tagjaival, midőn megtanuljuk az üdvösségnek ama különös birtokát, mely előkészíttetett számunkra az által, ki felirta neveinket alattvalói közé és ad nekünk oly nevet, melyet senki sem ismer, kivéve, a ki megkapja azt; egy ország, melynek dicsőségét csak akkor kezdjük ismerni, midőn látjuk azt győzelmeskedni és midőn a föld királyai és nemzetei eljőnek a világ minden részéből és elhozzák hódolatuk és tiszteletük ajándékát. Van-e tehát szükség, hogy ezen ország eljöveteleért imádkozzunk? E főkérdésre adandó felelet magán és közéletünk vallás-erkölcsi minőségétől függ. Feleljen meg kiki szigorú önvizsgálat után csak e néhány kérdésre. Elégségesek vagyunk-e saját szükségeinkre, saját jövőnkre, igen vagy nem ? Van-e szükségünk egy valakire, hogy uralkodjék felettünk, hogy segítsen minket ellenségeink ellen és saját magunk ellen, igen vagy nem ? Nem nyittattak-e fel szemeink a nagy tett által, mely végrehajtatott közöttünk és Isten között ? Győzedelmeskedni kell-e az úton levő akadályoknak, a visszavonásoknak és bűnöknek, vagy pedig megsemmisülni? Nem próbáltuk-e saját magunkban megölni a bűnöket és nem azt találtuk-e ismét és ismét, hogy midőn a győzelem kiáltása már épen ajkainkon volt, a gyalázatos kudarc porába verettünk le ? Nem éreztük-e ily időkben egy hatalmas segítő szükségét, hogy »egy*, ki erős és hatalmas az igazságban, birtokába venne minket, kivenne saját vezetésünk alól és uralkodnék felettünk nagyobb tekintélylyel, mint a mienk, felövezvén minket azon hatalommal, melylyel magunktól nem bírunk, hogy felvenné ügyünket, hogy megszabadíttassunk a gonosztól és elérjük az Isten békéjét? Nem érezzük-e szükségét naponként egy uralkodónak, ki bizalmat gerjesztene maga iránt, ki elég erős, hogy támogasson, midőn gyengék vagyunk, hogy a helyes útra vezessen, midőn tévedezünk, ki elég erős azt tenni, mit ember nem tehet, megváltoztatni szívünket?! Ilyen uralkodás és uralkodást választunk és nyerünk midőn azt kérjük : »Jöjjön el a te országod.« Az okok, melyeknél fogva e kérést használnunk kell, minden imádkozó lélek előtt oly bátorítok és világosak a jelen korban, hogy alig szűkség azokról vala-